1125 gyermeket etet egy hónapig a Raiffeisen

2010. március 09. kedd - 13:26 / Sajtóközlemény
  •    

A Raiffeisen Közösen Program 2010 február-márciusától gyermekotthonokban élő 1125 gyermek étkezését támogatja aktuális akciója keretében. A jótékony célú akció során eddig összesen mintegy 33 millió forintnyi élelmiszeradományt juttatott el a program csecsemő- és gyermekotthonoknak.

A Közösen program Gyermekétkeztetésért akciója a Világélelmezési Napon, múlt év október 16-án indult. A mostani akció azonban túlszárnyalta a 2008. őszi és 2009. tavaszi első két alkalom sikerét, ugyanis a tavaly őszi akció keretében 12 346 670,-Ft adományt sikerült összegyűjteni. Így a Gyermekétkeztetési Alapítvány szakmai közreműködésével 10 gyermekotthon 1125 lakója részére biztosít a program 2010 február-márciusától egy hónapon keresztül napi ötszöri étkezést. A velencei, somogyjádi, fonyódi és miskolci átadásokon Szekeres Adrien énekesnő is jelen volt, aki elkötelezett támogatója a programnak.

A program újdonságaként a pályázók listája kikerült az internetre, ahol december 19-ig bárki szavazhatott az általa leginkább rászorulónak ítélt intézményre. Az adományokat a honlapon folyamatosan nyomon követhető szavazás révén kialakult sorrend alapján ítélték oda a szervezők.

A jótékony célú akció keretében eddig összesen mintegy 33 millió forintnyi élelmiszeradományt juttatott el a program csecsemő- és gyermekotthonoknak, amelyből 3625 gyermek 1-2 havi minőségi étkezését biztosították. Az eddig eredmények nyomán a szervezők tervezik a program 2010-es folytatását is.