Kiderült néhány részlet a kkv-k megújuló energiaforrás támogatásáról

Támogatást kaphat az államtól az a kis- és középvállalkozás (kkv), amely megújuló energiaforrásokba ruház be - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Kaderják Péter szerint ez azt jelenti, hogy az adott vállalkozásnak a fűtését például hőszivattyúval kell megoldania, esetleg az áramellátását napelemekkel kell biztosítania. Ilyen támogatások a közelmúltban a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) álltak rendelkezésre, és ezt fogják folytatni, ennek keretében juthatnak anyagi forráshoz az érintett cégek – tette hozzá.

Mint mondta, jelenleg 1200-1300 megawattnyi áramkapacitás áll rendelkezésre Magyarországon, amely részben a háztetőkön elhelyezett napelemekből, részben pedig napelemes áramtermelő erőművekből származik. A megújuló áramtermelés aránya a villamos energia termelésében ma még csak 10 százalék körül van; ennek egy részét az úgynevezett biomassza tüzelésű erőművekben állítják elő - mondta, hozzátéve 2030-ra ezt az arányt 20-25 százalékra szeretnék bővíteni.

A napelemes rendszer rendkívül környezetbarát és egyre olcsóbb villamos energiát biztosít, ezért a felhasználás minden szegmensében támogatják, hogy elterjedjen Magyarországon - hangsúlyozta.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo