Véget ért a banánháború

2010. január 20. szerda - 18:53 / Kriston László
  •    

Hogyan törpülnek el a tegnap konliktusai a gazdaságban? Vagy úgy, hogy megoldják azokat, vagy egyszerűen elnyomja őket más égető problémák zaja. Jó példa erre a "banánháború" jelensége, amelyre decemberben tett pontot az Európai Unió azzal, hogy elrendelte a Latin-Amerikából érkező banánok vámjának csökkentését és megszüntetését hét éves ütemezésben. Ki emlékszik ma már arra, hogy évekkel ezelőtt a kereskedelmi tárgyalások egyik legforróbb vitapontja volt a banánvám?

Ha élelmiszernövények kereskedelméről van szó, ma leginkább a fair trade kerül szóba. Pedig a múlt hónap fontos előrelépése volt a „banánháborúk" lezárása. A szabad kereskedelmet megkötő EU-vámok körül hagyományosan nagy indulatok és érdekek csaptak össze, a banánra vonatkozó korlátozás pedig nemzetközi diplomáciai manőverek tárgyát képezte – még a WTO-egyezmények aláírását is megnehezítve (szó szerint banánhéjon csúsztak el az összetett államközi szerződések). Csúcstalálkozók (lásd Doha) kerékkötője volt a probléma. Ma a hitelválság, a terrorizmus és klímaváltozás éve(i) után ki emlékszik ezekre?

1993 óta érvényben

Európában 1993-ban vezették be azt a kvóta-rendszert, amely korlátozta a dél-amerikai banánszállítmányok volumenét és előnyben részesítette Európa korábbi gyarmatait, az Elefántcsontpartról és a Windward szigetekről érkező termést. Az Egyesült Államok latin-amerikai érdekeltségekkel rendelkező cégei és a dél-amerikai államok beperelték az EU-t azzal, hogy megsérti a GATT, majd a WTO égisze alatt létrejött szabadkereskedelmi megállapodásokat.

Az éveken át tartó bírósági per többször kis híján általános vámháborúba torkollott Washington és Brüsszel között. 1999-ben egy koszovói konferencián is a banánválság rabolta el az időt több más kérdéstől, amire Madeleine Albright amerikai külügyminiszter bosszúsan jegyezte meg: „Életemben nem gondoltam, hogy ennyit fogok banánokkal foglalkozni!"

Az EU végül hajlandónak mutatkozott arra, hogy egykori gyarmat-országaiból vámmentesen fogadja be a banánokat, míg a latin-amerikai árukra vonatkozó tarifákat hét év alatt 35 százalékkal csökkenti, amire a bírósági keresetet benyújtó vállalkozások és országok megszüntették a pert.

A vámháború kezdetén a „fejlődés legfontosabb eszközének" tartották a banánt a szegény országok számára – legalábbis az egykori gyarmatok fejlesztése volt a hivatalos európai érv, amelyet poszt-koloniális kötelességként hirdetett a nemzetközösség. Sok hűhó semmiért? Talán nem. De tény, hogy a banántermelő „nagyhatalmak" továbbra is szegények maradtak. És mára más kereskedelmi érdekellentétek (a válság miatt éledő protekcionizmus), más világproblémák és más megoldási javaslatok kerültek előtérbe, s a kereskedelem csak egy ezek közül.