Felére csökkenthető a fűtésköltség!

A környezetvédelmi tárca büszkén hirdeti Zöld Barát Otthon programját, ám annak beindítását másfél évig halogatta, és a támogatások kifizetését 2012-re halasztotta, hangzott el az MR2 Petőfi Rádió műsorán. A támogatott lakás-átalakítók gyakran tetemes banki költséggel tudják kivitelezni lakásuk átalakítását. 

A CO2 kvóták eladásából befolyt összeg egy részét, 15 milliárdot forintot csoportosított eddig a szaktárca a panelprogramra és 1000 lakóközösségnek ítélte oda az összeget. Így újulhatott meg energetikailag az óbudai Szőlő utcában lévő 886 lakásos ház, az ország legnagyobb lakóépülete. Ennek következményeként a ház fűtési költsége felére csökken. A 10 emeletes panelépületben az ablakcserét, homlokzati hőszigetelést és napkollektorok felszerelését tartalmazó felújítás költségének 40 százalékát a kerület állta, a támogatásból 1 millió euró európai uniós hozzájárulás. A Panel Plusz programból az állam része 33 százalék, míg a tulajdonosokra 27 százalék jutott, közölte a minisztérium. A saját részüket a lakók kamatmentes kölcsönből teremtették elő, e hitel kamatát az önkormányzat állja. Miután a Főtáv kicserélte a hőközpontot, az így felszabaduló helyre került az 1.500 négyzetméter napkollektor puffertartálya. A tetőre szerelt napkollektorok adják a csapokból folyó -használati- meleg vizet, míg a fűtést továbbra is a Főtáv szolgáltatja. Az elért energiamegtakarítás 50 százalék.

Késleltetett kifizetés: A támogatottak pénztárcája bánja

Mint ismeretes, a 2008. év folyamán befolyt kvóta-bevételek felhasználására csak 2009 után kerülhet sor, mivel erre kötelezte a Pénzügyminisztérium a KvVM-et. Az Energia Klub környezetvédelmi szervezet beadványát kivizsgálva Dr. Fülöp Sándor, a Jövő Nemzedékek országgyűlési biztosa megállapította, "visszás, hogy a 2008. évi kvótabevételekből 14,5 milliárd forintot a kormány a 2008. évi Panel Program pályázatainak támogatására úgy kíván fordítani, hogy azzal már egyébként is biztosított állami forrásokat vált ki, nem pedig új környezetvédelmi célok megvalósulását segíti elő."  2009. novemberében a zöld ombudsman közleményben "kezdeményezte a többi között, hogy a kormány pótolja a Zöld Beruházási Rendszernek azt a 14,5 millárd forintot, amit jogszabálysértő módon a 2008. évi Panel Program pénzügyi eszközeinek felszabadítására fordított. Javasolta, hogy a KvVM vonja vissza a ZBR Panel Alprogram pályázatát és a jogszabályoknak mindenben megfelelő pályázatot írjon ki".

Az ombudsmani kritikát követően Szabó Imre miniszter látogatóba vitte a sajtót képviselőit saját környezetbarát házába, hogy így teremtsen hírverést az új Klímabarát Otthon lakossági programnak, ami szintén később indult el (az MR2 állítása szerint másfél éves halogatás után), mint ahogy azt az érdekeltek várták. Ennek tetejébe a támogatások kifizetését 2012-re halasztotta a tárca, hangzott el ma a MR2 műsorán.

A több mint 4 milliós lakásállománynak több mint kétharmada családi ház. Közleménye szerint a minisztérium elsődleges fontosságúnak tartja e házak energiafogyasztásának csökkentését, mert társadalmi szinten ezeknél érhető el a legnagyobb fogyasztás-csökkentés és költségmegtakarítás. „Az épületenergetikai munkacsoport jelentése szerint egy átlagos magyar lakás energiafogyasztásának háromnegyedét a fűtés teszi ki. A meleg víz előállítására fordítódik az energia 11, míg főzésre a 7 százaléka. Az 1975 előtt épült családi házak a legrosszabbak energetikailag, és jónak csak a 2007 után épültek mondhatók. Az iparosított technológiával épített lakások száma 800 ezer. Az építéskori kivitelezési hibák és az elöregedés miatt ezek háromszor annyi energiát fogyasztanak, mint a jelenlegi követelmény. A harmadik halmaz az olyan hagyományos technológiájú (tégla) épületek, amelyekben több lakás található. Ezekben a gépészeti berendezések és a kémények használódtak el leginkább, illetve ablakokat kellene cserélni rajtuk."

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo