Kevesebb autó, több szeretet – mikor győznek a kétkerekűek?

2015. június 20. szombat - 10:01 / Kriston László
  •    

A Bikes vs. Cars című angol nyelvű svéd dokumentumfilm annak az esélyét vizsgálja, hogy a kétkerekű életvitel mikor kerülhet be a fősodorba, vagy stílszerűen a középső sávba. A válasz nem túl rózsás: a politikusok továbbra is a fosszilis gazdasági érdekeknek kedveznek. A filmet a kolozsvári Transilvania Filmfesztiválon láttuk.

Rendkívül informatív doksival van dolgunk. Csak úgy sorjáznak belőle az adatok és kuriózumok a biciklizés modernkori történetéről. Gyanítom, hogy némely adalék a kétkeréken élőknek is az újdonság erejével hathat. Mégsem száraz ez a film: tele megkapó portrékkal olyan karakterekről, akik az alternatív kultúra kissé hóbortos figurái.

A film plakátja
forrás: bikes-vs-cars.com

Abszurdumok

Szerencsére Fredrik Gertten rendezőnek jó humorérzéke is van. Ritmusos vágásokkal vidám szimfóniát kerekít a koppenhágai taxisofőr tirádájából, aki szinte alig tud közlekedni a sok biciklista miatt. Vagy ott van az urbanisztika Sao Paolo-i professzornője, aki rühell kocsikázni. És persze, hogy baromi ügyetlenül vezet a utált járműben. Vagy a Los Angeles-i biciklitörténet-kutató, aki a kamera láttára idétlen ügyetlenséggel átmászik egy kerítésen (kivillantva a popóját), hogy megmutassa a századfordulón használt, deszkából kirakott pasadenai bicikliutat – pontosabban annak hűlt helyét.

A régi kocsikat gyűjtő amerikai polgárok találkozóján is sikerül Gerttennek kifiguráznia azt a macsó autókultúrát, amelynek lelkes tagjai státusz-szimbólumot és az énkép erősítését keresik a kocsikban (és találják meg).

Felszedik a biciklisávokat Torontóban

A film humora, ez az abszurdumokra érzékeny tónus nem narrációval és megjegyzésekből születik meg. A szituációk, az emberek megnyilvánulásai hatnak komikusan – a kerekek számától függetlenül, mindkét ideológiai oldalon.

Máskor a prezentált tartalom kínálja magát karikírozásra. Az autóreklámokból összeállított montázs például jól illusztrálja, hogy az autógyárak minden célcsoportot megcéloznak: a reklámok azzal hitegetik a vásárlót, hogy az autó gyógyír a magányra, erőt ad, sőt az ökotudatos lelkiismeretünket is nyugtathatjuk vele(!). Ezeket a lózungokat fél percbe sűrítve látjuk. Nevetést gerjesztő dózis, annyi biztos.

Leleplezések

És jöjjenek a film talán legérdekesebb leleplezései. Az autóipar az EU-ban sikeresen lobbizott azért, hogy az üzemanyag-hatékonyságra vonatkozó címkét a súly szerint számolják ki a hatóságok. Így minél nagyobb egy kocsi, annál zöldebb. Holott az üzemanyag fogyasztása kétségtelenül nem az.

Sao Paolo-i installáció. Egy a sok közül. Az elütött biciklistáknak állítanak emléket.

E szempontrendszerben tulajdonképpen a böhöm nagy harckocsi, a tank is jól szerepelt (D kategóriába tartozik, azaz a 4. szinten áll). A Mercedes Benz B besorolást kapott, pedig a dokumentumfilm készítői úgy tudják, e márkának van a legrosszabb üzemanyag-hatékonysága az európai versenytársak között. A Fiat csak az F-kategóriában végzett. Legalábbis a kritizált EU-szempontrendszer szerint.

