Mindjárt a LED is elavult lesz?

Mi jön a LED világítási eszközök után? Egy startup cég új technológián alapuló égőket készül piacra dobni. Fejlesztőjét a világítási ipar Teslájának titulálja a szaksajtó.

A "Finally" (Végre) névre hallgató égő prototípusát egy Boston melletti műhelyben fejlesztették ki. A találmány 19 millió dollárnyi befektetést vonzott eddig. A 30 éves John Goscha által vezetett startup, a Finally Light Bulb Company 8 dollárért (2147 forint) készül piacra dobni az újdonságot, ami így versenyképes lesz az olcsó LED-égőkkel is.

A vállalkozás úgy indult, hogy Victor Roberts-szel, a GE egykori mérnökével karöltve az "indukciót", vagyis az áramgerjesztést alkalmazták az új égőknél. Az indukció "olyan technológia, melynek sokféle alkalmazási módja létezik, beleértve a háztartási eszközök elektromos motorjait és az építkezési darukat", írta a The New York Times, "de a világítás terén nehéz volt alkalmazni, mert az elektromos apparátust nehéz belegyömöszölni egy hagyományos égőbe".

A kis méretű tranzisztorok megjelenésével azonban ez elől is elhárultak az akadályok. Goscha tehát átszerződtetett néhány szakembert az Osramtól és a Philipstől, a világítási ipar vezető cégeitől és sikeresen a megfelelő méretre tömöríttette velük a szükséges eszközöket. Az eredmény: "rézdrótokkal bevont 7,62 centiméteres antenna, ami mágneses mezőt hoz létre az égőn belül. Ettől ultraviolafényt bocsát ki a higany, ami az üveget fedő speciális foszforburkolattal érintkezve látható fénnyé válik." Incandenscens helyett "acandescens" világításként harangozták be az új terméket.

Tanakodnak a "Finally" égő készítői
(fotó: finallybulbs.com)

Az új égőt Indiában gyártják és az amerikai piacon való árusítására nagyjából az összes engedélyt megszerezték.

Jó hír, hogy az égőket annak ellenére, hogy higanyt tartalmaznak, be lehet dobni a szemétbe és kikerülhetnek a szeméttelepekre, anélkül, hogy szennyezők lennének. Miért? Mert fejlesztőik szerint a higanytartalom ennyire minimális az égőben, ráadásul nem folyékony, hanem szilárd formában van benne.

A sajtóban 2014-ben számos cikk harangozta be az újítást, a CNBC, a Slate, a Forbes és a Bloomberg is foglalkozott John Goscha újdonságával. Azóta azonban nem történtek új tudósítások, a produktum piacra kerülése még nem történt meg.

Egy külföldi online bolt és a Finally Bulb honlapja is csak "előrendelést" vesz fel a 60, valamint 75 és 100 wattos égőkre. A villanykörte árát végül 9,99 dollárban állapították meg a tavaly emlegetett 8 dollár helyett.

Videó: A világ legolcsóbb világítása
A lehető legolcsóbb és leginkább környezetbarát módon visz fényt a sötét helyiségekbe ez a PET palackból készített “villanykörte”. Egy kiürült kétliteres műanyag palack a megfelelő átalakítás után egy 50 wattos izzó fényét képes előállítani egy vaksötét helyiségben.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo