Csak elvileg fontos a felelősség

Világszerte a fogyasztók nagy része - 83 százaléka - úgy véli, fontos, hogy a cégek vállaljanak környezetvédelmi programokat, de csak a 22 százalékuk lenne hajlandó többet fizetni a környezetbarát termékekért.

 

A Nielsen 2011 Global Online Environment & Sustainability Survey (Globális online környezeti és fenntarthatósági kutatás) című felmérésének eredményei 25 ezer internetező véleményét tükrözik, 51 országban. A legnagyobb hajlandóság a környezetbarát tulajdonságok érdekében fizetendő többletkiadásra a közel-keleti, afrikai régióban van, ahol a fogyasztók egyharmada nyitott erre. A skála negatív végén Észak-Amerika helyezkedik el, mindössze 12 százalékkal. Sok fogyasztó a személyes preferenciái között említette a környezetbarát termékeket, mégis, a válaszadók nagy arányban félreteszik ezt a szempontot, és a legolcsóbb terméket választják.

A gyártók által vállalt környezeti és fenntarthatósági törekvések közül az újrahasznosított csomagolás és az energiahatékony termékek számítanak a leginkább környezetbarátnak a fogyasztók szemében, világszinten 83 százalékuk hisz ebben. Kevesebben vannak azok, akik szerint a helyi (59 százalék), a méltányos kereskedelemben forgalmazott (51) és az állatokon nem tesztelt termékek (44) jó hatással vannak a környezetre. A „zöldre festés" - a termékek környezetbarátként való feltüntetése - vagy a javuló környezeti teljesítmény nem elegendő a termékpromóciókhoz. A környezetbarát termékeknek is jobban kell teljesíteniük versenytársaiknál.

Új CSR definíció
Új koncepciót fogalmazott meg az Európai Bizottság a vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról. Az új vállalati társadalmi felelősségvállalás definíció szerint „a CSR a vállalkozásoknak a társadalomra gyakorolt hatásaiért vállalt felelőssége". A Bizottság véleménye szerint ahhoz, hogy a vállalkozások teljes mértékben vállalják társadalmi felelősségüket, folyamatszinten kell kezelniük a szociális, a környezetvédelmi, az etikai és az emberi jogi szempontok érvényesítését üzleti tevékenységükben és alapvető stratégiájukban, szoros együttműködésben érdekelt feleikkel. A bizottság reményei szerint az új stratégia hozzájárul ahhoz, hogy megerősödjön az EU CSR terén betöltött globális vezető szerepe.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo