Magyar siker a napelemes autók versenyén

Harmadik lett a kecskeméti Neumann János Egyetem hallgatóinak napelemes autója az elektromos autók legnagyobb európai versenyén, a European Solar Challenge-en.

A Belgiumban megrendezett versenyen az egyetem oktatói és hallgatói által épített MegaLux összesen 878 km-t tett meg 24 óra alatt, kizárólag elektromos meghajtással. A dobogós teljesítmény elérésben a kecskeméti fiatalokat a Bridgestone Magyarország Kft. segítette, amely kifejezetten a versenyre tervezett, ultrakönnyű és kis gördülési ellenállású abroncsokat szállított a kocsihoz.

A kecskeméti Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai karának csapata által tervezett MegaLux már korábban is óriási sikert ért el az ausztráliai World Solar Challenge és a dél-afrikai Sasol Solar Challenge országúti versenyen, ahol szintén harmadik helyen végeztek. A fiatal mérnökök azóta továbbfejlesztették a szuperautót, aminek eredményeként a kocsi új futóművet és felfüggesztést kapott annak érdekében, hogy versenypályákon is nagy sebességgel tudjon kanyarodni. Az autó további paraméterei változatlanok maradtak, ugyanúgy hat négyzetméternyi napelem gyűjti az energiát, amelyet egy 20 kg súlyú lítiumion akkumulátor tárol. Ezekre az erőforrásokra most nagy szükség is volt, hiszen a verseny végig esőben zajlott.

Szeptembertől jönnek az olcsó napelemek
Az Európai Unió szeptember 3-án várhatóan megszünteti a kínai napelemek és panelek behozatali korlátozását, megnyitva az EU kapuit a dömpingtermékek előtt.
„A MegaLux-szal évek óta kiemelkedő eredményeket érünk el az elektromos autók nemzetközi versenyein. Ott vagyunk az élmezőnyben és törekszünk arra, hogy ott is maradjunk, ezért folyamatosan fejlesztjük autónkat. Legfontosabb célunk az, hogy csökkentsük a kocsi energiafelhasználását és gördülési ellenállását. A Bridgestone speciális gumiabroncsai éppen ebben segítettek bennünket. Enélkül nem tudtuk volna megtenni 24 óra alatt a harmadik legnagyobb távot” – mondta Kutasi Zoltán, a MegaLux csapat tagja.

A kecskeméti Neumann János Egyetem GAMF csapata azt tervezi, hogy újra rajthoz áll majd a MegaLux-szal a Bridgestone World Solar Challenge-en. Az elektromos autók legnagyobb nemzetközi megmérettetését minden páratlan évben rendezik Ausztráliában, ahol a csapatok járműveinek mintegy 3.000 km-t kell megtenniük Darwin és Adelaide között tisztán napenergiával.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo