Energiahatékonyság nélkül vége a mostani éghajlatnak

A Nemzetközi Energia Ügynökség szerint a mai klíma megvédéséhez szükséges kibocsátáscsökkentés felét a hatékonyabb energiafelhasználásnak kell adnia.

A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) nemrég kiadott jelentése szerint az éghajlat katasztrofális mértékű megváltozásának megelőzéséhez négy fő intézkedésre van szükség.  Ezek közül a legfontosabb az energiahatékonysági beruházások fellendítése.  Az IEA szerint az energiahatékonyság ösztönzése nem teher a gazdaságok számára, hanem lehetőség – véli közleményében a Magyar Energiahatékonysági Intézet.

Az IEA júniusban adta ki az évente megjelenő „World Energy Outlook” különkiadását, amely szerint veszélyben van a világ államai által meghatározott cél, hogy a földi átlaghőmérséklet ne nőjön 2 °C fölé.  Ez az a maximális szint, amely mellett még van esély rá, hogy az éghajlat változása ne legyen katasztrofális mértékű.  Az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéke azonban nem csökken, és ennek hatására már most is érezhető az éghajlat változása.

Mivel a kibocsátások kétharmada az energiatermelés és - felhasználás következménye, csak úgy maradhatunk 2 °C alatt, hogyha ezen e téren jelentős beruházásokra kerül sor. A legfontosabb és legnagyobb kibocsátáscsökkenéssel járó beruházási terület az energiahatékonyság mind az ipari energiafogyasztásban, mind a lakossági fűtésben és áramhasználatban.  Ez a terület a szükséges összes kibocsátáscsökkentés majd felét adja

A további három javasolt intézkedés: a legszennyezőbb szénerőmű-típusok építésének betiltása, az olaj- és földgáz-termelés során elszökő metán „visszafogása" és a fosszilis üzemanyagok ártámogatásának csökkentése. Az IEA kiemeli, hogy ezek az intézkedések (az ún. „4-et a 2 °C-ért” forgatókönyv) nem fogják vissza a gazdasági növekedést, és nem jelentenek többletterhet az államoknak. Mi több, segítik a gazdasági válságból való kilábalást.

„A politika hajlamos arra, hogy látványos energetikai nagyberuházásokkal próbálja megoldani minden problémánkat, így az éghajlatváltozást is. A valóság azonban az – amire az IEA is rámutat –, hogy a kevésbé izgalmas, de széles körben megvalósuló, kisebb takarékossági beruházások (pl. a lakóházak szigetelése, kazáncseréje) sokkal hatékonyabb eszközök” – mondta dr. Bart István, a Magyar Energiahatékonysági Intézet igazgatója. – Magyarországon éppen ezért volna szükség mielőbb egy átfogó lakossági épületenergetikai támogatási program megindítására, ami évente lakások tízezreihez jut el. Ilyen Szlovákiában és a balti államokban már régóta működik, és biztos vagyok benne, hogy mi is meg tudnánk valósítani ezt.”

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo