Az amerikaik nem érzik magukat hibásnak

Érdekes változást tárt fel a Rasmussen közvélemény-kutató csoport az amerikai választópolgárok globális felmelegedésre vonatkozó véleményét illetően. Míg a tavalyi kutatás során a szavazók közel fele értett egyet azzal, hogy az éghajlatváltozás miatt az emberi tevékenység okolható, addig idén már azok vannak többségben, akik a bolygó természetes életciklusához tartozó jelenségnek tekintik a folyamatot.

Az amerikai választópolgárok 48 százaléka szerint az éghajlatváltozás természetes jelenség

Mintegy háromból egy amerikai választópolgár ért egyet azzal az állítással, hogy az éghajlatváltozás bekövetkezése az emberi tevékenység környezetromboló hatásának köszönhető. Annak ellenére vélekednek ilyen kevesen így, hogy a nézet a tudósok körében általánosnak tekinthető, ráadásul az amerikai politikusok közel fele is ezt az álláspontot képviseli. A szavazók 48 százaléka ezzel szemben úgy véli, hogy az éghajlatváltozás természetes jelenség, a hosszú távú planetáris ciklusok eredményeként tapasztalható. A tavalyi lekérdezés során még a válaszadók 47 százaléka okolta az embert, és csak 34 százaléka vélte úgy, hogy a jelenség a Föld természetes életciklusának része.

Jelentős a különbség a demokrata és a republikánus szavazók attitűdje között. Míg a demokrata szavazók közel fele elfogadja, hogy a felmelegedés az emberi tevékenység hatására következik be, a republikánusok 66 százaléka elutasítja ezt a nézetet. A probléma súlyosságát illetően még nagyobb a különbség a két politikai tábor tagjai között. A válaszadók összesen 62 százaléka vélekedett úgy, hogy az éghajlatváltozás komoly probléma, de csak 33 százalék minősítettek nagyon súlyos gondnak. Ugyanakkor, míg a demokraták 48 százaléka vélte úgy, hogy a globális felmelegedés nagyon súlyos probléma, a republikánusok körében az ezzel egyetértők aránya csak 19 százalék volt.

Az amerikaiak fele szerint polgártársaik nem környezettudatosak

A Rasmussen által a Föld napja alkalmából készített felmérés szerint az amerikai felnőtt lakosságnak 53 százaléka véli úgy, hogy polgártársai nem környezettudatosak. A megkérdezettek körében csak 31 százalék volt azoknak az aránya, akik úgy vélték, hogy az amerikaiak igyekeznek környezetbarát módon gondolkodni és viselkedni. Mindeközben a válaszadók közel háromnegyede vélte úgy, hogy az egyén is sokat tehet a környezet védelme érdekében.

A megkérdezettek 57 százaléka valamilyen szinten fontosnak ítélte a Föld napját, de csak 21 százalékuk tervezte, hogy április 22-én tesz is valamit a Föld védelme érdekében. Ugyanakkor a megkérdezetteknek csak 51 százaléka tudta, hogy a Föld napja áprilisban van. 34 százalék nem volt benne biztos, hogy mikor van, 7 százalékuk júliusra, 5 százalékuk októberre, 4 százalékuk pedig januárra tette az időpontot.

Háromból egy amerikai gyerek attól tart, hogy a Föld már nem fog létezni, mire ő felnő

Az Opinion Research közvélemény-kutató cég által, ötszáz 6 és 11 év közötti gyermek megkérdezésével készült felmérés adatai szerint, az amerikai gyerekek közel harmada fél attól, hogy mire felnő, a Föld már lehet, hogy nem fog létezni. További 56 százalék tart attól, hogy felnőttkorára a bolygó nem az a kellemes hely lesz, aminek megismerte. A környezettel kapcsolatos félelmekre vonatkozóan a gyerekek közel fele mondta, hogy a tornádóktól és hurrikánoktól fél a legjobban. Ugyanakkor a kis válaszadók 28 százaléka az állatok kihalását tartja a legijesztőbbnek, és tart attól, hogy hamarosan nem élnek már jegesmedvék vagy pingvinek a Földön.

Különösen nagy az aggódok aránya a különböző etnikumhoz tartozó gyermekek körében. A fekete bőrű gyerekek 75 százaléka, a spanyolajkúak 65 százaléka gondolja úgy, hogy mire felnőnek, a Föld visszafordíthatatlan károkat fog szenvedni. Nagyobb az aggódók aránya a városi gyerekek és a lányok körében is. Míg az urbanizált környezetben élők 59 százaléka szerint a Föld nem lesz olyan jó hely, mire felnőnek, addig a vidéki gyerekeknek 47 százaléka tart ettől. A 6-8 éves lányok 57 százaléka fél attól, hogy a bolygó nagyon rossz állapotba kerül 10-20 éven belül, míg az ugyanennyi idős fiúknak 43 százaléka vélekedik így. A 9-11 évesek körében már kisebb a különbség a lányok és a fiúk között, de mindkét nem esetében magasabb, mint amit a fiatalabb gyerekeknél mértek. Ebben a korcsoportban a lányok 67, a fiúk 60 százaléka tartja aggasztónak a Föld jövőjét.

A magyarok veszélyesnek tartják az éghajlatváltozást
Az Image Factory és a TÁRKI 2007-ben közös kutatást készített a klímaváltozás magyarországi megítéléséről. A megkérdezettek 90 százaléka szerint az elmúlt időszakban szokatlan időjárási folyamatoknak lehettünk szemtanúi. A megkérdezettek közel fele úgy vélte, hogy ezek a folyamatok már napjainkban is közvetlen veszélyt jelentenek az emberiségre. Mintegy harmaduk gondolta úgy, hogy a közeljövőben, egyötödük szerint pedig hosszú távon jelent veszélyt az időjárás megváltozása. A megkérdezettek közül a nők 95 százaléka, a férfiak 91 százaléka értett egyet azzal az állítással, hogy szokatlan időjárási jelenségeket tapasztalt az elmúlt években.
A nők valamivel pesszimistábbak, mint a férfiak. Ők nagyobb arányban aggódnak a klímaváltozás közvetlen hatásaitól (49%), mint az erősebb nem képviselői (43%). Ez utóbbiak körében viszont a nőkhöz viszonyítva többen vannak azok, akik a hosszú távú fenyegetést látják reálisabbnak (25% illetve 20%). A budapestiek, megyeszékhelyen és községekben élők átlagos mértékben (91-92%), a közepes városok lakói valamivel nagyobb arányban (95%) aggódnak a klímaváltozás miatt. A megyeszékhelyen élők az átlagosnál kisebb mértékben aggódnak a jelen miatt. 37 százalékuk tart a közvetlen veszélytől, 28 százalékuk inkább a hosszú távú hatásokat tartja ijesztőnek. Velük ellentétben a kisebb városok lakóinak több mint fele a közvetlen veszélyek miatt aggódik, a rövid távú hatásokat azonban kevésbé tartják veszélyesnek (23%).

Forrás: ELTE TáTK hírlevél

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo