„Üzleti Etikai Díj 2013” – Várjuk a cégek jelentkezését!

2013. augusztus 12. hétfő - 08:10 / piacesprofit.hu
  •    

Várjuk azon vállalatok jelentkezését, amelyek úgy gondolják, hogy etikus, felelősségteljes magatartással vesznek részt az üzleti életben, és ezért pályázni szeretnének a 2013. évi Üzleti Etikai Díjra. A független, üzleti szereplő által nem befolyásolható „Üzleti Etikai Díj” 2000 óta, immár 14. éve kiemelkedő szerepet tölt be az üzleti életben etikusan működő cégek elismerésében

Az Üzleti Etikai Díjat kizárólag pályázat útján lehet elnyerni. A díjra a gazdasági szereplők szakmai szervezetei jelölhetnek tagjaik sorából, valamint vállalatok önmagukat jelölhetik. A jelölés után az Üzleti Etikai Díj  kontroll bizottsága dönti el, mely jelölteket kér fel pályázat benyújtására.

Az önjelöléseket 2013. szeptember 13-ig fogadjuk!

A jelöléseket minden esetben  e-mail-en kérjük, de ezen kívül levélben, faxon is elfogadjuk.

Piac és Profit Kiadó Kft.
Levélcím : 1134 Budapest, Dózsa György út 144.
Tel. : (1) 239-8400,
Fax : (1) 239 – 9595
E-mail : [email protected]

Kérjük, hogy az  önjelölés szövegében a következő adatok mindenképpen szerepeljenek:

Az Üzleti Etikai Díjról röviden
A díjat 2000-ben alapították: László Ervin világhírű filozófus, író (Budapest Klub Alapítvány elnöke) és Demcsák Mária főszerkesztő (Piac & Profit Üzleti magazin)
A díjazottak: magyarországi székhelyű cégek (legalább három éve működő, jogi személy vállalat, vállalkozás, cégformától, tulajdonformától, valamint cégnagyságtól függetlenül)
A díjazást lebonyolítja: Piac és Profit Kiadó Kft.
A díjat odaítéli: az alapítókból, valamint a korábbi években díjat kapott cégek első számú vezetőiből álló zsűri
A díjazás gyakorisága: évente egyszer, négy hazai vállalatnak, különdíj adását a zsűri dönti el. (kategóriák: nagyvállalat, multinacionális vállalat, középvállalat, kisvállalat)

– a vállalat, vállalkozás neve, székhelye,

– fő tevékenységi köre,

– éves forgalmának nagyságrendje,

– a vállalkozás kora (legalább három éve működő pályázhat),

– első számú vezetőjének, valamint  kapcsolattartójának neve, elérhetősége (telefon, fax, e-mailcím),

– egy rövid, hivatalos jelölési nyilatkozat az aláírásra jogosult aláírásával.

Csak azok a cégek jelentkezzenek jelöltként, amelyek az alábbi etikai szempontok szerint működnek:

A díjazottak kiválasztásának szempontrendszere

I. A cég etikai magatartása alkalmazottai felé

II. A cég tulajdonosainak etikai magatartása tulajdonosi jogosítványaik gyakorlása közben

III. Ügyfelekkel, üzleti partnerekkel szembeni etikus üzleti magatartás

IV. Társadalmi felelősségvállalás

V. A környezettel szembeni etikus magatartás

 

Figyelem: Üzleti Etikai díjat csak egyszer lehet kapni. A díjat már birtokló cégek jelölését nem fogadjuk!

 

A vállalat felelős gondolkodásmódról tesz cselekedetein keresztül tanúbizonyságot:
Ha felelősséget vállal a munkatársaiért, az üzleti partnereiért, a szűkebb és tágabb környezetének jólétéért, a társadalom fenntartható fejlődéséért, a klímaváltozás negatív folyamatainak visszafordításáért, az esélyegyenlőség javításáért.
Ha tetteit elsősorban nem a mindenáron való haszonszerzés irányítja, hanem a másokról gondoskodás, más érdekeinek, jóllétének figyelembevétele is.
Ha a környezet (szűkebb tágabb, emberi, természeti, üzleti) érdekei miatt képes átértékelni a várható üzleti hasznát, illetve be tudja illeszteni cselekedetinek célrendszerébe a fenntarthatóság globálisabb céljainak szolgálatát is.

 

A díj odaítélésének első lépése a jelölés, mely vállalkozói szakmai szövetségek, kamarák által, illetve a cégek önjelölésén keresztül történik.

 

 

Jelölésre az idén a következő szakmai szervezeteket kértük fel:

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Hungarian European Business Council, Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Joint Venture Szövetség, KISOSZ, Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, KÖVET Egyesület a fenntarthatóságért, Magyar PR-Szövetség, MGYOSZ, Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Somogy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Vas megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Magyar Marketing Szövetség (Zöld Tagozat), Menedzserek Országos Szövetsége, KSZGYSZ, Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, BCCH.

Második lépésben a Kontroll Bizottság a jelölteket előzetesen előbírálja, s a szervezők a kontrollon átesett cégeket pályázat benyújtására kérik fel (max. 5 oldalas anyag készítése, esetleges vállalati anyagok mellékelésével a részletesen megadott szempontrendszer alapján).

A díj odaítélésének harmadik lépése a pályázatok zsűrizése és a négy díjazott (valamint a zsűri különdíjazottjának)  kiválasztása (a zsűri tagjai: az alapítók és az előző években díjazott vállalatok vezetői).

A díjátadásra Budapesten, 2013. november 20-én este, a Larus Étterem és Rendezvényközpontban egy gálaest keretében kerül sor.

Az önjelölések beküldésének formája:

A jelöléseket minden esetben  e-mail-en kérjük, de ezen kívül levélben, faxon is elfogadjuk.

Piac és Profit Kiadó Kft.
Levélcím : 1134 Budapest, Dózsa György út 144.
Tel. : (1) 239-8400,
Fax : (1) 239 – 9595
E-mail : [email protected]

További információ: Piac & Profit Konferenciaközpont – dr. Sikó-Vlajk Viktória konferenciaigazgató
Telefon : (1) 239 – 9597
E-mail : [email protected]

Az idei díjátadás időpontja: 2013. november 20. Budapest, Díjátadó Gálaest keretében

Az Üzleti Etikai Díjat eddig az alábbi cégek nyerték el:
2012-ben: Borsod Volán Zrt., Csomiép Kft., Hatos és Társa Nyelviskola, 77 Elektronika Kft., Hódagro Zrt.
2011-ben: E.ON Hungária Zrt., Tisza Volán Zrt., Bakosfa Kft., Nyírségvíz Zrt., SZ+C Stúdió Kft.
2010-ben: Dreher Sörgyárak Zrt., Hajdu Hajdúsági Ipari Zrt., Ronix Szervező és Szolgáltató Kft., Zalavíz Zrt., Debreceni Hőszolgáltató Zrt.
2009-ben: Fővárosi Csatornázási Művek Zrt., Vodafone Magyarország Zrt., Gödöllő Coop Zrt., Virusbuster Kft., TEVA Gyógyszergyár Zrt.
2008-ban: Alföldi Nyomda Zrt., Electrolux Lehet Kft., Nav N Go Kft., Philips Magyarország Kft, Sándor Vendéglő
2007-ben: Magyar Telekom Nyrt., Vill-Korr Hungária Kft., Hajtás Pajtás Futárszolgálat, Számalk Zrt.
2006-ban: Béres Gyógyszergyár Zrt., Pannon GSM Távközlési Zrt., megosztott díj: Gravoform Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Biopetrol Környezettechnikai Kft.
2005-ben: Debreceni Vízmű Rt., MAM Hungaria Kft., OKI Systems (Magyarország) Kft.
2004-ben: Főber Nemzetközi Ingatlanfejlesztő Mérnöki Rt., MOL Rt., NI Hungary Kft.
2003-ban: Richter Gedeon Rt., Telvill Kft., Flextronics International Ltd.
2002-ben: Kürt Computer Rt., Pannonplast Rt., Siemens Rt.
2001-ben: Westel Mobil Távközlési Rt., Alcoa-Köfém Kft., Styl Ruhagyár Rt.
2000-ben: Ericsson Magyarország Kft., Tiszai Vegyi Kombinát Rt., Compaq Computer Magyarország Kft.