Az új célokkal fenntartható lesz a fejlődés?

2015. december 10. csütörtök - 18:30 / piacesprofit.hu
  •    

Az ENSZ tagállamai ez év szeptemberében új együttműködési programot fogadtak el, amely magában foglalja a következő másfél évtizedben elérendő fenntartható fejlődési célokat. Az alapvető szociális, környezeti és gazdasági problémák megoldására irányuló közös célkitűzések mellett a program minden ország számára feladatokat határoz meg, de majd csak a végrehajtás folyamatában derülhet ki, hogy a célok elérése érdekében tett nemzetközi és nemzeti szintű intézkedések valóban közelebb visznek-e a fenntartható fejlődéshez. Dr. Faragó Tibor egyetemi tanár írása.

Az 1980-as évek vége és az 1990-es évtized alapvető változásokat hozott a nemzetközi együttműködésben. A változó kelet–nyugati politikai kapcsolatok, a nemzetközi gazdasági, kereskedelmi rendszerben a fejlődő világ erősödő részvétele, érdekképviselete mellett a globális népességnövekedés folytatódása, a termelési és fogyasztási volumen emelkedése együtt járt a természeti erőforrások nagymértékű használatával, fokozódó környezetterheléssel, szennyezőanyag-kibocsátással. Eközben a fejlettségi, jólléti egyenlőtlenségek valójában azt is jelentik, hogy nemzetközi szinten és számos országban a népesség jelentős része szegénységben, nélkülözésben él. Okulva az ezzel foglalkozó korábbi programok sikertelenségéből, 1990-ben útjára indították az ENSZ újabb fejlesztési évtizedének programját, majd emellett 1997-ben kezdetét vette egy külön évtizedes program a szegénység leküzdésére. A tágan vett szociális problémáknak és a megoldásukat célzó együttműködésnek szentelték az 1995-ben megtartott világtalálkozón jóváhagyott ajánlásokat.

Ugyancsak az 1980-as évtized második felétől a tudományos közösség – a megfigyelésekre és elemzésekre támaszkodva – már sokkal világosabban kimutatta az olyan kockázatos globális környezeti folyamatokat, mint a magas légköri ózonréteg „elvékonyodása”, a biológiai sokféleség fogyása, az üvegházhatású gázok légköri mennyiségének növekedése, az egészségre veszélyes vegyi anyagoknak a környezetben való felhalmozódása. E problémákkal kapcsolatban is a kormányok megtették az első egyeztetett lépéseket: 1987-ben közös döntés született az ózonréteget veszélyeztető egyes anyagok előállításának, felhasználásának drasztikus korlátozásáról, majd 1992-ben elfogadták a biológiai sokféleség megőrzéséről és a földi éghajlat védelméről az alapvető célokat, legáltalánosabb feladatokat tartalmazó nemzetközi megállapodásokat. Ugyanekkor megszületett a fenntartható fejlődés átfogó nemzetközi cselekvési tervének is tekinthető „Feladatok a 21. századra” elnevezésű dokumentum.

fenntarthato_celok_fotolia

Kép:Fotolia

A programok és megállapodások nem bizonyultak kellően eredményesnek, sem a szociális, sem a globalizálódó környezeti problémák megoldásához nem jutott lényegesen közelebb a nemzetközi közösség. Ezt figyelembe véve egyrészt jóval fókuszáltabb és konkrétabb megközelítést jelentettek a 2000–2015 közötti időszakra meghatározott Millenniumi Fejlesztési Célok és a nemzetközi fenntartható fejlődési program megvalósításának elősegítésére 2002-ben jóváhagyott végrehajtási terv rendelkezései, másrészt elérhetőbbnek látszó, kevésbé ambiciózus célkitűzéseket fogadtak el egyebek mellett a biológiai sokféleség csökkenési ütemének megállítására (2002), az üvegházhatású gázok kibocsátáscsökkentésére (1997), bizonyos szennyező vegyi anyagok előállításának, használatának a korlátozására (2001).

Jelen évtizedünk első éveiben már látszott, hogy miközben jelentős további erőfeszítéssel megmaradt a remény például a mély (jövedelmi) szegénységben élő és az éhező népesség arányának felére csökkentését előirányzó Millenniumi Fejlesztési Cél elérésére, de egyes régiókban gond lehet a nemzetközi fejlesztési együttműködés néhány más céljának teljesítésével. Az is világossá vált, hogy a („riói”) fenntartható fejlődési programra vonatkozóan 2002-ben elhatározott átfogó végrehajtási terv nagy része sem teljesült. Ugyancsak elérhetetlennek bizonyultak többek között a biológiai sokféleséggel vagy az éghajlatváltozással kapcsolatos – 2010-re, illetve 2012-re kitűzött – célok.

Mindezekre tekintettel készült el a 2015 utáni időszakra szóló nemzetközi fejlesztési együttműködés terve és a fenntartható fejlődés céljainak részletes listája úgy, hogy ezúttal végül nem két egymás mellett futó program, hanem e tervezetek összevonásával egyetlen, egységes dokumentumot fogadtak el 2015 szeptemberében az ENSZ-tagállamok csúcstalálkozóján.

Az új szociális, környezeti és gazdasági célok

Az elfogadott dokumentum a „Világunk átalakítása: a fenntartható fejlődés 2030-ig szóló programja” címet viseli, és ennek bevezetőjében az ENSZ-tagállamokat képviselő állam- és kormányfők elkötelezték magukat, hogy végre fogják hajtani a vállalt feladatokat. Szemben a 2000–2015 közötti időszakra vonatkozó Millenniumi Fejlesztési Célokkal, az új program már nemcsak a szegénység mérséklésére, a legalapvetőbb fejlesztések támogatására irányul a fejlődő országokban, hanem minden ország számára fenntartható fejlődési célokat határoz meg.

A világtörténelem egyik legnagyobb sikerét könyvelhetjük el
Az ENSZ által deklarált Millenniumi Fejlesztési Célok hangzatosnak és irreálisan nagy horderejűnek tűnnek, mégis az emberi történelem egyik legnagyratörőbb, az alapvető szegénységet felszámoló programként értékelte Ürge-Vorsatz Diána a hatodik Fenntarthatósági csúcson. A szakember ugyanakkor nem derűlátó a felmelegedés 2100-ig történő megfékezését illetően.

Az új célok sorában mindenekelőtt a szegénység leküzdését kell kiemelni. Ennek értelmében el kell érni, hogy 2030-ra mindenütt, mindenki számára megszűnjön a rendkívül alacsony küszöbértékkel jellemzett jövedelmi szegénység. Az alapvető emberi jogokkal összhangban a méltányos emberi életkörülmények megteremtése azonban nem köthető pusztán egy minimális jövedelmi szinthez. Ennek megfelelően további célok szólnak az éhínség felszámolásának szándékáról; a biztonságos ivóvíz és higiéniai feltételek elérhetőségének fontosságáról; a megbetegedéshez, korai elhalálozáshoz vezető legfontosabb okok jelentékeny vagy teljes mértékű kiküszöböléséről; az oktatásban való részvétel lehetőségéről minden fiatal számára és a még továbbra is számottevő népességet érintő írástudatlanság csökkentéséről; a nemek közötti egyenlőség biztosításáról.

E célok kiegészülnek olyanokkal, amelyek az ugyancsak mindenki számára érvényes, további egyetemes emberi jogokat kinyilvánító korábbi és újabb keletű nyilatkozatok alapján váltak általánosan elfogadottá. Ezek közé sorolható a megfelelő lakhatáshoz, az alapvető szolgáltatásokhoz, így például a fenntartható energiaszolgáltatáshoz való hozzájutás biztosítása, a jövedelmi szegénység leküzdéséhez is elengedhetetlen feltételként mindenkinek a megfelelő erőforrásokhoz való hozzáférés egyenlő lehetőségének biztosítása (földhasználat, természeti erőforrásokhoz való hozzáférés stb.).

Miközben az új nemzetközi program hangsúlyosan és részletesen szól a leginkább nélkülözők életkörülményeinek javításáról, ehhez képest nagyon általánosan említi a társadalmak közötti – értelemszerűen a szegénységi, illetve jólléti viszonyokra is vonatkozó – egyenlőtlenségek csökkentésének a szükségességét. Márpedig mindez csak úgy lenne elérhető növekvő világnépesség és véges vagy csak feltételesen megújuló erőforráskészlet mellett, ha szigorúan értelmezik a fenntartható fogyasztásra és termelési eljárásokra való áttérés célját, ami kimondatlanul (azaz leíratlanul) is elsősorban a fejlett országokra vonatkozik. (A szigorúság itt a természeti erőforrás-felhasználás fokozatos korlátozását, mérséklését jelentené, nem csak e felhasználás hatékonyságának javítását, a gazdasági fejlődés és a környezetterhelés növekedésének relatív „szétválasztását”.)

Közös természeti környezetünk állapotával, az azt és ezáltal a társadalmakat veszélyeztető folyamatokkal kapcsolatos teendőket külön is említi a program. A szárazföldi és tengeri ökológiai rendszerek megőrzése, fenntartható használata a cél, illetve általában a biológiai sokféleség csökkenésének megállítása. A mind veszélyesebbnek látszó éghajlatváltozás ügyében viszont elmaradt bármilyen konkrétabb cél meghatározása arra való hivatkozással, hogy erről külön egyeztetések folynak az ezzel foglalkozó nemzetközi egyezményben részes államok között. Az egészséges környezeti feltételek kapcsán pedig továbbra is lényeges feladat mindenütt a települési környezetminőség javítása, a települések környezetterhelésének csökkentése.

Az új nemzetközi program mindezek érdekében is külön utal a gazdaságfejlesztés jelentőségére, ami alatt olyan gazdasági és termelékenységnövekedést ért, amely elősegíti a munkahelyteremtést, a teljes foglalkoztatást és a káros környezeti hatások mérséklését. Emellett egyes célok kifejezetten bizonyos társadalmi-gazdasági ágazatok jövőjével kapcsolatosak. Az ökológiai követelményeket figyelembe vevő élelmiszer-termelésnek és mezőgazdaságnak fontos szerepe van az éhínség, az alultápláltság felszámolásában is. A megújulók arányának növelését és az energiahatékonyság javítását is jelentő fenntartható energiagazdálkodás pedig egyúttal elősegítheti az energiaszegénység megszüntetését. A vízzel összefüggő egyetemes célok eléréséhez elengedhetetlen a megfelelő vízgazdálkodás kialakítása mindenhol, ami magában foglalja a vízminőség és a vízhasználat hatékonyságának javítását és a helyes vízkészlet-gazdálkodást.

A tudás erkölcs nélkül semmit sem ér
Nem lehet egyszerre felszámolni a természeti károkat, leküzdeni a szegénységet és növelni a gazdaságot. Ebből kettő megy egyszerre, és a szakember szerint valószínűleg a környezet lesz a vesztes.

A hatékony végrehajtás feltételei, eszközei

Az új program megvalósításának feltétele egyrészt, hogy minden ország – a nemzetközi programmal és célokkal összhangban – kidolgozza és végrehajtsa nemzeti intézkedéseit (illetve a meglévő programjait szükség szerinti felülvizsgálja, módosítsa, kiegészítse), másrészt erősödjön a nemzetközi együttműködés, beleértve a kevésbé fejlett országok támogatását és az érintett nemzetközi intézmények hatékony működését.

Tehát a globális célok és a nemzeti körülmények figyelembevételével mindenütt – így hazánkban is – meg kell határozni a saját konkrét célokat. Minden országban, így a fejlett országokban is elsődleges feladat 2030-ra általában a mélyszegénység megszüntetése, illetve konkrétabban a saját viszonyaik szerint szegénységben élők arányának (legalább) felére csökkentése, az éhínség és az alultápláltság leküzdése, mindenki számára a biztonságos ivóvízhez jutás elérése. Ezzel együtt nemzeti szinten minden országban lépéseket kell tenni az előbbiekben említett olyan egyetemes – minden állampolgárra vonatkozó – célok elérése érdekében, mint: a szükséges erőforrásokhoz való hozzáférés jogának biztosítása, az egészségvesztést és korai halálozást kiváltó bizonyos káros tényezők felszámolása, illetve lényeges mértékű csökkentése (ideértve a drog- és alkoholfogyasztás hatásait, a közlekedési baleseteket, a káros környezeti hatásokat), az alap- és középfokú oktatásban való részvétel teljes körűvé tétele. A nemzeti szintű céloknak ki kell térniük a nemek közötti egyenlőség és a diszkrimináció minden formájától mentes, „befogadó” társadalmi körülmények elérésére.

A nemzetközi program alapján minden társadalomnak van teendője a természetvédelem területén a biológiai sokféleség csökkenésének megállításával s egyebek mellett az özönfajokkal kapcsolatos problémák megoldásával kapcsolatban. Hasonlóképpen a már említett általános gazdasági és ágazati célokat is korrekten kell értelmezni, átvenni és végrehajtani nemzeti szinten, de úgy, hogy az megfeleljen a fenntartható fogyasztásra és termelési eljárásokra való áttérés követelményeinek. Tehát többek között az energiagazdálkodás területén nemzeti szinten is feladatot jelent mindenhol a megújulók arányának lényeges emelése és az energiahatékonyság megkétszerezése. Az ágazati politikák kapcsán azonban a legátfogóbb követelmény az, hogy azok összhangban legyenek a fenntartható fejlődés célkitűzésével.

A célok eléréséhez komoly elvárásokat kell megfogalmazni az egyes országok nemzeti intézményeivel szemben is, amelyeknek határozottan fel kell lépniük a jogállamiság érdekében, a korrupció felszámolásáért, a közérdekkel kapcsolatos döntéshozatalban a nyilvánosság részvételéért, a nem kormányzati, érdek-képviseleti szervezetekkel való hatékony együttműködésért, az információkhoz való hozzáférésért.

Az új egyetemes program hatékony végrehajtásának nemzetközi együttműködési, koordinációs, „nyomon követési”, értékelési vetületei is vannak. Ezek közül mindenekelőtt a nemzetközi fejlesztési együttműködés keretében megvalósítandó pénzügyi támogatásokat kell kiemelni, amelyeket az arra leginkább rászoruló fejlődő országoknak biztosít a nemzetközi közösség. E fejlesztési támogatások szükségessége ezúttal nemcsak általában merül fel, hanem konkrétabban a különböző fenntartható fejlődési célokhoz kötődően is. Így a szegénység leküzdése érdekében is a támogatásoknak a fejlődő országokban egyebek mellett a biztonságos ivóvíz és a szanitáció elérhetőségét, az egészséget veszélyeztető főbb okok kiküszöbölését, a mezőgazdaság termelőképességének támogatását kell előmozdítaniuk. Elő kell segíteni az oktatásban való részvételt, az alapvető energiaszolgáltatáshoz való hozzájutást, az éghajlatváltozással kapcsolatos feladatok ellátását. E támogatások biztosítása és ezzel összefüggésben a „környezetbarát” technológiákhoz való hozzájutás elősegítése elsősorban a fejlett országoktól elvárt feladat (beleértve az OECD-, illetve az EU-tagállamokat).

A nemzetközi szintű teendők megfelelő elvégzésében, koordinációjában azoknak a nemzetközi szervezeteknek is részt kell vállalniuk, amelyek érintettek az új program szociális, környezeti és gazdasági-ágazati célterületeinek ügyeiben, a kereskedelmi rendszer, a technológiai együttműködés, a statisztikai jelzőszámok és értékelés kérdéseiben. Az átfogó koordinációt pedig a korábban létrehozott, az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának égisze alatt működő Fenntartható Fejlődési Magasszintű Politikai Fórumnak kell majd ellátnia.

Zárógondolatok

Az új nemzetközi program érdeme, hogy kifejezi az eddig párhuzamosan futó fejlesztési és fenntartható fejlődési tevékenység harmonizálására irányuló szándékot, továbbá hogy egyetemes jellegéből fakadóan a benne foglalt célok minden országra vonatkoznak.

Számos cél esetében azonban nemcsak az tisztázatlan, hogy a mögöttes problémák kialakulásának melyek a valójában kezelendő okai (hajtóerői), hanem az is, hogy azok miként kapcsolódnak más célokhoz, azaz hogy egy-egy cél elérése érdekében teendő intézkedések éppenséggel nem veszélyeztetik-e más célok elérhetőségét. Ilyen jellegű gond merül fel például a teljes körű energiaellátási és a klímapolitikai teendők összefüggésében (mely utóbbiak egyelőre konkrétabb cél nélkül maradtak) vagy a gazdasági növekedés fontosságát jelző cél és a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás globális célja között. Számos más nyitott kérdés is van, ezért majd csak a későbbiekben, a konkrét nemzetközi és nemzeti intézkedések során, azok hatásaitól függően lesz mérlegelhető, hogy az új program és az annak részét képező fenntartható fejlődési célok valóban közelebb visznek-e a fenntartható fejlődéshez.

Mégis mindenképpen üdvözlendő, hogy világunk mind feszítőbb szociális és környezeti gondjai, politikai és gazdasági érdekkülönbségei ellenére egyetértés alakult ki egy új, átfogó együttműködési programról, amely általános célkitűzései szerint – nemzetközi és nemzeti szinten – éppen a súlyos egyenlőtlenségekből, nem fenntartható természeti erőforrás-használatból, növekvő környezetterhelésből fakadó konfliktusokat kezelné vagy legalábbis mérsékelné a következő másfél évtized során.

Dr. Faragó Tibor
c. egyetemi tanár