Csökkennek a méreganyagok a ruhákban

2018. augusztus 10. péntek - 19:01 / Kriston László
  •    

A Greenpeace évek óta gyakorol nyomást a divatipar szereplőire, hogy csökkentsék a szervezetünkre és a környezetre káros vegyi anyagok használatát a ruhák készítésekor. Detox kampánya keretében a szervezet most jelentést adott ki, melyben az előrelépést elemzi e téren.

Nyolcvan márka vállalkozott arra, hogy legalább hét éven át együttműködik a Greenpeace-szel. Ezek a cégek a globális ruhagyártás 15 százalékát fedik le. A jelentés szerint mindegyik “jól halad” abban, hogy növelje az átláthatóságot és kiiktasson termékeiből 11 olyan vegyi anyagot, melyek felszámolását prioritásnak jelölte meg a Greenpeace a ruhaipar számára.

A Greenpeace két évvel ezelőtti felmérésében 19 céget vettek górcső alá, s az összkép nem adott túl sok optimizmusra okot. A H&M, az Inditex (a Zara, A Pull & Bear, a Massimo Dutti és a Bershka tulajdonosa) és a Benetton volt az a három vállalat, mely magas pontszámot ért el, tizenkét vállalatot viszont kritikával illetett a környezetvédő szervezet, amiért egy olyan kemikáliákat tartalmazó lista alapján kezdték el vegyi anyaghasználatuk csökkentését, ami a zöld aktivisták szerint nem tartalmazta a legszennyezőbb anyagok mindegyikét.

ruhák fogason

Kép:Pixabay

A divatipar jól teljesít

Két éve különösen alacsony osztályzatot kapott a Nike és a Li-Ning. A két márka azóta úgy látszik felébredt, a Li-Ning elhatározta, hogy 2020-ra kivonja női ruhái 95 százalékából a polifluoroalkilokat (PFK-k), a Nike pedig eltávolított minden hosszú láncú PFK-t (C8 PFK-k) és a PFK-k 90 százalékát már nem használja termékeiben. Termékskálája 93 százaléka PFK-mentes.

Ami a 80 céget illeti, 72 százalékuk teljes mértékben megvált a PFK-któl a termékeiben, 28 százalék pedig megfelelő mértékű előrelépést tett a kivonásukban.

A Greenpeace értékelése szerint a Detox kampányt jól fogadta a divatipar, melyben ennek köszönhetően jelentősen nőtt a probléma iránti érzékenység és tudatosság. Ugyanakkor a Greenpeace is elismerte: a 2020-as határidőig rengeteg tennivaló van még. Bizonyos vegyi anyagok helyett biztonságosabb alternatívákra van szükség, a vegyiparnak is átláthatóbbá kell válnia arra nézvést, hogy milyen kemikáliákat fejlesztenek, a best practice-eket jogszabályokba kellene iktatni, sőt technológiai áttörés is jól jönne bizonyos aspektusokban.

A divatipar 85 százaléka még mindig nem tesz eleget e célok elérése érdekében. Pedig ahhoz, hogy a ruhagyártást és -kereskedelmet is integrálni lehessen a körforgásos gazdaságba, s a ruhaneműk rostjai újrafeldolgozhatók legyenek, rendkívül fontos a kemikáliák kivonása a kelmékből.

(Sustainable Brands, intertek.com)

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor