Legyen Ön is tudatos fogyasztó!

2012. július 17. kedd - 11:32 / Erste-elemzés
  •    

Legyen Ön is tudatos energiafogyasztó! névvel indított kampányt a hat nagy gáz és villamosenergia szolgáltató az energiahatékonyság növelése érdekében, a Magyar Energia Hivatal szakmai támogatása mellett. Az összefogás eddig példa nélküli: Magyarországon először készítenek közös kampányt a piacon egymás versenytársaiként fellépő szolgáltatók.  A kampány célja a fogyasztói magatartás megváltoztatása.

A fogyasztói magatartás megváltoztatása áll a középpontjában annak a július 16-tól októberig tartó tudatos energiafogyasztásra felhívó kampánynak, amelyet a hat nagy szolgáltató közösen indított. A szolgáltatók a kampány során hatékony energiafelhasználási tippeket adnak a fogyasztóknak. Céljuk a racionális fogyasztási szokások kialakítása.

„A földgázért és villamos energiáért fizetendő díjak megállapításáért alapvetően a Magyar Energia Hivatal felel, arról azonban nem szabad megfeledkeznünk, hogy a fenti díjakon kívül a számla végösszegét legnagyobb mértékben mégiscsak az elfogyasztott mennyiség befolyásolja, ez utóbbiért pedig a fogyasztó a felelős. Azzal, ha valaki okosan – ahogy mi nevezzük – hatékonyan fogyasztja az energiát, jelentősen mérsékelni tudja a kiadásait." – mondta Horváth Péter a Magyar Energia Hivatal elnöke a kampány indulását bejelentő sajtótájékoztatón. 

Az energiahatékonyság javítása minden tagállam, így Magyarország számára is fontos a saját nemzeti célkitűzéseinek teljesítéséhez, illetve hozzájárul a külső energiafüggőség és importszámla csökkentéséhez, belföldi munkahelyek teremtéséhez és a gazdasági növekedéshez.

Az Európai Unió energiahatékonysági direktívájának céljai között szerepel, hogy az energiaszolgáltatók segítsék ügyfeleiket további energia-megtakarítás elérésében. Korábban már történt előrelépés a lakosság érdekeit szolgáló fogyasztásmérés és innovatív számlázás területén is.

A tudatos energiafogyasztásra felhívó kampány előzetesen hozzájárul az irányelvi rendelkezések teljesítéséhez.

A jövőbeni biztonságos és fenntartható energiagazdálkodás, az európai uniós irányelv alapján készült Nemzeti Energiastratégia megvalósításához – egyéb tényezők mellett – az iparág és a fogyasztók közös fellépésére van szükség. Példa nélküli, hogy a piacon egymás versenytársaiként működő földgáz- és villamosenergia szolgáltatók összefogtak, hogy tevékenyen vállaljanak részt a fogyasztói szemlélet megváltoztatásában és a tudatos felhasználói magatartás kialakításában. A Magyar Energia Hivatal mint felelős szabályozó hatóság a Nemzeti Energiastratégia céljaival összhangban célul tűzte ki az energiahatékonyság előmozdítását, így egyértelműen a kampány szakmai támogatójaként lép fel.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor