Így spórolhat havonta több tízezer forintot!

Senki sem szeret spórolni, de muszáj. Egyre kevesebbet költünk kultúrára, ruhára, szórakozásra és még így is előfordul, hogy a rezsiszámla fájdalmasan tátongó űrt hagy a pénztárcánkban a hó végére. Pedig létezik egy sokkal kézenfekvőbb és hatékonyabb módja is a költségeink lefaragásának. A háztartási gépek zöldebbre, modernebbre cserélése jelentős megtakarításokat eredményezhet.

Jelentős  összegeket takaríthatunk meg azzal, ha a régebbi, gyakran kissé már leharcolt háztartási eszközeinket újabbra, modernebbre cseréljük, véli a zöldülő Euronics Műszaki Áruházlánc, mely környezetbarát termékeket is forgalmaz. 2010 februárjától erre bátorítja a fogyasztókat az áruházlánc.

Az európai ember ökológiai lábnyoma 2010-re már 2,5-szer nagyobb a fenntarthatónál, ami azt jelenti, hogy még plusz másfél Földre lenne szükségünk, hogy a jelenlegi fogyasztási szintet fenntartsuk. Pénztárcánkat nézve értetlenül állhatunk a helyzet előtt, hisz az biztos, hogy nem fogyasztunk 2 és félszer többet. De a természet megújuló rendszereit olyan mértékű igénybevételnek tesszük ki, amelyet 2,5 bolygó lenne képes kielégíteni károsodás nélkül.  

Otthoni „zöld beruházásokkal" csökkenthető ökológiai lábnyomunk, és egyben kímélhetjük a pénztárcát. A vízköves, korosodó mosógép vagy mosogatógép "zabálja" az áramot és a mosószert is. A csere persze csak az első lépcső a takarékosságban. Nem mindegy azonban, hogyan használjuk az újdonsült gépünket. 

Ebben próbál segíteni az Euronics Zöld Kampány: vásárláskor a garanciajegy mellé megkaphatjuk azokat a jó tanácsokat, amelyekkel nemcsak a környezetet, hanem a családi kasszát is kímélhetjük. Egy ökobarát fogyasztó akár több tízezer forintot is megfoghat. Egy zöld beruházás és a környezetbarát gondolkodás együttese hamar meghálálja magát és rövid idő belül érezhető lesz az eredménye, mind a bolygó, mind a pénztárcánk számára.

Tippek a zöld háztartáshoz
  1. Figyeljük a termékeken feltüntetett matricákat, amelyek a környezetvédelmi és energiatakarékossági besorolásokat árulják el!
  2. Ápoljuk a háztartási gépeket, meghálálják a törődést.
  3. Belül is legyenek tiszták és vízkőmentesek, mert a lerakódott szennyeződés rengeteg energiát lop el.
  4. Kerüljük a hosszú és magas hőfokú programokat!
  5. A kisebb szennyeződésekhez elég a 30°C fokos gyors üzem is. Csak annyi mosószert használjunk, amennyi a szennyeződésekhez valóban szükséges! Az enyhébben szennyezett ruhákat és edényeket ne mossuk intenzív programon!
  6. A félig üres mosó- vagy mosogatógépet ne indítsuk el! (A zöld gépek már ezt is „ökosan” oldják meg, hiszen felismerik, hogy a betöltött mosandóhoz mennyi víz és energia szükséges.)
  7. Ha tehetjük, akkor használjuk ki az éjszakai áram utódaként bevezetett „vezérelt áram” lehetőségét!
  8. Nem kell mindig agyoncentrifugázni a ruhákat. A teregetett ruha jobb illatú is.
  9. Feleslegesen ne nyitogassuk a hűtőszekrényt, egyszerre tegyünk be és vegyünk ki mindent, amire szükségünk van!
  10. A hűtőszekrény nem fagyasztó! Az élelmiszerek többsége 6-7°C fokon is eláll.
  11. A hűtőt a konyha leghidegebb pontjára állítsuk, minél távolabb a tűzhelytől vagy a fűtőtesttől.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo