Ön is 10 százalékkal csökkentheti életmódja CO2-emisszióját

A  hétköznapi emberek nem tehetetlenek a globális klímaváltozás ellen, ezt üzeni minden idők legsikeresebb nemzetközi klímavédelmi kampánya, a 10:10. A kezdeményezés az  Egyesült Királyságban indult útjára 2009-ben Franny Armstrong, a Hülyeség  kora című nálunk is bemutatott film rendezőjének kezdeményezésére. 2010 tavasza óta több mint  37 ország csatlakozott a kampányhoz helybeli önkéntesek munkája révén.

A "Hülyesé kora" című dokumentumfilmben látható egy házaspár, akik pontosan számolgatják, fogyasztásukkal, életvitelükkel mennyi széndioxidot juttatnak a légkörbe. A tavaly indult kampányhoz közel 100 000 magánszemély és mintegy 10 000 vállalat, oktatási  intézmény és más szervezet csatlakozott időközben. Ezentúl ők is számolják.

Hazánkban idén júliusban indult útjára a 10:10 a  gödöllői Szent István Egyetem Klímairodájának önkénteseivel. A kezdeményezés fővédnöke Greg Dorey budapesti brit nagykövet. A nemzetközi kampányhoz csatlakozók között megtalálhatók neves közéleti személyiségek, egész városok (pl. Bordeaux), jelentős multinacionális cégek, futballcsapatok, a londoni metró, rock fesztiválok, önkormányzatok, sőt még az új brit kabinet is, amely hivatalba lépése első napján feliratkozott a 10:10-re.

A kampány lényege, hogy aki feliratkozik, elkötelezi magát széndioxid-kibocsátásának 10 százalékos csökkentése  mellett 2010-ben. Ez nemcsak konkrét, kézzelfogható és elérhető cél, amivel energiát és ezáltal pénzt is spórolunk, de szakértők szerint évente ennyi szükséges ahhoz, hogy elkerüljünk egy lehetséges klímakatasztrófát.  

Nem lesz megdorgálva az sem, akinek nem sikerül elérni a 10 százalékos célt, hiszen minden próbálkozás már eleve dicsérendő és minden mennyiségű emisszió-csökkentés üdvözlendő. A kampány azért is jó, mert mindenkihez szól: a sarki zöldségestől a vállalati vezetőkön át a miniszterelnökig.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo