Jó magyar cégeket keres a fogyasztóvédelem

2012. április 04. szerda - 12:56 / MTI
  •    

Fogyasztóbarát embléma megszerzésére pályázhatnak azok a vállalkozások, amelyek ellen nem érkezett panasz az elmúlt egy évben - mondta Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója.

Az elbírálás fontos szempontja, hogy a pályázók a kötelező feltételeken túl is kínáljanak fogyasztóbarát szolgáltatásokat, például a fiatalok, az idősek, vagy a mozgáskorlátozottak számára. A tender benyújtásának határideje május 31., a vállalkozások két hónapos elbírálást követően két évre kaphatják meg a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által bejegyzett védjegyet – tette hozzá a főigazgató. (A kormány jóváhagyta Magyarország IV. középtávú, 2014-ig szóló fogyasztóvédelmi politikáját és a megvalósításához szükséges kormányzati intézkedéseket tartalmazó feladattervet.)

Kriesch Attila a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság keretében január 1. óta működő Európai Fogyasztói Központ igazgatója arról számolt be, hogy az intézmény ingyenes jogi és szakmai segítséget nyújt a határon átnyúló fogyasztói panaszok orvoslása érdekében az Európai Unió 27 tagállamában, valamint Izlandon és Norvégiában. Emlékeztetett arra, hogy a magyar fogyasztók egyre több, az Unióban működő vállalkozással kerülnek kapcsolatba, akár internetes vásárlás, akár külföldi utazás alkalmával.

A központ, a tagállamokban működő társközpontok bevonásával mediációs feladatokat vállal a fogyasztói panaszok esetén. Ezek, az esetek 60-70 százalékában azt az eredményt hozzák, hogy részben, vagy egészében megtérülnek a vásárlókat ért károk. Ugyanakkor feladatnak tekintik a fogyasztói tudatosság erősítését is. Ennek érdekében konferenciákat, szakmai tanácskozásokat szerveznek, illetve kiadványokkal segítik a vásárlók tájékozódását – mondta Kriesch Attila. (Csak biztonságos termék hozható forgalomba Magyarországon, a gyártó köteles gondoskodni a termék biztonságáról, az importőr és a forgalmazó nem hozhat forgalomba olyan terméket, amelyről szakmai ismerete alapján tudnia kellene, hogy az nem biztonságos – ebből indul ki az egységes piacfelügyelet szabályait módosító törvénytervezet.)