Környezetbarát borbarátok iszogattak Budán

2010. szeptember 24. péntek - 13:46 / Sajtóközlemény
  •    

Az embereknek egyre fontosabb környezetük tisztasága, és ha olyan helyen vannak vagy olyan rendezvényt látogatnak, ahol szelektív hulladékgyűjtés folyik, akkor többségük aktívan vesz részt a kezdeményezésben. Ezt bizonyította a Budavári Borfesztivál is, ahol szelektíven gyűjtötték a nagy mennyiségű szemetet.

A Budavári Borfesztivál fogyasztásának, működésének nagy mennyiségű konkrét hulladékait figyelembe véve (boros üvegek, kartonpapírok, műanyag tányérok, evőeszközök) a borbarátok idei legnagyobb találkozóján a szervezők zöld szemüveg mögül figyelték a hulladékok útját. A ZÖLDÖVEZET Társulás és az általuk kihelyezett szelektív hulladékgyűjtő szigetek segítségével nem csak a látogatókat ösztönözték a nem kis mennyiségű hulladék válogatott gyűjtésére, hanem a kiállítókat is, akik ezáltal sokkal egyszerűbben szabadultak meg esténként a felgyülemlett borospalackoktól és kartondobozoktól.

A 4 db szelektív gyűjtőszigeten és a 40 db üveggyűjtő edényben összesen 120 m3 hasznosításra alkalmas hulladék került szelektív gyűjtésre, ami a rendezvény összes szemetének megközelítőleg 50%-a.

A hulladékok hasznosítása csökkenti a környezetterhelést, mivel

  • 1 tonna papírhulladék kb. 6 szál 20 méter magas fa anyagával egyenértékű
  • 1 m3 műanyaghulladék újrahasznosítása kb. 1.200 MJ energia-megtakarítást jelent a hagyományos nyersanyagforrásokból táplálkozó termékgyártással összehasonlítva;
  • 1 tonna üveghulladék visszaforgatása az elsődleges nyersanyagok felhasználásával szemben közel 14.000 MJ energia megtakarítást eredményez.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor