A legszínesebb pintyfélére figyelünk 2017-ben

A tengelic, Magyarország és Európa egyik legszínesebb pintyféléje lett a lakosság szavazatai alapján az idei év madara az MME honlapján 2016. június 28-tól július 27-éig meghirdetett internetes szavazáson.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indított „Év madara” programjának célja és küldetése olyan fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása, melyek védelmében a lakosság egészének vagy egyes csoportjainak, idén például a gazdálkodóknak különösen fontos szerepe van.  A tengelicet a lakosság választotta az idei év madarául az MME honlapján 2016. június 28-tól július 27-éig meghirdetett internetes szavazáson.

A tengelic sík- és dombvidékek mellett települési kertekben, parkokban, utcai fasorokban is költ. Vékony növényi szálakból álló, szőrrel bélelt fészkét fák, magasabb bokrok lombkoronájának szélére építi. Évente két-három fészekaljat is nevel, alkalmanként 4-5 tojást rak. Apró gyommagvakkal táplálkozik, de fiókái étrendjét bogarakkal és hernyókkal egészíti ki. A madáretetők és -itatók rendszeres vendége.

Elterjedési területe Nyugat-Európától Közép-Ázsiáig terjed, de fészkel Afrika északi részén is. Közismertségének és közkedveltségének köszönhetően a tengelicet a fészkelési időszakban végzett, a természetvédelmi mellett az állatvédelmi törvényt is megsértő fakivágások elleni küzdelem nagykövet fajának is tekinthetjük. Ennek a tarka madárkának a települési állományait a lakosság is segítheti: egész éves itatással, téli etetéssel és tavaszi-nyári fészekanyag-kihelyezéssel.

Alig fedeztük fel, máris kiirtjuk
Egy szivárványos fejű kígyó, egy sárkányszerű gyík és egy, a Star Trek klingonjaira emlékeztető szalamandra is szerepel a Mekong vidékén tavaly felfedezett fajok között, amelyeket már most a kihalás fenyeget a Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint a duzzasztógátak, az erőművek és a túlzott fakitermelés miatt.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo