Víz és termőföld: a Kárpát-medence sorskérdései

2013. november 20. szerda - 12:44 / kfarkas
  •    

Úgy tűnik, hogy van elég ivóvizünk, hiszen mindenki azt hiszi, hogy víznagyhatalom vagyunk, azonban a valóságban előbb-utóbb szembe kell néznünk azzal, hogy bizonyos területeken már most vízhiánnyal kell szembenéznünk – mondta Hetesi Zsolt fizikus a Piac&Profit által szervezett IV. Fenntarthatósági Csúcson.

Hetesi Zsolt fizikus – Kép: Fényes Gábor

Arra az alapvető felismerésre, hogy a természet egy a maga törvényei szerint működő rendszer, több száz évre volt szükség. Addig azonban – és még most is, az emberi tevékenység számtalan kárt okozott. „A mediterráneum egyik fő gondja a vízhiány, mivel már az ókorban kiirtották a területet takaró erdőségeket, így megszüntették a területek természetes víztartó képességét. A megmaradt termőtalajt ezután az öntözéssel okozott szikesedés végleg tönkre tette. Tudnunk kell, hogy az ókori birodalmak nem csak egymást pusztították el, hanem szisztematikusan lerombolták a saját élelmiszertermelő képességüket” – mondta Hetesi Zsolt. Ezért már az ókorban ki kellett fejleszteni olyan technikákat, amellyel a talaj termőképességét mesterségesen pótolni lehet, azonban a végtelenségig nem lehet feszíteni ezt a húrt. A fizikus felhívta a figyelmet, hogy jelenleg globális szinten éppen ez a folyamat zajlik, a kérdés csak az, hogy meddig bírjuk erőforrásokkal, hogy állandóan pótoljuk a talajok termőképességét.

A Fenntarthatósági Csúcson elhangzott előadások összefoglalóit itt találja!

Ha a magyarországi tájrombolást nézzük, akkor elsősorban az Alföldet kell tekintenünk. „Az Alföldet egykor 80 százalékában erdőségek borították, amelyek csapadékigénye 7-800 millimétert tett ki. Mivel az Alföldön ennek csak mintegy fele hullott le csapadékban, ezért a fennmaradt mennyiséget az évente érkezett áradásokból szívták fel az erdőségek, amelyek egész évben képesek voltak így megtartani a tavaszi áradásokkal érkezett vizet. A fák a száraz nyarak során párologtatással visszaengedik a környezetbe a vizet, így növelve a tájegység stressztűrő képességét.

Hetesi Zsolt szerint a középkori Magyarországon megkezdődött alföldi erdőirtás, amely a török kor végére már az Alföld elpusztásításához vezet. Az ezután kezdődő árterek lecsapolása pedig óriási területeket vontak művelés alá. Az ezután kialakuló monokultúrás növénytermesztés pedig a megmaradt biodiverzitást is csökkentette. „Az akkor végzett természetrombolás következményei a mai napig érezhetők, mert ekkor kezdődött az Alföld sivatagosodása. A jelenlegi helyzet pedig hosszú távon nem fenntartható.

Ugyan hazánkat vízben gazdagnak tartják, ám az igazság az, hogy a Kárpát-medence évről –évre nagy mennyiségű vizet veszít. Magyarországra évente 111,5 köbkilométer folyóvíz érkezik, 54,5 köbkilométer csapadék esik, viszont  a párolgási veszteség, a kifolyó vizek és a fogyasztás miatt minden évben a medence fél köbkilométer vizet veszít. Hetesi Zsolt szerint a hiányzó vizet csak a tavaszi árvizekből lehetne visszatartani, azonban a jelenlegi ár- és belvízvédelem az, ami arra törekszik, hogy minél hamarabb az ország határain kívülre vezesse a vizet. Az árvízi tározók kiépítése és az árterek kiszélesítése azonban késik, mivel az ártereken jelenleg hagyományos gazdálkodás folyik, ami ugyan gazdaságtalan, azonban a támogatási rendszer révén mégis megéri a gazdálkodóknak fenntartani a jelenlegi rendszert.

Hetesi szerint ezért alapjaiban kellene megváltoztatnunk a hozzáállásunkat, hogy az alföldön a gazdálkodást hosszú távon fenntarthatóvá tegyük.