Megépülhet a szerencsi szalmatüzelésű hőerőmű

A bíróság úgy ítélte, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség jogszerűen adta ki a Szerencsre tervezett szalmatüzelésű hőerőmű építéséhez szükséges engedélyt. Dacára annak, hogy a világörökségnek nyilvánított borvidék tőszomszédságában fog felépülni a bioerőmű, a projekt zöld utat kapott. A lakosság és a természetvédők tiltakozásaira tesz pontot a döntés.

A BHD Hőerőmű Zrt. Szerencs határában egy 50 megawatt teljesítményű szalmatüzelésű hőerőmű építését tervezi, és bár a projekt megvalósítása ellen környezetvédők, borászok és civil szervezetek egyaránt tiltakoztak, a szükséges engedélyeket a beruházó megkapta.

Fülöp Sándor ombudsman a sajtó képviselőinek elmondta: a bírósági ítéletet tudomásul veszi, és a szerencsi erőmű ügyében nem tervez további lépéseket. Hujber Ottó, a beruházó cég vezetőjének közlése szerint az építkezés előkészületei már folynak. Rónavölgyi Endréné Szerencs MSZP-s polgármestere korábban érthetetlennek tartotta, hogy a jövő nemzedékek ombudsmanja olyan súlyos jogsértéseket talált a város határában megépítendő szalmatüzelésű erőműnél, amely miatt új engedélyeztetési eljárásra volna szükség.

A Tokaj-Hegyaljai Borvidék kapujának nevezett Szerencsen csaknem fél évtizede akar szalmatüzelésű erőművet építeni a Hujber Ottó nevével fémjelzett vállalkozás. Bár a kivitelezés jogerős engedély birtokában megkezdődött, sokan - politikusok és környezetvédők - ezt helytelenítették, a történelmi borvidék védelmére hivatkozva: az ugyanis a világörökség része.

Az építkezés helyszínén a tereprendezés csaknem két évvel ezelőtt megkezdődött, ám a jogi procedúra miatt azóta alig történt érdemi munka. Most elhárult az akadály az elől, hogy megépülhessen a bioerőmű.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo