Nemzeti érdekünk az ENSZ fenntartható fejlesztési céljainak megvalósulása

Magyarországnak elemi nemzeti érdeke, hogy az ENSZ fenntartható fejlesztési céljai megvalósuljanak 2030-ig - hangsúlyozta Bartus Gábor, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) titkára a Magyar Természetvédők Szövetségével közösen rendezett konferencián.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Magyarországon minden adott ahhoz, hogy a világszervezet fenntartható fejlesztési céljainak teljesüléséhez érdemben hozzájáruljon - tette hozzá. Úgy vélte, meg kell azonban azt is nézni, hogy mely területeken tudna nagyobb eredményt felmutatni az ország, ésszerű költségvállalás mellett.

Kép:FreeDigitalPhotos.net/Feelart

Kovács Ádám Zoltán, a Külgazdasági és Külügyminisztérium nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy az ENSZ dokumentumának egyetemes jellegéből adódóan minden országnak van feladata. Hangsúlyozta, Magyarország elkötelezett az ajánlások megvalósításában, és már most fel tud mutatni jó gyakorlatot, egyebek közt az oktatásban és a vízügyben.

Az ENSZ másfél éve fogadta el az új fenntartható fejlődési keretrendszert, az Agenda 2030-at, amely elsősorban az éhínség és a szegénység felszámolását, a globális felmelegedés megakadályozását, az oktatás és az egészségügyi ellátás mindenkire való kiterjesztését és a nemek közötti egyenlőség elősegítését tűzte ki célul. Itt olvashat róla részletesen.

A zöldülés a nyereséget növeli
Nyereségesebbek a zöld cégek. A vállalkozás gazdasági lábnyoma és ökológiai lábnyoma között szoros az összefüggés. Azok a cégek, amelyek visszafogják, sőt beszüntetik az erőforrások környezetszennyező pazarlását, nagy pénzeket spórolnak meg.
V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára elmondta, a célokat komplexen kell kezelni, és határozott lépést kell tenni a zöldgazdaság megvalósításáért. Hozzátette, Magyarország a különböző uniós programokkal jelentős forrásokat tud felhasználni a környezeti és természetvédelmi beruházásokra, a zöldgazdaság kialakítására.

Chikán Attila, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért szervezet elnöke közölte, az üzletemberek is egy inkább úgy gondolják, kötelességük támogatni a fenntarthatóságért tett erőfeszítéseket. Szervezetük öt fontos területen - klímaváltozás, foglalkoztatás, élelmezés, vízfelhasználás, fenntartható életmód - nyújt támogatást konkrét üzleti megoldásokkal.

Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) környezetvédelmi fenntarthatósági igazgatója a konferenciát záró előadásában kiemelte, a 2030-ig megfogalmazott célok megvalósításában a fejlett országoknak több teendőjük lenne. Úgy vélte, azok a cégek, amelyek 2030-ban majd a világ GDP-jének a felét előállítják, ma még valószínűleg nem is léteznek, és az akkori munkahelyek harmada is ma még ismeretlen területeken jön majd létre. A KEH igazgatója szerint Magyarországon célirányos szerepvállalásra van szükség, és javasolta, hogy az ország alakítson ki fenntarthatósági fejlődési nemzeti profilt.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo