Maradt még pénz a fogyatékkal élők üdültetésére

2012. február 23. csütörtök - 16:28 / MTI
  •    

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) azt szeretné, ha minél nagyobb számban indulnának fogyatékossággal élők, illetve az őket képviselő szervezetek az Erzsébet-program keretében meghirdetett, jövő szerdán lejáró szociális üdülési pályázaton.

 

Horváth Endre, az alapítvány kuratóriumi elnöke erről akkor beszélt, amikor ellátogatott a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) budapesti központjába, ahol egyeztetetést folytatott Benedek Zoltán marketingmenedzserrel a fogyatékossággal élők, köztük a vakok speciális igényeiről, arról, hogy ők milyen állami intézményeket, apartmanokat, szállodákat tartanának alkalmasnak az üdültetésre. Elmondta, hogy eddig – a meghirdetett négy kategóriában – mintegy 51 ezer pályázat érkezett az alapítványhoz. A négy kiírás keretében összesen mintegy 73 ezren kapnak majd üdülési támogatást, köztük nagycsaládosok, fogyatékosok, nyugdíjasok, valamint szociális és gyermekjóléti intézményekben dolgozók. A négy kategória keretösszege 500-500 millió forint, így összesen jelenleg kétmilliárd forint van arra, hogy az alapítvány például Balaton-parti üdülőkben üdültessen.

Az Erzsébet-program lényege, hogy – a kormány döntése értelmében – az Erzsébet-utalványok forgalmazásából befolyó összeget szociális üdültetésre fordítják. Az alapítvány a támogatásokat névre szóló üdülési szolgáltatás formájában, több választási lehetőséget kínálva, állami üdülőkben biztosítja. A pályázat normatív, ez azt jelenti, hogy ha valaki megfelel a feltételeknek, akkor megkapja a támogatást, legalábbis a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig.

A támogatás összege a fogyatékosok esetében 40 ezer forint, ehhez az érintetteknek 10 ezer forint önrészt kell vállalniuk. A kísérők 20 ezer forintos támogatásához pedig 5 ezer forintos önrészre van szükség. A pályázatok elbírálásánál előnyt élveznek azok, akiknek a havi járandóságuk nem haladja meg a 120 ezer forintot, de az ennél magasabb összeg sem kizáró ok. (Meghosszabbított határidővel, 2012. február 29-ig pályázhatnak a Fogyatékosság-barát munkahely elismerésre azok a munkáltatók, akik vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a fogyatékos emberek toborzásával, foglalkoztatásával, megtartásával kapcsolatos gyakorlatukat.)

Kiválasztják az üdülőket

Benedek Zoltán a találkozó után az MTI-nek elmondta, Magyarországon mintegy 50 ezer látássérült ember él, az MVGYOSZ-nek 22 tagegyesülete van, csaknem 15 ezer taggal. Arról is szólt, a szövetség által képviselt emberek azt szeretnék, ha akadálymentes környezetben tudnának üdülni, ezért az üdültetés megkezdése előtt meg kívánnak győződni arról, hogy mely intézmények alkalmasak a célra.

A kiírás program részletei megtalálhatók a www.erzsebetprogram.hu oldalon, továbbá a pályázatokkal kapcsolatban tájékoztatást lehet kérni a 06-1-371-32-42-es telefonszámon.