Ferenc pápa szerint kihalhat az emberiség

„Ha nem fordulunk vissza, akkor nekünk vége” – nyilatkozta a sajtónak a katolikus egyház feje a pápai különgépen. És nem a repülőgép útvonalára értette a mondatot. Ez Ferenc pápa sommás véleménye a túlélési esélyeinkről, ha továbbra is szennyezünk.

Ferenc pápa 2015-ben mindent megtett, hogy kifejezze támogatását a párizsi klímaegyezmény mellett, s nem sokkal a párizsi klímacsúcs előtt fontos, nagy lélegzetű enciklikát írt az ember és természeti környezete kapcsolatáról, a bioszféra megőrzésének és óvásának fontosságáról.

Az egyházfő szerint az emberiség kipusztulhat, ha nem kezeli a klímaváltozás problémáját hathatósan. „Ha nem fordulunk vissza, nekünk végünk” – mondta Kolumbiából Róma felé tartva a pápai különgépen, miközben az Irma hurrikán éppen Floridát gyepálta. De mondata nem a gép menetrendjéről szól, hanem az emberiség jelenlegi életviteléről és arról, ahogyan viszonyul az ember környezetéhez.

A sajtó képviselői megkérdezték tőle, vajon erkölcsileg felelőssé kell-e tennünk azokat a politikusokat bolygónk jövőjéért, akik kibújnak a klímapolitikából. De Ferenc pápa némileg kibújt a válaszadás alól, s nem ragadta meg az alkalmat, hogy elítélje Trumpot. Csak annyit mondott: „A klímaváltozás hatásai láthatóak, és a tudósok világosan elmagyarázták, milyen utat kell követnünk.” Vagyis a dekarbonizáció útját, a fosszilis energiahordozók elégetésében élen járó gazdaságból az átállást az alacsony karbontartalmú gazdasági tevékenységre.

Ferenc pápa üdvözli rajongóit - pontosabban híveit
Fotó: Wikipedia

„Mindannyian felelősek vagyunk, mindannyian, kicsi vagy nagy a morális felelősségünk. És ezt komolyan kell vennünk. Nem viccelődhetünk ezzel. Minden egyes személynek felelőssége van. A politikusoknak is.”

De azért célzott Trumpra, ahogy az a következő mondatból kiérezhető: „Ha bárkinek kételye van, kérdezze meg a tudósokat. Ők nagyon világosan beszélnek ez ügyben. Ezek nem hirtelen odavetett vélemények.” S miután átgondolta a klímatudomány megállapításait, „minden ember meghozhatja a maga döntését. A történelem majd kimondja az ítéletet e döntések felett”.

Trump többször hangoztatta, hogy a klímaváltozás kitaláció, majd megválasztása után annyit elismert a The New York Timesnak adott exkluzív interjújában, hogy „valamiféle kapcsolat” van a légszennyezésünk és az éghajlatváltozás között.

Forrás: Reuters

Szeméttel hajtaná meg a repülőit a British Airways
Együttműködésre lépett egy megújuló üzemanyagokat gyártó céggel a British Airways olyan hulladékfeldolgozók tervezésére és létesítésére, amelyek megújuló repülőgép-üzemanyagot állítanak elő háztartási hulladékból.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo