A személyiségünkre is hat, mit eszünk

2015. február 14. szombat - 10:01 / klímablog
  •    

Az őshonos, törzsi társadalmakban átérezték a természettel való egységet és az emberek egymástól függését. A nyugati kultúrában az individualizmus dívik. Pedig egy ember léte és érvényesülése egész ipari, agrár, jogi, társadalmi rendszerek lététől függ. És az ételtől, amit az asztalára tesznek.

Richard E. Nisbett szociálpszichológus és mások kísérletei igazolták, hogy az amerikaiak emlékezetében mindig a főszereplő marad meg egy fotóból, az ázsiaiak viszont jól elő tudják hívni emlékezetükből a környezetet is. Hazel Rose Markus a San Franciscó-i repülőtéren különféle színű írószerszámokat ajánlva kérte az érkezőket kérdőívek kitöltésére. Az európaiak a legszínesebb tollakat ragadták meg, az ázsiaiak viszont azokat, melyek a leginkább hasonlítottak a többi írószerhez. Ez mind kulturális beidegződés kérdése.

Eszi magát

Az ázsiaiakra jellemző kontextus-érzékelés, a nagy egészben való gondolkodás eltér az énközpontú nyugati ethosztól, s ennek kihatása van az egyén egészségére is, állapította meg Markus.Vizsgálatában arra a következtetésre jutott, hogy a levertség, az önmagunkkal való elégedetlenség erősebben érinti az individualista nyugati embert, mint a holisztikusabb szemléletű japánt. A japánok ugyanis hajlamosabbak a közösség állapotának tulajdonítani aktuális érzéseiket, míg a nyugati elme önmarcangolóan saját magát okolja, önmagában keresi a hiba okát.

Aratás után – Terefere a mezőn
– Képek: freeimages.com

Más ételt eszik

A University of Virginia kutatója, Thomas Talhelm a Science szaklapban megjelent tanulmányában kimutatta, hogy a rizstermesztők és a gabonatermesztők személyiségüket tekintve jelentősen különböznek egymástól.

Akik rizst termelnek, akaratosak, sőt olykor egyenesen követelőzők. A rizs elárasztott földterületen hajt ki, ezért a mezőgazdáknak és földműveseknek folyton vízben kell állniuk munkájuk során. Ez már formálja az ember viselkedését. Az öntözőrendszer megtervezése és üzemeltetése is nagyfokú precizitást igényel. Vagyis e termeléshez bizonyosfajta készség kell. A nagy vízigény kihat a szomszédos területek gazdáira. Gyakran viták erednek ebből. Ez is bizonyos tulajdonságokat hoz ki az egyénből.

Ugyanakkor a rizstermesztők arra is rá vannak szorulva, hogy egyezkedjenek és együttműködjenek a másikkal. Dinamikus dologról van szó, környezet és egyén kapcsolatáról – nem úgy kell ezt a karakterológiát elképzelni, hogy egy veleszületett személyiségjegy szükséges ahhoz, hogy az ember rizzsel foglalkozzon.

A gabonatermelőknek nem kell másokkal foglalkozniuk. Hacsak nincs nagy aszály, a gabona ki fog nőni, az esővíz elegendő neki. A gabonatermelő nyugodtan visszahúzódhat a világába, akár remeteségre hajlamos egyén is lehet. Az ültetés is rövidebb időbe telik, mint a rizs esetében.

Szabadalom és válás

És most jön a slusszpoén, amit a San Franciscó-i repülőtéren európai és ázsiai embereket tesztelő Hasel Rose Markus akár pozitív visszacsatolásnak is vehet: az európaiak hagyományosan gabonatermelők, míg a távol-keletiek mindig is rizsen éltek. De vajon a tyúk volt előbb vagy a tojás? A rizs és a gabona évszázados-évezredes termesztése miatt vált el a két kultúra fő személyiségtípusa, vagy már eleve ilyen volt?

Csapatmunka a rizsföldeken

Talhelm és kollégái a The New York Timesnak azt fejtegették, nem feltétlenül kell ahhoz mezőgazdának lenni, hogy ez a különbség megmutatkozzon az emberben. Nagyban számít az, hogy az ifjú, nyitott, gyermeki elme milyen viselkedésmintákat látva nő fel. A rizskultúrában más habitusokat fog látni, mint a gabonacivilizációban.

Kínában a Jangce folyó választja el az északi búzatermesztőket a déli rizstermesztőktől. Itt vetették vizsgálat alá a gazdákat. Arra a kérdésre, hogy a busz, a vonat és a vasúti sín közül melyik tartozik össze, a gabonatermesztők a buszt és a vonatot választották. Mert ők absztraktabb módon, kategorikusan gondolkoznak. (Ez esetben a járműtípusban.) A rizstermelők, akik érzékenyebbek a környezeti összefüggésekre, a kontextusra, a vonatot és a vasúti sínt párosították, mert ugye az életben is egyik nincs meg a másik nélkül.

Amikor arra került szó, hogy anyagi veszteséget okozó hibáért miként büntetnének barátokat, a rizsesek elnézőbbnek mutatkoztak, mint a gabonások. Amikor önmaguk és barátaik lerajzolására kérték fel az alanyokat, a gabonatermesztők ösztönösen nagyobbnak ábrázolták magukat, mint amekkorák a haverok, míg a rizstermesztők azzal tűntek ki a tömegből, hogy kisebbek, mert a cimborákat rajzolták nagyobbnak.

A búzásoknak több bejegyzett szabadalmuk volt (ez is az „én/enyém” gondolkodás része), az elnézőbb, toleránsabb rizsesek házassága viszont ritkábban végződött válással.