Okos tőkevonzó trükkel növelik az olajkitermelést

Alacsonyan van az olaj és a földgáz nemzetközi árfolyama, ami rontja a kitermelés megtérülését. Ezért amerikai palaolajkitermelők újfajta vegyesvállalatokat alapítanak, hogy továbbra is sikeresen vonzzanak be tőkét a kitermelés növelésére.

Amerikában olyan óriási palagáz- és palaolajkészleteket tártak fel 2008 óta, hogy valóságos földgáz-aranykor köszöntött be. Ez persze annyiból jó hír, hogy a földgázüzemű erőművek károsanyag-kibocsátása kisebb, mint a széntüzelésű erőműveké, de még ez is jóval szennyezőbb módja az energiatermelésnek, mint ha megújuló energiákból nyernék az áramot. De ha egy nyersanyagból bőség van, akkor az ára csökken. Nem kedvez ez a palagáz- és palaolaj-kitermelőknek, melyek mindazonáltal szeretnék bővíteni kapacitásaikat, és növelni a kitermelést.

Kép: Pixabay

Erre találtak ki egy új céges megoldást, amit úgy hívnak, hogy DrillCo. (Drill: fúrás. Co: cég.) Az új vállalkozások nagy intézményes befektetők (pl. a Carlyle Group) tőkéjét párosítják a kitermelők kihasználatlanul heverő földterületével. A befektetőknek az invesztált tőke után (százalékban) két számjegyű megtérülést ígérnek néhány éven belül. A kitermelők pedig hitel felvétele nélkül növelhetik termelésüket.

A „fúrócégek” a befektetőknek adják át a cég cash flow-jának 100 százalékát, amíg a befektetett tőkén nem realizáltak 15 százalékos hozamot. E ponton a kitermelők veszik át a kontrollt a vállalkozás felett, s a befektetők részesedése a kitermelésből ezentúl 10 százalék. Az elmúlt két évben az ilyen vegyesvállalatok kétmilliárd dollárnyi tőkét kasszíroztak be befektetőktől.

Nyakunkon az energiaforradalom?
Az alternatív meghajtású járművek elterjedése nemcsak a közlekedésre, de a nyersanyagpiacra is forradalmi hatással lesz. Na de mikor? A K&H elemzői értékelték a helyzetet.
A kitermelők hagyományosan úgy jutottak tőkéhez a múltban, hogy fedezetként oda kellett tenniük a földet, amelyen a kitermelés folyt. A vegyesvállalati szisztéma e kényszer alól menti fel őket. Ugyanakkor kötelesek több és alaposabb információkkal ellátni a befektetőket, mint amennyit infót a hitelfelvételi kérelemnél igényelnének tőlük.

Ugyanakkor a DrillCo-k sem kockázatmentes entitások. Ha a szerződéskötés után nagyot zuhan az olaj árfolyama, akkor a befektetők néhány éven belül lemondhatnak arról, hogy magas hozamot realizáljanak.

(Reuters, U.S. IEA, CNBC, investopedia)

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo