Újabb tíz cég az Üzleti Etikai Díjasok között

2018. november 22. csütörtök - 10:08 / kfarkas
  •    

Immár 91 cég viselheti az üzleti etikus vállalat jelzőt Magyarországon. A széles zsűri tagjai tizenkilencedik alkalommal ítélték oda a díjakat az etikus jelző viselésére érdemes kis-, közép-, és nagyvállalatoknak, illetve multinacionális cégeknek.

Újabb tíz cég részesült az üzleti élet egyik legrangosabb elismerésében. Az immáron 19. alkalommal odaítélt Üzleti Etikai Díj 2000 óta kiemelkedő szerepet tölt be a magyar gazdasági életben tisztességesen, felelősen működő cégek elismerésében. A díjat László Ervin professzor, a Budapest Klub alapító elnöke, világhírű filozófus, író, számos akadémia tagja, és Demcsák Mária, a Piac & Profit üzleti magazin alapító főszerkesztője azzal a szándékkal hozták létre, hogy a magyar társadalom figyelmének középpontjába kerüljenek azok a hazai vállalkozások, amelyek felelős tevékenységükkel, gondolkodásukkal, a környezet és a társadalom érdekeivel összehangolt fejlesztéseikkel példát mutatnak. Az üzleti életben sikeres jelenlétükkel bizonyítékul szolgálnak, hogy a profit érdekei összeegyeztethetők a bolygó, az emberiség, a fenntartható fejlődés érdekeivel.

Az Üzleti Etikai Díj 2018-as díjazottjai és az alapítók - Kép: PP, Fotó: Hatlaczky Balázs

Az Üzleti Etikai Díj 2018-as díjazottjai és az alapítók – Kép: PP, Fotó: Hatlaczki Balázs

Az idei megmérettetésen 54 jelölt szervezetből 35 vállalat adta be a pályázatát. Az előző évek díjazottjaiból álló zsűritagok 10 pályázatot értékeltek kiemelkedőnek, a zsűrizésnél összesen 35 vállalatvezető adta le részletes pontszámait a pályázatokra, vagy jelezte egyetértését a zsűri többségével. 2018-ban a zsűri 4 kisvállalatnak, 2 középvállalatnak, 2 nagyvállalatnak és 2 multinacionális vállalatnak ítélte oda az elismerést.

“Nagy öröm látni, hogy ilyen sok cég pályázott, A jövő kihívásainak csak egy olyan társadalom tud megfelelni, ami minden tekintetben egészséges, így egészséges cégek, egészséges üzleti szektor nélkül a magyar társadalom sem lehetne az. A ti sikeretek ezért mindannyiunk sikere is” – mondta László Ervin, az ünnepélyes díjátadó gálán.

László Ervin - Kép: PP, fotó: Hatlaczki Balázs

László Ervin – Kép: PP, fotó: Hatlaczki Balázs

Az alapítás óta eltelt csaknem két évtizedben a díj presztízse folyamatosan nőtt, ami azt is jelzi, hogy a tudatosság, a társadalmi elkötelezettség és az élhető, fenntartható világ fennmaradása iránti felelősség egyre hangsúlyosabban szerepel a hazai vállalatok értékrendjében” – mondta Demcsák Mária, a Piac & Profit alapító-főszerkesztője a díjátadón.

Kisvállalati kategória

Cu-Technik Kft.

 

fotó: Hatlaczki Balázs

Bálint Andrea a CU-Technik ügyvezető igazgatója, a díjat Gellér Róbert, a Gelbert Eco Print ügyvezető igazgatója, 2017-es győztes, és Szikszai Attila, a Cothec Kft. igazgatója, 2015. évi díjazott adta át fotó: Hatlaczki Balázs

 

Alaposan átgondolt pályázatot nyújtottak be a 2018-as Üzleti Etikai Díjra, amelyből érezni lehet, a megírója nemcsak a pályázat kedvéért írta azt, amit írt, hanem mert valóban így vezeti a céget. Nem akar az égig nőni, akár más vállalkozások kárára. A Cu-Technik Kft. egyike azon kevés hazai családi vállalkozásnak, ahol sikeresen lezajlott a generációváltás. Azért is lehetett sikeres, mert a cég működésében is legalább olyan hangsúlyos az etika, mint a családban. A manapság nem éppen az etikusságról híres építőipari ágazatban járnak a helyes úton, akkor is, ha esetleg versenyhátrányba kerülnek emiatt.

“Élni, és élni hagyni, ez az élet- és üzleti filozófiánk. Nagyon egyszerű alapelvek, de rendkívül fontosak. Éljünk méltó életet, valósítsuk meg az álmainkat és tegyük azt, amiben hiszünk” – mondta köszönőbeszédében Bálint Andrea, a Cu-Technik ügyvezető igazgatója.

Human Dialog Kft.

fotó: Hatlaczki Balázs

Miha Tamás tulajdonos-ügyvezető, és díjat Vojtkó Tibor, a Sárvár Gyógyfürdő Kft. ügyvezetője és Csizmadi István, a Ghibli Kft. vezetője adta át
fotó: Hatlaczki Balázs

 

Egy sok tekintetben emberközpontú, de a szélesebb környezetért is felelősséget vállalni kész céget ismerhettünk meg a pályázati anyagból, amely elsősorban vezetői példamutatásának köszönhetően a szavakon túl a vállalati kultúra szintjére is beemelte, valamint a napi működésében is megvalósítja az etikus gondolkodásmódot és értékrendet.

“Amikor először olvastam erről a díjról, márt tudtam, hogy rólunk szól. Három év, három próbálkozás kellett ahhoz, hogy végül az idén erre a díjra méltók legyünk, de ez alatt a három év alatt csak jobbak, felelősségteljesebbek lettünk, köszönjük ezt az ösztönzést” – hangsúlyozta Miha Tamás, tulajdonos-ügyvezető.

Kreatív Vonalak Kft.

fotó: Hatlaczki Balázs

Nagy Barna ügyvezető, a díjat Kazi Károly, a BHE-Bonn Kft. ügyvezetője, 2016-os díjazott és Haklik Gyöngyi a Young Kft. kereskedelmi igazgatója adta át fotó: Hatlaczki Balázs

A kis mérete ellenére országos hírű, ismert marketingcég igen tisztességes, emberi léptékű, jó emberi minőséget és példamutatást tanúsító cég. Átsüt a hozzáállásukon az etika, az emberség. Nagyon hitelesek, természetesek.

“Ez a díj egy nemes dolog, ehhez valamit gondolnunk kell a világról, felelősséget kell éreznünk azért, hogy mit is szeretnénk képviselni, másoknak megmutatni, hogyan szeretnénk, hogy hírünk menjen.  Mi mikor megalapítottuk a céget, csak egy dologban voltunk biztosak: hogy korrekt módon szeretnénk működni – és ez ma is így van” – mondta Nagy Barna ügyvezető,

Mystic Nails Hungary Bt.

fotó: Hatlaczki Balázs

Gyimesi László ügyvezető, a díjat Szabó Lajos, az iData Kft. ügyvezetője és Csaba Lajos János, Richter Gedeon Nyrt. képviselője adta át fotó: Hatlaczki Balázs

 

Nagyon erős tudatosságú, szívből élő, működő cég, hihetetlen sok odafigyeléssel emberre, rászorulókra, szűkebb közösségükre és a környezetre. Nekik így természetes.

“A legtöbbször felteszik a két kérdést: a miértet és a hogyant. A hogyan, az számomra egyértelmű: úgy ahogy a szüleimtől tanultuk, ahogy édesapánk és édesanyánk neveltek minket.. Miért? Mert a nővérem megmutatta, hogy milyen szenvedélyből egy álmot kergetni és engem is belecsábított ebbe a szenvedélybe. És ez a díj nem lehet ennek az útnak a végállomása, hanem csak egy új út kezdete” – vélekedett köszönőbeszédében Gyimesi László ügyvezető.

Középvállalati kategória

HAJDU Autotechnika Ipari Zrt.

fotó: Hatlaczki Balázs

Dedéné Novotni Anna vezérigazgató, a díjat Prohászka Ottó, a Tutti Kft ügyvezetője és Tóth Balázs, a Legrand Csoport közép- és kelet-európai régió gazdasági igazgatója adta át
fotó: Hatlaczki Balázs

 

Profi cég, magas minőségi értékekkel, nemzetközi színvonallal, hazai elköteleződéssel. A hazai gazdaság alappillérei az etikusan és magas követelményeknek is megfelelő színvonalon működő cégek. Mint ez a pályázó!

„A mi szemünkben nagyon fontos az, ha egy tárgyaláson, vagy egy kollégának bármit megígérünk, akkor azt tartsuk is be, függetlenül attól, hogy az az ígéret írásban van, vagy csak szóban hangzott el. Enélkül, úgy gondolom, nem lehet meglenni” – mondta Dedéné Novotni Anna vezérigazgató.

Peki Restaurant Kft.

fotó: Hatlaczki Balázs

Héjja János ügyvezető, a díjat Markovich Béla, a Mapei Kft ügyvezetője, és Gellér Róbert, a Gelbert Eco Print ügyvezetője adta át
fotó: Hatlaczki Balázs

A cég igen magas környezeti és fenntarthatósági normáknak kell, hogy megfeleljen, de ezt nem csak kötelességből teszi. Magas szintű felelősségvállalással, elkötelezettséggel rendelkezik. S szívből működik. “Mi csak dolgozunk, tesszük a dolgunkat, és szeretnénk abban a közösségben ahol vagyunk, a lehető legtöbbet tenni a környezetünkért” – mondta Héjja János ügyvezető.

 

Nagyvállalat kategória:

AXIÁL Kft.

fotó: Hatlaczki Balázs

A díjat Harsányi Zsolt tulajdonos ügyvezető és Harsányiné dr. Fodor Gyöngyi vette át, a díjat
Bátori Marianna, a Fővárosi Csatornázási Művek kommunikációs igazgatója és Vojtkó Tibor, a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezető igazgatója adta át
fotó: Hatlaczki Balázs

 

A pályázó sokat tesz munkatársai jóllétéért. A vevői elégedettség is hangsúlyos a pályázatban, értékelhető a felelősségvállalás és a szakmai érdekek támogatása, a szakképzés felkarolása is. Példamutatóan vannak jelen a szakmai és üzleti életben. “Lokálpatrióták vagyunk ezért mindent megteszünk szűkebb pátriánkért és a jövendő nemzedékekért. Ezért veszünk részt a karácsonyi ételosztáson Baján, támogatjuk a várost minden lehetséges módon, ezért segítjük a speciális nevelési igényű gyermekeket és ezért indítottunk egy képzési programot középiskolásoknak. Mert pontosan tudjuk azt, hogy mi a felelősségünk: ahhoz, hogy megfelelő minőségű étel kerüljön az asztalunkra, mindenekelőtt kint kell tenni a mezőgazdaságban” – vélte Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezető.


Simon Műanyag Feldolgozó

fotó: Hatlaczki Balázs

Simon István, a díjat Sipos Éva, a Fejér megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára ésTóth Balázs, a Legrand Csoport közép- és kelet-európai régió gazdasági igazgatója adta át. Fotó: Hatlaczki Balázs

Simon István egyéni vállalkozó cége hihetetlenül egyszerű, becsületes és korszerű elveket is valló vállalat. A legtöbb zsűritagot nagyon megragadta az őszinteség és profizmus keveréke a pályázatban, amiből az ösztönös tisztesség szólt. “Sportszerűség hasznos dolog, jó üzlet, hosszú távon ez hozza meg az eredményt. Mi mindig erre törekedtünk, és akik ismertek bennünket nem véletlenül álltak mellénk, mert rászolgáltunk a támogatásra” – mondta az ünnapeségen Simon István egyéni vállalkozó.

 

Multinacionális vállalat kategória

K&H Biztosító Zrt.

fotó: Hatlaczki Balázs

Kaszab Attila vezérigazgató-helyettes, a díjat Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője és Kazi Károly, a BHE-Bonn kft. ügyvezetője adták át. Fotó: Hatlaczki Balázs

 

A pályázati anyagból egy modern, a fenntartható működést és az etikus üzleti modellt hűen követő cég képe körvonalazódik előttünk. A cég mind ügyfelei, mind munkatársai, mind tágabb értelemben vett társadalmi környezete irányában példamutató elkötelezettséget mutat. csoportszintű jelenlétét saját nyomával, tetteivel is kiegészíti. “Valamivel több, mint egymillió ügyfelünk van, ez óriási felelősség, hiszen naponta több ezer ügyfél ügyes-bajos dolgait kell megoldanunk – és egy biztosítási esemény sosem vidám dolog. Ezért nekünk arra kell törekedni, hogy egy ilyen szomorú helyzetben, azt érezzék, hogy minden flottul megy, és ezzel vihetünk egy kis pozitívumot ezekbe a negatív élményekbe”  – hangsúlyozta Kaszab Attila vezérigazgató-helyettes.

LAFARGE Cement Magyarország Gyártó és Kereskedelmi Kft.

fotó: Hatlaczki Balázs

Hoffmann Tamás ügyvezető igazgató, A díjat Szabó Lajos az iData Kft. ügyvezetője, és Csaba Lajos János, a Richter Gedeon Nyrt. képviselője adta át Fotó: Hatlaczki Balázs

 

A pályázó rendelkezik cégstratégiai szinten a globális Fenntarthatósági célok mentén működés felelősségével. Körkörös gazdasági modellre, az új üzleti modellre tért át hatalmas beruházással és a technológia magas szintű alkalmazásával, de nem hanyagolja el helyi jelenlétét sem. ” Nekünk az az elvünk, hogy mindenki úgy távozzon a gyárból, ahogy megérkezett. A vállalat egész működését áthatja az a kultúra, amelyben a munkavédelem, az etikus működés és a környezeti felelősség alapvető fontosságú fontos. És még ha mindezeknek a céloknak meg is felelünk még emellett sem hanyagolhatjuk el a helyi közösség támogatását” – mondta az ünnepélyes díjátadón Hoffmann Tamás ügyvezető igazgató.

 

Feliratkozom a(z) Cégvezetés & irányítás téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor