Enyhülés a gázválságban

Feloldotta a második kategóriájú gázkorlátozást 9.30 órakor az FGSZ Zrt., amit Molnár Csaba energiaügyi miniszter a csütörtökön javuló gázhelyzettel indokolt.

Az egyensúlyt kell megtartani
Horváth J. Ferenc, a Magyar Energia Hivatal elnöke az eseményen elmondta, hogy a korlátozás fő célja a gázrendszer egyensúlyának fenntartása, mert ha ez tartósan megbomlik, akkor újra kell építeni a rendszert, ami több hétig is eltarthat és nagyon drága. Drága lenne a lakosság korlátozása is, hiszen egyenként kellene ellenőrizni a háztartásokat, hogy betartják-e az előírtakat. Az elnök kifejtette, hogy a korlátozáskor mindig figyelembe veszik például a környezetvédelmi szempontokat, illetve az élet- és vagyonbiztonságot.
A helyzet bármikor változhat, s újra életbe léphet a korlátozás - hangsúlyozta azonban a miniszter. Molnár Csaba szerint csütörtökön a helyzet azért is javul, mert a nyugati (Baumgarten-HAG) vezetéken 4 millió köbméter gáz jön a szerdai 1,5 millióval szemben, és a stratégiai tározóból is megkezdik a gázkitermelést. A tárcavezető elmondta, szerdán igazi krízishelyzet volt a magyar gázellátásban, ezért kellett az iparvállalatokat illetően a második kategóriában is elrendelni a gázfogyasztás korlátozását.

Az eseményt követően Kutas István, az E.ON Földgáz Trade Zrt. kommunikációs vezetője újságíróknak elmondta, hogy a nyugatról érkező 4 millió köbméter gázt már visszaigazolták. A gáz többségét a E.ON Ruhrgas, kisebbik részét pedig a Gaz de France adja. Hozzátette: a tárolókból most napi 53,5 millió köbméter gázt tudnak kivenni, a két legnagyobb, a zsanai és hajdúszoboszlói tároló 20 napig tud működni csúcskapacitáson, majd ezt követően még hetekig 90 százalékos szinten.

A miniszter kifejtette azt is, hogy egy jogszabályváltozással lehetővé tették, hogy a rendszerirányító az adott kategórián belül a fontos termelők esetében a gázkorlátozás korábban leírt mértékétől eltérjen. Aláhúzta, nem kivételezésről van szó, olyan cégek esetében térhetnek el az előírtaktól, amelyek a lakosság kiszolgálásával vannak kapcsolatban, például élelmiszert állítanak elő. A miniszter úgy vélte, a korlátozási rendszer jól működik, s ezért nem kell módosítani.

Köszönet a lakosságnak

A miniszter a szombati munkanap áthelyezéséről közölte, hogy ez mintegy 6 millió köbméter gáz megtakarításával jár. Szerdán 61 millió köbméter volt az ország fogyasztása. Azért volt alacsonyabb a vártnál és a korábbiaknál, mert egyrészt a második kategóriában is megtörtént a korlátozás, másrészt az előre jelzettnél 1 fokkal melegebb volt, harmadrészt pedig szerdán este a lakosság kevesebbet fogyasztott, s így elmaradt az esti szokásos csúcsfogyasztás.

A miniszter szerint a lakosság felelősen döntött, amikor korlátozta fogyasztását, s ezért köszönetét fejezte ki, egyben azt kéri, a gázkrízis hátralévő idejében is mindenki hasonlóan felelős magatartást tanúsítson.

Molnár Csaba a kilátásokról elmondta, szombaton ugyan az előrejelzések szerint a mostaninál 3 fokkal alacsonyabb lesz a napi középhőmérséklet, ám a jövő héten minden nap egy kicsivel melegebb lesz, s a jövő hét végén már csak mínusz 1,5 fok körül lesz a hőmérséklet.

Kérdésekre válaszolva elhangzott, hogy a első és a második kategória korlátozásával 9-10 millió köbméter gázt sikerült megspórolni, kétharmadát az első kategóriában. A miniszter kérdésekre válaszolva elmondta, Magyarország elsődleges feladata a belföldi gázellátás fenntartása, de ha a helyzet javul, akkor esetleg Szerbiának is adhat gázt Magyarország. Erről azonban még semmilyen döntés nincs.

Az FGSZ Földgázszállító Zrt. kedden este 20.30 órakor rendelte el az I. kategóriás (óránként 2.500 köbméternyi gáznál többet igénylők, főként erőművek), majd a szerdán reggel 8.00 órakor a II. kategóriás (500-2.500 köbméter/óra mennyiséget fogyasztók) fogyasztáskorlátozást. Ezt követően több vállalat is visszafogta, vagy leállította termelését, közöttük a Suzuki, a Tondach tetőcserépgyár és a Hankook.

Európa még gondban

Szlovákiába csütörtökön már a második napja nem érkezik orosz földgáz - közölte a Slovensky Plynarensky Priemysel cég, amely egyben az Európai Unió évi fölgázfogyasztása 20 százalékának továbbításáért is felelős. A vállalat a tartalékokból továbbítja jelenleg gázt a háztartásokba, kórházakba, iskolákba. Az országban szerdán megkezdték a nagyobb felhasználók gázellátásnak csökkentését.

"Teljesen leállt az Ukrajnán keresztül történő földgázszállítás"- jelentette csütörtökön az RWE Transgas cseh vállalat szóvivője is, hozzátéve, hogy semmilyen jelzést nem kaptak arról, mikor indulhat be újra az orosz földgáz szállítása. A cseh köztársaság a tartalékokból, illetve a "szélsőséges mértékben" kihasznált alternatív csővezetékek forrásaiból merít.

Ausztriába nem érkezik gáz a baumgarteni elosztóközpontba - jelentette az OMV osztrák energetikai társaság. Ennek ellenére a felhasználók ellátását a tartalékokból, hazai kitermelésből és nyugat-európai importból biztosítani tudják. Az OMV leányvállalata, az EconGaz mintegy 1,7 milliárd köbméteres tartalékkal rendelkezik, és az innen kivont mennyiséggel pótolni tudja a kimaradt orosz földgázt.

A Financial Times Deutschland arról számol be csütörtöki számában, hogy az EU bizottsága az ukrajnai gázvezeték-rendszer összeomlásától tart. Reális veszélynek tartják a rendszer komoly műszaki összeomlását a brüsszeli gázipari szakértők azután, hogy leálltak az orosz szállítások. Egy ilyen összeomlás komoly szükséghelyzetbe hozná a legtöbb kelet-európai uniós tagországot - olvasható.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo