Beszüntette az univerzális alapjövedelem folyósítását Kanada

Ez volt a világ egyik legnagyobb ilyen jellegű kísérlete, mely tavaly indult, és hároméves futamidőre tervezte a liberális kormányzat. Az új konzervatív kormány azonban beszüntette az „ingyen pénz” osztását. A program résztvevői dühösek.

Több országban – például Finnországban és Kenyában – indult pilotprojekt a garantált, univerzális alapjövedelem (universali basic income) hatásának tesztelésére. Az automatizáció korában valós veszély, hogy a következő egy-két évtizedben néptömegek válhatnak munkanélkülivé, illetve kell teljesen átképezniük magukat. Ezt a (válság)helyzetet oldanák meg az alapjövedelemmel.

Az alanyi jogon járó alapjövedelem – mely lakhatásra, élelemre, gyógyszerekre és ruházkodásra elegendő – másik ideológiai bázisa az esélyegyenlőség: akármilyen anyagi helyzetű családba születik az ember, a fennmaradásához, életben maradásához szükséges alapvető szükségletei biztosítva legyenek. Ne kelljen az utcán élnie, és ne haljon éhen.

Kanadában Ontario tartomány kormányzata 2017 júliusában kezdte meg az univerzális alapjövedelem folyósítását 4000 állampolgárnak. Az új konzervatív kormány, melynek feje Doug Ford – a drogbotrányba keveredett, botrányos viselkedésű, rákban elhunyt torontói expolgármester, Rob Ford fivére – azonban most beszüntette a kísérletet. Ford persze azt ígérte kampányában, hogy megtartja a programot, és nem hagyja abba a pénzosztást, amit eredetileg hároméves időtartamra terveztek.

Kép: freeimages.com

Az érintettek persze dühösek. "Úgy érzem, mintha hátba döfött volna a saját kormányom" – nyilatkozta a Business Insidernek a program egyik kedvezményezettje.

Ontario alapjövedelem-programja egyébként eltért a világban futtatott többi kísérlettől annyiban, hogy alanyainak bizonyos jövedelemsávban kellett esniük. Az persze más kérdés, ha a pénzfolyósítás hónapjai során munkanélkülivé váltak.

Azok, akik 34 000 kanadai dollárnál (26 000 amerikai dollárnál, 7,23 millió forintnál) kevesebbet kerestek egy évben, jogosulttá váltak a 17 000 kanadai dollárnyi (3,61 millió forintnyi) alapjövedelemre Ontario kormányától. Házaspárok, párkapcsolatban élők, akik évi 48 000 kanadai dollár (10,21 millió forintnál) kevesebbet kerestek 24 000 kanadai dolláros (5,1 millió forintos) támogatást kaptak, ám ebből levonták a keresményük felét, s a maradék összeget vehették kézhez állam bácsi ajándékaként. Összesen 150 millió kanadai dollárt osztottak volna szét ebben a szisztémában.

Ford kormánya nem igazán részletezte, miért szünteti be a kísérletet, csak annyi állt a hivatalos indoklásban, hogy a pénz kifizetése nem késztette arra az embereket, hogy munkát keressenek. Ezt Lisa Macleod gyermekügyi, közösségi és társadalmi szolgáltatásokért felelős miniszter asszony mondta. Vannak olyan résztvevők a programban, akik mentális betegségektől szenvednek, többen közülük azt mondták a Business Insidernek, hogy élelmiszer és téli kabát vásárlására volt nélkülözhetetlen számukra az alapjövedelem.

(Business Insider)

 

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo