Mit ér az állami felügyelet?

A kormány hiába helyezi állami felügyelet alá a MAL Zrt.-t, a tulajdonviszonyokon csak kivételes helyzetben változtathat. Kártérítést viszont követelhet a cégtől, amire szükség is lehet, hiszen elképzelhető, hogy nem tudunk uniós támogatást kérni a katasztrófa kárainak helyrehozatalához.

Meg kell-e téríteni a károkat?
A jogi helyzet itt teljesen világos és tiszta – jelentette ki Szikinger István, aki bár a konkrét ügyről nem kívánt nyilatkozni, általános érvényű jogelvként kifejtette: aki fokozott veszélyességű tevékenységet folytat, az ebből eredő károkat akkor is köteles megtéríteni, ha egyébként ő maga vétlen a károkozásban. Kimentést csak az jelenthet, ha a tevékenység körén kívüli, elháríthatatlan okból következett be a katasztrófa. A környezeti felelősség, a környezetkárosítás felelőssége alól pedig egyedül a természeti katasztrófa jelentene kimentést.

"Az alkotmány közvetlenül semmit nem mond a cégek állami felügyelet alá helyezésének lehetőségéről, a tulajdonosok jogainak korlátozásáról. Vannak viszont környezetvédelmi és más jogszabályok, amelyek megengedik, hogy korlátozásokat vezessenek be - úgy tűnik, ezzel élt is a kormány" - nyilatkozta Szikinger István alkotmányjogász a MAL Zrt. állami felügyelet alá helyezése kapcsán a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában hétfő este. A veszélyhelyzet fogalmát viszont már meghatározza az alkotmány, és azt is kimondja az alaptörvény, hogy erre vonatkozóan - a kormány rendelkezése alapján - lehet különleges rendszabályokat bevezetni.

A veszélyhelyzeteket azonban - természetükből adódóan - nem lehet tételesen felsorolni az alaptörvényben. Viszont a fogalomban benne van az értelmezés: az a helyzet, amikor sokaknak a tulajdonát, személyét fenyegetés éri - szögezte le az alkotmányjogász. Kérdésre válaszolva hozzátette: bár a konkrét helyzetet nem akarja értékelni, mégis úgy látja az iszapömlés körül kialakult állapotok minden jel szerint kimerítik a vészhelyzet fogalmát.

Az állami felügyelet fogalma nincs jogilag rendezve; korlátozásokról van szó, nem pedig arról, hogy az állam esetleg átveszi az irányítást - közölte Szikinger István. A felügyelet pedig egy általános közigazgatási jogkör - ellenőrzéseket lehet végezni, és ha megállapítják, hogy felelősség merül fel, akkor szankciókat lehet alkalmazni - fejtette ki az alkotmányjogász, majd hozzátette, hogy a tulajdonviszonyokat nem lehet megváltoztatni, csakis kivételes helyzetben és teljes kártalanítás mellett kerülhet erre sor.

Szavazás:

Mit szól az

Lemondhatunk az uniós támogatásról?

Magyarország akkor igényelhetne támogatást az Európai Szolidaritási Alapból, ha a károk értéke eléri az ország GDP-jének a 0,6%-át, ami jelenleg 591 millió euró - közölte Ton Van Lierop, az Európai Bizottság (EB) illetékes szóvivője. A szervezet szerint a vörösiszap-katasztrófa által okozott károk nem érik el ezt az összeget, ráadásul további nehézséget okozhat, hogy a keret igénybevételének az is feltétele, hogy természeti és ne ipari katasztrófáról legyen szó - számol be a BruxInfo. Fontos tudnivaló az is, hogy a szolidaritási alap csak az állami szféra beavatkozásának a költségeit fedezheti, valamint azokat a költségeket, amelyekre nincs biztosítási fedezet.

A magyar kormánynak egyébként tíz hét áll rendelkezésére a források megigénylésére a szolidaritási alapból. Ezt követően a Bizottság javaslata alapján a Tanács és az Európai Parlament hivatott döntést hozni a támogatások kiutalásáról.

A gát és a légszennyezettség
Elkészült a Kolontár lakóit védő terelőgát, amely az épülő hármas körgát harmadik védővonala, jelenleg folyik a megerősítése és a műszaki bevizsgálása - közölte kedd reggel Dobson Tibor kármentesítési szóvivő az MTI-vel.
A légszennyezettséget folyamatosan mérik: nyolc levegőmérő pontot létesítettek a szakemberek többek között Ajka, Devecser, Kolontár, Tüskevár és Somlóvásárhely területén. Az ÁNTSZ mérései szerint a levegő portelítettsége csak a katasztrófával érintett helyen haladja meg az egészségügyi határértéket. Ezen a területen a mentésben részt vevők számára kötelező a porálarc viselése

 

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo