Dízelbotrány: visszajárhat az autó ára?

2018. november 08. csütörtök - 15:05 / piacesprofit.hu
  •    

Egy roppant érdekes ítélet született az osztrák bíróságon: egy 2012-ben vásárolt autó árát vissza kell fizetnie a kereskedőknek – kamatostul, - a Volkswagen által használt kibocsátását meghamisító szoftver miatt. A döntés nem az első, de az indoklás annál fontosabb.

Roppant fontos ítélet született egy bécsi bíróságon: a csütörtöki döntés szerint egy ügyfél visszakaphatja az általa vásárolt autó árát, mivel a Volkswagen – mint azt korábban a Piac & Profit megírta – egy olyan szoftvert épített be a gépjárművekbe, amely meghamisítja a kibocsátási adatokat.

A felperes hölgy még 2012-ben vásárolta a gépjárművet – a Der Standard közlése szerint. Mikor 2015-ben kipattant a dízelbotrány, a vásárló „elvesztette a bizalmát” a Volkswagenben, és visszakérte az általa vásárolt autó árát, méghozzá kamatostul, – levonva az addigi kilométer-arányos használat árát. Az összeg így kereken 29 ezer euróra rúgott.

kevesebbet bocsáthatnak ki az autók

Kép: SXC

A bíróság elfogadta a hölgy érvelését, miszerint mindenképpen „környezetbarát” autót szeretett volna vásárolni. Azt is igazolni tudta a felperes, hogy egy szerelővel – aki szerencsés módon a férje – ellenőriztette a gépjármű technikai adatait a vásárlás előtt. Ugyanakkor a bécsi bíróség indoklásában kiemelte, hogy a szoftver beépítése már magában foglalta a gyártó csalási szándékát, a valós kibocsátási adatok eltitkolására.

A dízel végórái
Európa valamennyi országában kevesebb dízel-autót adtak el az első félévben, mint egy évvel korábban és a nagyvárosok dízel-tilalma e motorok halálát jelentheti.

A döntés azért különösen fontos, mert eddig nem sok példa akadt erre – még Ausztriában sem. Eddig 38 ehhez hasonló ügyben született ítélet a sógoroknál, ezekből 33 alkalommal az autókereskedő javára döntöttek, főként azért, mert a fogyasztási adatoktól eltekintve a gépjárművek mind közlekedésbiztonsági, mind egyéb fogyasztói szempontból megfelelnek az elvárásoknak.

Az ügy újabb éket verhet a kereskedők és a gyártók közé, akik között egyébként sem felhőtlen a viszony a botrány kipattanása óta. Németországban a mintegy 2400 VW-Audi személyautó és haszonjármű-kereskedő szövetsége (alkalmasint joggal) panaszolja, hogy míg a dízelmotorok légszennyezése körüli példátlan visszaélésekért a gyártó konszern és annak vezetői felelősek, vevőik, ügyfeleik többnyire az ügyben teljesen ártatlan kereskedőket vádolják, akik ráadásul jelentős veszteségeket szenvednek el.