Felmelegedés: itt a megcáfolhatatlan bizonyíték!

2013. június 15. szombat - 10:11 / Kriston László
  •    

Klímaszkeptikus természetfotósból lett elkötelezett klíma-aktivistává James Balog, aki 2007 óta Grönlandon, Izlandon, Alaszkában és Montanában időzített pillanatképekkel dokumentálta a világ gleccsereinek egyre vészesebb mértékű olvadásának fázisait. A National Geographic sztárfényképészéről szóló Chasing Ice című dokumentumfilmet a 12. Transylvania Filmfesztiválon láttuk, az EcoTIFF programban.

Amikor Al Gore eljutott az Antarktiszra, kutatók fúrtak neki egy lyukat a jégtakaróba és a kihúzott jégtömbön megmutatták a két évtizeddel korábbi időpontot, amikor az amerikai kongresszus elfogadta a levegőtisztasági törvényt. A képviselők voksa konkrét eredménnyel járt a légkörre nézve. A különbség szabad szemmel is látható volt a jégrétegen.

Az akkori amerikai alelnök ekkor döbbent rá arra a szoros kapcsolatra, mely tetteinket és az ökoszisztémákat összeköti. Amivel intellektuálisan addig is tisztában volt, de empirikusan nem.

Három év fotói

Nos, valami ilyesmi, az absztrakt teória illusztrálásának, konkrét látványba öltöztetésének képi ereje adja e dokumentumfilmnek varázsát.

A jégtakarók a természet történetének krónikásai. A bennük megragadt buborékok a régi korok és a közelmúlt légkörének összetevőiről hordoznak felbecsülhetetlen értékű információkat.

Számtalanszor írtunk már a klímablogon arról, hogy milyen kedvezőtlen hatása van az áram híján tűzrakással vizet forraló szegény országok háztartásaiból (értsd: kunyhóiból) kiszálló koromnak.  A sarkköri jégsapkákra jutva fekete felületként magukba szívják a napsugarak hőjét, amivel erősítik, felgyorsítják a jégtömbök felmelegedését és olvadását.

Balogot kísérve végre láthatjuk, hogyan is csapódik ez le: a fotós ujjaival babrál e matériában, ami  a talajjal érintkezve nemcsak fekete ”trutyit” alkot, de a jégen lyukakat hoz létre, amelyek ronda fekete körökként éktelenkednek. Teljesen természetellenes látvány. Ez is amolyan Al Gore-os pillanat: az absztrakt tudás a konkrétum látványa révén megértéssé, felismeréssé válik.

fotó: Chasing Ice

Felhőkarcolók jégből

James Balog főként alapítványi és magántámogatásokból rakta össze a nagyszabású “Extreme Ice Survey” projekt büdzséjét, mely arra hivatott, hogy kamerák időzített pillanatképeivel dokumentálja a gleccserek olvadását – a lehető legzordabb időjárási körülmények közepette. E célból új készülékeket volt kénytelen kifejleszteni, ám így is többször tönkretették a lavinák és a viharok 25 speciális fényképezőgépet.

Munkásságában a legnagyobb kuriózum, hogy meg tudta örökíteni a felhőkarcoló magasságú jégtömbök összeomlását. Mivel kollégáival és a szakértőkkel érezték, hogy egy hatalmas, Manhattan déli részével egyenlő nagyságú jégtömb a megsemmisülés küszöbén áll, asszisztensei 3 hétig várakoztak a helyszínen, mire elkezdődött az irdatlan jégtömeg zúgása, s a kamera előtt bekövetkezett a nagy esemény. A film hátborzongató jelenete, amikor ezt a hatalmas tömeget látjuk mozgásba lendülni. (Állítólag ebből a jéghegyből vált le az a jégtömb, mely elsüllyesztette a Titanicot!)

Jeff Orlowski rendező remekül helyezi kontextusba a méreteket. Grafikonokkal kombinálja a fotókat, az olvadások fázisait szépen egymásba úsztatja, hogy a szemünk előtt bontakozzon ki az éghajlatváltozás legnyilvánvalóbb tünete. Ám többet nyújt, mint egy felmelegedő bolygó szimptómáinak egzotikus katalógusát.

Balog, a klímaevangélista

A film egy alkotóember portréja is egyben, aki egyre inkább veszélybe sodorja életét. Olvadó jéghegyek falán mászik le (melyek bármelyik pillanatban szétroppanhatnak), de végül megtorpan, mert az olvadt jég folyama által kivájt völgy olyan mély, hogy nem látja az alját. Eközben óriási megterhelésnek teszi ki térdeit, melyek már így is több műtéten estek át. Orvosai eltiltanák a sarkköri kalandoktól.

Ez az önsorsrontó elkötelezettség, a világ jövőjéért aggódó elme megszállottsága (és családja aggódása) adja a sztori narratív élét. (A kamera még a kórházba is elkíséri, amikor befekszik negyedik térdműtétjére.)

Talán minden környezettudatos ember ethoszát fogalmazza meg Balog – nem akarja, hogy gyerekei úgy nézzenek vissza őrá és generációjára, hogy hitetlenkedve megkérdezik: „Tudtátok, hogy mi lesz, hát miért nem tettetek ellene semmit?”

Ezért próbálja meg felkelteni az emberek tudatosságát, felnyitni szemüket arra, milyen nagyok az ökológiai tétek. Tudja, mindezt a valóság képeivel képes csak elérni. A 2009-es, balul sikerült koppenhágai Klímacsúcson is ott látjuk szónokolni, képi bizonyítékaival felvértezve.

Mert ez a legjobb fegyver, amit szembe lehet szegezni az olajlobbi pártján álló konzervatív, jobboldali, amerikai politikai erők ellen. (A Fox News csatornán hangoztatott, klímaváltozást tagadó beszólásaik tragikomikus klipjével indít a film). A Munich Re viszontbiztosító-társaság képviselője is megszólal a filmben, és tanúsítja, hogy a szélsőséges időjárásból eredő katasztrófák nagyságrendekkel gyakoribbak, mint az elmúlt évtizedekben. De olyan klímaaktivista is szót kap, aki egy nagy pálfordulással otthagyta jól fizető állását a Shellnél.

Balog a 90-es évek elején még nem hitt az ember okozta klímaváltozás doktrínájában. A film Kolozsvár főterén, Mátyás király szobra mellett került vetítésre a Transylvania Filmfesztivál szabadtéri mozijában. Jó volt látni, hogy sok fiatal jött el megnézni. Hogy miért fontos a következő generációk tudatossága? Mert az olvadás gyorsabb, mint ahogy azzal bárki számolt. Balognak több ízben arrébb kellett fordítania fényképezőgépeit, mert a gleccserek egyszerűen kiolvadtak azok látószögéből.