Kisajátíthatja a cég a falu ivóvízforrását?

2016. október 13. csütörtök - 19:41 / KlimaBlogger
  •    

A kaliforniai fakitermelő vállalat 50 évig gyakorlatilag ingyen adta a falunak az erdejében lévő forrás vizét. Ám a térséget aszályok sújtják, az ivóvíz drága erőforrás lett. A forrás vizét inkább a japán piacra exportálják palackozott ásványvízként.

ivoviz_isznak_pixabay

Kép: Pixabay

Az észak-kaliforniai Weedben régóta folyik fakitermelés. És ősidők óta csordogál az erdőben egy patak, ami a helyi forrásból (Beaughan Spring) ered, és ellátja a 2700 lakosú település háztartásait. Méghozzá közvetlenül. Az emberek bevezették a forrás vizét a fából épült házaikba. Mivel Kaliforniát nagy aszály sújtotta idén is, a forrásvíz igazi áldásnak bizonyult a lakosok számára. Csakhogy a forrás, melyből a patak ered, abban a fenyőerdőben található, amely a Roseburg Forest Products tulajdonában van. Az oregoni székhelyű cég nem akar többé osztozni a vízen a helyiekkel. Az elmúlt 50 évben a cég szimbolikus összeget, évi 1 dollárt kért a kisváros önkormányzatától a korlátlan vízfogyasztásért cserébe.

Júliustól azonban a vállalkozás 97 500 dollárt, vagyis közel 27 millió forintot számít fel az ivóvíz-szolgáltatásért. Az idei szerződés, amit a városvezetés aláírt a céggel, már olyan kitételt is tartalmaz, hogy az önkormányzatnak más ivóvízforrás után kell néznie. Vagyis a fakitermelő vállalkozás nem tervezi, hogy hosszú távon elérhetővé teszi ezt a természeti erőforrást. A Roseburg a forrás vizének egy részét ugyanis már elkezdte értékesíteni a Crystal Geyser Alphine Spring nevű cégnek, mely helyben palackozza, és Japánba szállítja ásványvízként. A Crystal Geyser szeretné növelni a termelést. A konfliktust az is tetézi, hogy a Roseburg a legnagyobb munkáltató a településen, tehát a lakosság nagymértékben függ a cégtől.

Több víz kellene, de nincs
Meredeken nő az elkövetkező években a gazdaság vízigénye, de a források egyre csökkennek. Emiatt az ivóvízellátás már most is az egyik fő üzleti kockázattá, a társadalom egészét tekintve pedig az egyik fő aggállyá vált.

A Japánba exportáló Crystal Geyser alapítója, Philippe Papillaud ellátogatott Weedbe, és megfenyegette a helyieket: ha nem engedik, hogy a forrás vizét felhasználhassa, akkor felrobbantja a helyi palackozóüzemet (ami ugye állások elvesztésével járna). Később aztán fia jött el a településre bocsánatot kérni apja magatartásáért. Weed lakosai állítólag dokumentummal rendelkeznek arról, hogy a Roseburg előző tulajdonosa visszaadta a forrás vizének használati jogát a városnak 1982-ben. Ezért készek a bíróság elé vinni az ügyet.

 

A Shasta-hegy és a körülötte lévő, vízben gazdag települések Siskiyou megyében találhatók, ahol novemberben tűzik népszavazásra azt a kérdést, a cégek kötelesek legyenek-e exportengedélyt beszerezni a vizek külföldre szállítására. Kaliforniában 5 éve tart az aszály, és a The New York Times már egyenesen „vízháborúkat” emleget, amikor a helyi lakosok, a mezőgazdák és a gyárak közötti összecsapásokat elemzi. (Még ebben az évszázadban olyan drága erőforrássá válhat a víz, mint amilyen ma az olaj. Ennek veszélyeiről és a klímaváltozás várható hatásairól beszélgettünk korábban Torontóban a téma nemzetközi tekintélyű szakértőjével, Peter Gleickkel.)

A pereskedés helyett van egy másik megoldás is: új kutat fúrni. A Roseburg bele is menne, hogy az általa birtokolt erdő egy bizonyos pontján fúrjanak, csakhogy ez nem messze van egy 1986-ben bezárt fafeldolgozó üzemtől, ahol a talajvíz szennyezett, többek közt arzént is tartalmaz (talán nem véletlen, hogy a Roseburg csak itt hajlandó engedélyt adni a fúrásra…). Mivel a lávaüregek holléte ismeretlen, addig nem tudni, hogy a talált víz iható-e, vagy sem, amíg meg nem történt a fúrás.

Lesz mezőgazdaság, csak öntözni nem lesz mivel
2050-ben még rendelkezésünkre fog állni elegendő édesvíz, hogy a várhatóan 9 milliárdra növekvő lakosság élelmezése megoldható legyen, de a túlfogyasztás, szennyezés és az éghajlatváltozás egyéb hatásai miatt világszerte több régióban csökkenni fog a mennyisége.