Február végén újabb energiatakarékossági pályázatok jelennek meg

Február végén újabb energiatakarékossági pályázatok jelennek meg – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára. Arra készülnek, hogy a keretet majd újból emelni kell a nagy érdeklődés miatt.

Közlése szerint a vissza nem térítendő támogatáson belül lesz hűtőgép- vagy mosógépcsere-program, illetve kazán- és kéménycsere-pályázat. A visszatérítendő támogatást majd komplett felújításokra írják ki február végén, igényelhető világításkorszerűsítésre, fűtéskorszerűsítésre, épületfelújításra, amit lakóközösségek, lakások, társasházak, családiház-tulajdonosok, magánszemélyek kérhetnek – sorolta.

Igény volna rá, az előző támogatás kerete nyolc óra alatt merült ki.

Emlékeztetett: eddig hét programterületen – például mosógép, hűtőgép, ingatlanfelújítások – lehetett vissza nem térítendő támogatásra pályázni, mintegy 120 ezer család pályázott sikeresen, több mint 23 milliárd forint támogatásra. A legtöbben a hűtőgépprogramra jelentkeztek – mondta.

Van is, lesz is uniós pénz energiahatékonyságra
A Vidékfejlesztési Programban már most elérhetők energetikai fejlesztésre szánt vissza nem térítendő források, és előbb-utóbb a júliusra várt, hasonló célú GINOP pályázatok is megjelennek. A források elnyerésének feltétele, hogy a vállalat nyereségesen működjön, de a pályázó esélyét nem a cég árbevétele befolyásolja, hanem az, hogy a beruházással mennyi energiát fog megtakarítani.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo