Idén kevés repce- és akácméz lesz

2017. március 21. kedd - 06:00 / PP/MTI
  •    

A méhek 15-20 százaléka hullott el Békés megyében a télen. A túl kevés termelő méh miatt valószínűsíthető, hogy idén kevés repce- és akácméz lesz - tájékoztatta az MTI-t a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke hétfőn.

Haász Ferenc elmondta, hogy nem önmagában a nagy hideg okozta a méhelhullást, hanem az, hogy tavaly elszaporodott az ázsiai varroa atka nevű kártevő, amely nagyon legyengítette a méhek immunrendszerét. Ráadásul a télen egy hasmenés-vírus is pusztított a  kaptárakban.
Hozzátette: tud olyan méhészről Békés településen, akinek 240 méhcsaládjából csak 20 maradt meg, és az országban vannak megyék, ahol a méhek 30 százaléka is elpusztult.

méhkaptár

Kép:Pixabay

A korai virágzású fajtáknál, a repcénél és az akácnál már nem lehet megfelelő gyorsasággal helyreállítani a termelő méhek állományát, így ott biztosan lesz hozamkiesés. Közepesnél jobb év e két fajtából még kimagaslóan jó termés esetén sem lehet – mondta. A szakember úgy vélte, a méhcsaládok a napraforgó virágzására lehetnek ismét teljes értékűek.

Évtizedes mélyponton a magyar méhészek
Az elmúlt tíz évet tekintve 2016 volt a legrosszabb a magyar méhészek számára: közepes alatti termés és egy, a méheket tizedelő kórokozó terjedése is nehezítette a munkát.

Haász Ferenc elmondta: az utóbbi években egyre többen és – a jövedelmezőség javítása érdekében – egyre több méhcsaláddal kezdtek méhészkedni, ám a méhlegelők nagysága nem nőtt. Néhány megyében az egy négyzetkilométerre eső méhcsalád-szám 16-18 (Békésben 14), miközben a hetvenes-nyolcvanas években ez a szám 4-5 volt. A mézelő növények méztermelő-kapacitása adott, ha több méhcsalád jut a területre, akkor az egy családra jutó hozam csökken – jegyezte meg.

Hozzátette, hogy a kínai dömpingmézzel kapcsolatban több beadványt is eljuttattak az Európai Bizottsághoz, ám úgy számolnak, még 2-3 év, mire bármilyen intézkedés történhet Brüsszelben. Lassan bővül az Országos Magyar Méhészeti Egyesület által szorgalmazott uniós mézadatbank is, amellyel vissza lehetne szorítani a hamisított mézek bejutását az európai piacokra.

Békés megyében mintegy ezren foglalkoznak méhészkedéssel, a megyei egyesületnek 830 tagja van. A méhcsaládok számát ősszel hetvenháromezerre becsülték.

Veszélyeztetetté nyilvánították a méheket
Veszélyeztetett faj besorolást kapott az Egyesült Államokban a rozsdás foltú poszméh. Ez nemcsak az élőhelyeikre tervezett építkezéseket fékezheti meg, hanem a vegyipari multik új növényvédő szereinek piacra dobását is.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor