Elbírunk három Amerikát?

2012. március 17. szombat - 16:25 / klímablog
  •    

Az Indiában és Kínában beindult gazdasági növekedés, iparosodás és népességszaporulat következtében Ázsia szennyezése és fogyasztása a következő évtizedekben utoléri az Egyesült Államokét. De vajon elbír-e a Föld három Amerikát?

Már a legutóbbi években is ténynek bizonyult, hogy szeptember táján elérjük bolygónk megújuló kapacitásainkat határát. A maradék három hónap fogyasztása a természeti erőforrások kárára történik, javarészt visszafordíthatatlan sérüléseket okozva az ökoszférában. Az IMF és a Világbank adatai szerint a világ össztermelése 2050-re  hatszorosa, hétszerese lesz a 2005-ös outputnak. (Ugyanekkorra Magyarország szinte teljes energia ellátása kielégíthető lenne megújuló forrásokból a Greenpeace friss tanulmánya szerint.) Az egy főre jutó GDP addigra a jelenlegi négyszeresére emelkedik. A növekedés nagy részét a feljövő országokban produkálják majd. Kína GDP-je a jelenlegi 30 ezer milliárd dollárról 230 ezer milliárd dollárra ugrik. (2050-re a Föld népessége előreláthatólag eléri a 9 milliárd főt, a világ élelmiszer-, takarmány- és rostanyag-szükségelete pedig az előrejelzések szerint 70 százalékkal fog nőni. Ahhoz, hogy a gazdaság is megfelelő mértékben növekedhessen, a természeti erőforrások jóval hatékonyabb kiaknázására van szükség, állítják Brüsszelben.)

Kép:PP archív
Kép:PP archív

Importált öko-lábnyom

A nyugati világban végbement dezindusztrializációs folyamatok visszavetették az egy termelőegységenkénti kőolajfogyasztást és ÜHG-kibocsátást, ám ettől nem lett tisztább a világ: ökológiai lábnyomunk importált, a távol-keleti országokban követik el mindazt a szennyezést, amelynek eredményeként előállnak az elektronikai árucikkeink vagy éppen a ruháink.

Hogy a nyugati világon már bevezetett, környezetterhelést csökkentő megoldásokat a világ keleti felén is elérjék 2050-re, hétszeres hatékonyság-növelést kell(ene) végrehajtani az erőforrások felhasználása terén (legyen szó szénről, földgázról, vízről, vagy éppen fakitermelésről stb.). Ha nem vezetnek be ezekben a feljövő országokban megújuló energiákat támogató kedvezményeket, valamint fosszilis fogyasztást megdrágító adónemeket, strukturálisan nem alakul ki olyan környezet, amely átcsoportosíthatja az erőforrás-felhasználás súlypontjait és segíthet alacsony karbon-tartalmú pályára állítani a gazdaságokat. (A tavaly decemberi durbani klímacsúcson először sikerült az EU-nak mintegy 120 progresszívebb fejlődő országot maga mellé állítania, és ezzel nyomást gyakorolnia olyan feltörekvő és jelentős kibocsátókra, mint Kína vagy India. Erről itt olvashat részletesebben.)

Három éve például egy kansasi kisvárosban, Merrian-ben 5 százalékkal tudták javítani az energiahatékonyságot. A közösségi, városi szintű áram-megtakarítási programok általában már másfél százaléknál nagy sikernek minősülnek. Pozitív példák tehát akadnak, s a klímaharcban továbbra is óriási tere van a fogyasztást és szennyezést csökkentő, hatékonyságot növelő megoldásoknak.

Ők és mi
  • Másodpercenként 95 tonna szenet, 150 ezer liter olajat, 3 millió köbméter gázt fogyasztunk kollektíven. Ezek a számok a modern társadalom vérkeringésének vagy szívdobbanásának mértékegységei.
  • Ha a kínai és indiai lakosság ugyanolyan mértékben fogyasztana, mint egy átlagamerikai, összfogyasztásunk tizenédszerese lenne az Egyesült Államokénak.
  • Ha Ázsia polgárai ugyanolyan szintre fogják vissza az áramfogyasztást, mint az energiatakarékosságra törekvő európaiak, akkor is kilencszer többet fogyasztanának, mint az amerikaiak ma.
  • Ha Kínában és Indiában olyan elterjedtté válnának az autók 2050-re, mint amilyen most a nyugati világban, 3 milliárdra dagadna a globális gépjárműpark. Ez négyszerese a jelenleginek.