Azt is megtudjuk, hogy a film szerint Merkel tulajdonképpen az autóipar zsebében van, a munkahelyek védelmére hivatkozva az ő érdekeikkel azonosul, holott pártja elvileg zöld-barát (lenne). A német kancellár asszony volt az, aki megvétózta a közlekedés emissziócsökkentésére vonatkozó EU-s törvényt 2013 júniusában. Persze a német parlamenti képviselők ingyen kocsikkal furikáznak. A szektor zászlóvivője, a BMW bocsátja a rendelkezésükre az autókat.

Jól kipellengérezi a film Toronto botrányos életű, crack kábítószer használáson rajtakapott, gyakran részeg- expolgármesterét, Rob Fordot is, aki azzal nyerte meg helyét, hogy a Toronto külvárosaiban élők kegyeit kereste. Eltörölte az autóregisztrálási díjat. És ugye ők azok, akik ingáznak lakóhelyük és munkahelyük között. Meg is kapta tőlük a szavazatokat.

Ember legyen a talpán, aki megtalálja itt a négy kerekét (… a négykerekűjét).

Paradigmaváltás

Többször is elhangzik ez -a Piac & Profit olvasóinak ismerős- kifejezés a filmben. Sajnos a városrendezési modellek sem igen segítik a kétkerekű kultúra terjedését. A legkirívóbb példa Sao Paolo: a metropoliszban bő 20 évbe telhet, mire sikerül biciklisávokat beszuszakolni a zsúfolt utakra.

A Who Killed the Electric Car című doksiból már megtudhattuk, hogy volt egy pont a történelemben (a 20. század első negyedében), amikor az elektromos autók befuthattak volna piacvezető termékként. Még a Ford cég is ilyen járművet gyártott. E svéd filmben az USA tömegközlekedésének szisztematikus leépítésére derítenek fényt. Los Angeles -ahol ma már gyalogosnak lenni is nehéz, mivel a közterületek 70 %-át autóutak fedik le- nemcsak a biciklizésnek kedvező századfordulós miliővel járt élen.

Egészen az 50-es évekig e városban volt a világ legjobb villamossín-hálózata. (Emlékezzünk csak a villamosra az Angelina Jolie főszereplésével készült Elcserélt életek című Eastwood-filmből.) Az autógyárak nyomására megszüntették az egészet, a villamoskocsikat kiselejtezték. Nagy vízcsatornákba dobták ahol máig tulajdonképpen vízfolyást fékező gátakként funkcionálnak.

A General Motors felvásárolta a helyi buszüzemeltető cégeket is és elsorvasztotta azokat. Az új autópályák építésekor is mindent elkövettek az autógyártók, hogy ne épüljenek biciklisávok. Így született meg a ma már jól ismert amerikai szuburbiás életmód. Ahol a család ki-be ingázik a külváros és a belváros között. Autóval.

A bicikklisávomat nem adom!

Ellenállók

A Sao Paolo-i biciklisták úgy döntöttek, a művészi megszólalást hívják segítségül hangjuk hallatásában. Mivel minden héten legalább egy embert halálra gázolnak a városban, már nemcsak demonstrációkat tartanak (“Fewer cars, more love”, azaz kevesebb autót, több szeretetet – szól a szlogenjük), de a halálesetek helyén fehérre festett “szellem biciklit” helyeznek el, ami aztán kvázi köztéri szoborként szolgál, az aszfaltra pedig logót spréznek, ami jelzi a végzetes incidens helyét.

A film végkicsengése mégis optimista. Mivel egyes megavárosokban, mint Moszkva és Sao Paolo a forgalmi dugók olyan méretűvé dagadtak, hogy az emberek könnyen megússzák az autóban dekkolást, ha csak 1,5 órát araszolnak reggel és ugyanennyit este – most már könnyű amellett érvelni a politikusoknál, hogy a biciklisávoknak igenis van létjogosultságuk.
A BRIC-országok feljövőben lévő, vagyonosodó középosztálya státusz-szimbólumnak tekinti az autót. De már-már okafogyott autót venni az ilyen nagyvárosokban, ahol közlekedni is alig lehet.

