60 millióval több jut hűtőgépcserére

Több mint 60 millió forinttal növeli a hűtő- és fagyasztócserére biztosított támogatások keretösszegét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), és február közepére módosítja a pályázat beadásának határidejét is.

Kép: EU

A minisztérium hétfői tájékoztatásában felidézte, hogy idén szeptemberben hirdette meg a háztartási nagygépek energiamegtakarítást eredményező cseréjét támogató pályázatát. A szeptember 25-én megjelent háztartásigép-csere programot 627,1 millió forintos keretösszeggel hirdették meg. A tárca a visszajelzéseket mérlegelve több mint 60 millió forinttal növeli meg az Otthon Melege Program keretében megnyitott konstrukció keretösszegét. A minisztérium egyidejűleg módosítja a pályázatok benyújtásának határidejét is, hogy minél többen élhessenek az új lehetőségekkel. Mint azt korábban megírtuk, az eredetileg november elejére tervezett pályázatot az elektronikus pályázati rendszer összeomlása miatt le kellett állítani, és csak november közepén indulhatott újra a pályáztatás.

A módosításnak megfelelően a pályázatok 2015. február 15-ig vagy a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig nyújthatók be, kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül. Ehhez a pályázóknak ügyfélkapus regisztrációval kell rendelkezniük, állandó lakcímüket vagy tartózkodási helyüket a pályázathoz elektronikusan csatolt lakcímkártya-másolattal szükséges igazolniuk.

A háztartásigép-csere program célkitűzése, hogy a pályázók vissza nem térítendő, állami támogatással, csökkentett vételáron szerezhessék be új, magas energiahatékonyságú hűtő- vagy fagyasztó-berendezéseiket. A program forráskeretének megnövelésével rendelkezésre álló összesen közel 690 millió forintból egy háztartás 25-35 ezer forintot nyerhet el.

A hűtő- és fagyasztócsere alprogramra eddig 17 540 pályázat érkezett, mintegy 535 millió forintnyi támogatási igénnyel, amely az eredetileg meghatározott keretösszeg több mint 85 százalékát fedi le.

A hűtőgépcsere-pályázat részletei itt olvashatók!

ÖTSZÖR TÖBB FORRÁS LESZ ENERGIAHATÉKONYSÁGRA
Nagyságrendekkel nőnek az energiahatékonyságra jutó uniós források 2015-től, és kifejezetten energiahatékonysági célú hitelekre is lehet számítani. A lakosságnak is jut az uniós pénzből.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo