Sok fejlett országban az emberek el sem tudják képzelni, hogy légkondicionáló berendezések nélkül éljék túl a nyári kánikulát. Ezek működtetése viszont jelentősen növeli ökolábnyomunkat. Ahogy világszerte egyre több ember zárkózik fel a középosztálybeli életvitelhez, emberek tízmilliói csatlakoznak ahhoz a réteghez, akik megengedhetik maguknak, hogy vegyenek egy légkondit, és állják a megnövekedett áramfogyasztás költségeit.

A változás elsősorban a fejlődő országokat érinti, ami azért is okoz különösen jelentős hatást, mert ezekben az országokban rengetegen élnek. Az 1,383 milliárd lakosú Kínában az elmúlt 5 évben (azaz 2010 óta) duplájára nőttek a légkondi berendezések eladásai. Évente 60 millió darabot adnak el belőlük az ázsiai nagyhatalomban. Ez a többszöröse annak, amit az USA-ban vesznek egy év alatt.

Egy tipikus szobai légkondicionáló berendezés tízszer vagy akár hússzor több áramot fogyaszt, mint a mennyezetre erősített, körkörösen mozgó „legyező”, vagyis az óriásventilátor, ami megmozgatja a beltéri levegőt (s ami Magyarországon sem olyan elterjedt, mi is inkább az amerikai filmekből ismerjük, ahogy mozog a főszereplők feje fölött).

Sorminta
Fotó: Flickr

A Berkeley-ben lévő University of California tudósai megnézték Mexikó légkondi-használati szokásait. Mivel az ország elég nagy kiterjedésű, és az időjárása is változatos, a lakosság 10 százalékánál nagyobb hányad sosem használ légkondit. Ha lebontják ezt apróbb lakossági szegmensekre, a gazdagoknál időnként 80 százalék azok aránya, akik folyton bekapcsolják a légkondit.

Természetesen Mexikóban is sok a javuló anyagi körülmények között élő polgár és család. Kutatók azt vették alapul, hogy a melegebb tájakon a lakosság 100 százaléka fog rendelkezni ilyen eszközzel néhány évtizeden belül. A CDD-t, vagyis az épületek hűtéséhez szükséges energia mértékegységét mindenütt egyre nagyobb számmal – a légkondival rendelkező polgárok számával – kell megszorozni.

Nyilván minden országban más a CDD, elsősorban a klimatikus viszonyok miatt. (Az USA-ban például 882, míg Indiában 3120.) Ha az indiai lakosság egyszer nagyon beindul, és elkezdi légkondizni a lakásait, tizenkétszer több energiát fordíthat erre, mint az amerikai társadalom. Vagyis náluk jóval nagyobb ökolábnyomot hagyhat maga után a beltéri hőmérséklet elviselhetővé tétele.

A technológiai fejlődésnek köszönhetően a mai légkondik feleannyi energiát használnak, mint a régebbi típusok 1990-ben. A jövőbeli eszközök energiahatékonysága minden bizonnyal tovább fog nőni. Hasonlóképp a napenergiás eszközök hatékonysága – vagyis hogy a napsugár energiájának hány százalékát képesek felhasználható energiává alakítani – is nő majd. E két tényező változása miatt nehéz kikalkulálni, hogy az egyre több új légkondi működtetéséhez mekkora árammennyiség kell majd évente, s ennek az energiának az előállítása hány tonna ÜHG-kibocsátással jár. Így azt is nehéz megmondani, hogy ez mennyivel növeli majd az egyes országok kibocsátását. Pláne úgy, hogy az épülettechnológia fejlődése, a szigetelési anyagok változása is hatással lesz arra, mennyire kell hűteni a belső tereket.

Bár nem illik a szakemberek munkájába belekontárkodni, de ha igazán komolyan veszik a feladatot, ezt kalkulálták volna ki a mai energiahatékonysági szinten, megjegyezve, hogy a jövőben ez javulni fog, tehát kevesebb tonna ÜHG-kibocsátással jár majd a bővülő légkondipark működtetése, mint amit ők kiszámoltak. (De hát nem számolták ki.)

Ehelyett mindössze azt jegyezték meg, hogy a karbon beárazása – vagyis kvótapiacok működtetése, hogy a nagybani szennyezők, az erőművek fizessenek a légszennyezésért kibocsátási kvóták vásárlásával, s ennek ára jelenjen meg az áram árában – hatással lehet az energiafogyasztók viselkedésére. Az externália beárazása esetén nyilván érdekeltebbek lennénk, hogy megújulókból fedezzük energiaszükségleteinket, a fosszilis energiahordozók légszennyezése nélkül.

Szép tanulság, de a konkrét számoknak jobban örültünk volna.