Magyar innováció: sok millió tonna szemét megtakarítható

2012. augusztus 16. csütörtök - 13:28 / PP/MTI
  •    

Komposztálható bio csomagoló alapanyagot fejlesztett politejsavból (PLA) az Első Magyar Csomagolástechnikai Klaszter keretében létrejött Biopackpro Csomagolástechnikai Projekt Kft. az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében.

A társaság az Új piac – Új verseny – Tisztább világ. Az Első Magyar Csomagolástechnikai Klaszter fejlesztései a lebomló, környezetbarát csomagolóanyagok bevezetéséhez című projekt megvalósításához 2009-ben 421,25 millió forint támogatást nyert a 842,5 millió forint fejlesztéshez a Közép-Magyarország Operatív Programban (KMOP).

A projekt budapesti záró rendezvényén Halmos László, az Első Magyar Csomagolástechnikai Klaszter elnöke elmondta: a projektet a klaszteren belül folytatni kívánják, az alapanyagból saját csomagolóanyag-gyártás beindításában gondolkodnak. Szeretnék elérni, hogy Közép-Európában a klaszter kompetenciaközponttá váljon PLA-ból előállított, lebomló csomagoló alapanyag fejlesztésében, gyártásának előkészítésében.

Több millió tonna hulladék lenne megtakarítható
Az Európai Unióban átlagban évi 24,7 millió tonna műanyaghulladék keletkezik, ennek 42,1 százalékát lerakják, 57,9 százalékát hasznosítják, így lenne létjogosultsága a komposztálás során lebomló csomagolóanyagnak.

Halmos László kifejtette: az alapanyag alkalmas arra, hogy a meglévő hagyományos gyártósorokon is használják. Abban az esetben lesz majd üzemgazdasági szempontból érdemes beindítani a csomagolóanyag-gyártást az általuk kifejlesztett alapanyagból, ha megfelelő mennyiségű rendelés érkezik, és a környezetkímélő megoldás révén a termékdíjat elengednék – tette hozzá.

 Dobronyi Tamás projektvezető elmondta, hogy az Első Magyar Csomagolástechnika Klasztert 2003-ban hozta létre hét magyar vállalkozás, mostanra 29-re növekedett a létszám. A szakmai együttműködés 2009-ben megszerezte az innovatív klaszter minősítést – amelyet időközben megújítottak -, és ez tette lehetővé az uniós pályázaton való indulást.  Csóka Levente, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense elmondta, hogy a fejlesztés során a politejsav tulajdonságát, feldolgozhatóságát javították annak érdekében, hogy elő lehessen állítani belőle csomagolóanyagot, köztük palackot, kupakot, tégelyt, ládát és egyéb terméket, például kést, villát, tányért.