Az ingatlanpiaci szempont is fontos: a brazil nagyvárosban az épületek 60(!) %-a parkolóház! (Amikbe már autósávok sem férnek, vagyis az ember nem vezethet fel az emeletekre. A kocsikat alkalmazottak hozzák le liftekkel.) Milyen más lenne a világ, ha ezek az épületek az emberek lakhatását szolgálnák.

Tüntető felvonulás

A biciklis életvitel segít közelebb hozni egymáshoz az embereket – és nem igaz, hogy “megöli a bizniszt”, vagyis hogy térnyerése munkahelyek elvesztésével járna. Az Oscar díjas Ütközések (Crash, 2004) című film éppen arról szólt, hogy a Los Angeles-i lakosok mennyire el vannak szigetelve egymástól az autóikban. Los Angelesben egy sugárúton kísérleti jelleggel biciklisávot létesítettek mindkét irányban. A lakosok eleinte tiltakoztak: az autók nem tudnak parkolni, tehát senki nem fog megállni a boltoknál, és lehanyatlik a negyednek. Épp az ellenkezője történt. Kávéházak nyíltak meg a szóban forgó úton, sőt még a bűnesetek száma is csökkent!

Az sem lebecsülendő tény -mutat rá a film-, hogy 5-6 éven belül az Y-generáció adja majd az új autóvásárló-közönség 40-50 %-át. Hogy ők milyen hozzáállással viseltetnek saját életmódjuk és az ökoszféra iránt, az fogja meghatározni az autókultúra jövőjét. (Itt olvashat az Y generáció igényeiről és vágyairól a munkahelyekkel kapcsolatban.)

Kissé woodstockosra sikerült a film debütálása a kolozsvári Transilvania Filmfesztiválon: a vetítést egy használaton kívüli, romos -egykor filmarchívumként működő épület- kertjében tartották, egy eldugott utcában a vasútállomás mögött. Javarészt szénabálákon és raklapokon ücsörgött a közönség, többen a kapunál megvásárolható gulyáslevest falatozták. Telt ház volt. (Még a kóbor kutyák is jót művelődtek a témában.) S a közönségből sokan természetesen biciklivel kerekeztek haza éjfélkor.

Ön szerint a városokban legyőzik valaha a biciklik az autókat?

Tudta?
  • Évente 7 millióan halnak meg világszerte a légszennyezettség miatt. 
  • Az EU-ban 30 millió ember szenved az autóutak okozta zaj miatti stressztől. 
  • A világ legbiciklibarátabb városai: Amszterdam & Koppenhága. Nem véletlen, hogy éppen e két országnak nincsen saját nemzeti autómárkája és autóipara. 
  • Amerikában az autók 50 %-át 3 mérföldnél (azaz 4,8 km-nél) rövidebb utakra használják. Vagyis ingázásra az egyén lakóhelyének környékén. Ezt a hosszt simán meg lehetne tenni biciklivel. 
  • 2012-ben 1 milliárd darab új kocsit vásároltak a Földön. 2020-ben ezek száma eléri a 2 milliárdot. 
  • Az USA lakosai átlagosan 25 napot töltenek az autójukban évente. Jövedelmük 25 %-át a közlekedésre (autóvásárlásra, benzinköltségre) fordítják. 
  • Koppenhágában 1000 kilométert tesz ki a biciklisávok hossza. A lakosok 40 %-a biciklivel közlekedik. Többen tekerik itt a kétkerekűt, mint az USA egészében. 
  • Torontóban 8000 dollárba került a Jarvis biciklisávok kialakítása. Rob Ford kezdeményezésére tüntették el ezeket. A felszedés költsége: 300 000 dollár. Az autósok egyre agresszívebben vezetnek: a városban 3 óránként elütnek egy gyalogost, 7 óránként pedig egy biciklist.