Kötelező napelem a lakóházakon: 15-20 év alatt térül meg

Kalifornia az első tagállama az USA-nak, ahol 2020 január 1-étől kötelezővé teszik a napkollektorok felszerelését a háromemeletesnél kisebb lakóházakra. Többe kerül így egy ház felépítése, de 15-20 év alatt megtérül a ráfordítás.

Kaliforniában bőséges erőforrás a napfény. Az 1910-es években a filmgyártás is azért vándorolt át New Yorkból Los Angelesbe, mert ott megfelelőek voltak a fényviszonyok a forgatáshoz. Az új előírás, mely kötelezővé teszi a napelemek felszerelését, 2020 január 1-től hatályos, és minden új építésű házra vonatkozik, akár családi ház, akár többlakásos társasház, ha háromemeletes vagy annál kisebb.

Ha ezt betartják, tényleg csökkenhet a rezsi
Viszonylag kevés eset képez kivételt a szabály alól, például azok a házak, melyek teteje túl kicsi ahhoz, hogy szolárpaneleket rakjanak rá, vagy melyek árnyékban vannak. A Kaliforniai Épületszabvány Bizottság (CBSC) és a Kaliforniai Energia Bizottság (CEC) is egyöntetűen, ellenszavazat nélkül fogadta el az új követelményt. A CEC-nél a szavazást akkora érdeklődés övezte, hogy tömve volt a terem. A szavazás után mindkét helyszínen tapsviharban tört ki a nézőközönség.

A CEC becslése szerint 10 000 dollárt (2,82 millió forintot) kell pluszban rákölteni az építtetőnek a házra, ha napkollektorokkal akarja felszerelni. Az építőipari szereplők azonban ennél többre taksálják a pluszkiadást, nagyjából 14–16 ezer dollár (3,95–4,52 millió forint) közé teszik, és ez még nem foglalja magában egyéb zöld megoldások költségét, például a hőszigetelő nyílászárók, a világítás vagy a napenergiával működő eszközök beszerelését.

Kép: Freeimages.com

Annyi bizonyos, hogy hosszú távon nagy költségmegtakarítással jár a napenergia használata. Azt az energiamennyiséget nem kell az áramszolgáltatóktól megvenni. A CEC becslése szerint 30 éves távon 19 000 dollár (5,38 millió forint) lehet a megtakarítás az áramköltségekben. Ez azonban számos tényezőtől is függ, hogy mekkorák a szolárpanelek, mennyi napfény éri egy hónapban, és milyen áron szerezhető ott be az áram a hálózatból.

Jelenleg Kaliforniában az új építésű lakóházak 20 százaléka van felszerelve napelemekkel.

Mennyi megújulót bír el a magyar áramhálózat? Titok
A szolgáltatók szinte ipari titokként kezelik az idevonatkozó adatokat, így nem lehet kiszámítani, mit bír el a magyar hálózat. Az sem segít, hogy 2017-ben tizenötször változott az energiatörvény, idén csak nyolc alkalommal.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo