Vicces videó a megoldás a szakemberhiányra?

2013-tól a kereslet élénkülésével a jó szakemberek hiánya egyre komolyabb kihívások elé állítja a HR szakembereket, így minden eddiginél jobban felértékelődik, hogy a cégek hogyan tudják a lehetséges munkavállalókat megtalálni és megnyerni maguknak, mindebben pedig a közösségi média megkerülhetetlenné válik.

Kép: Pixabay

A fellendülés révén jelentkező munkaerő kereslet növekedés, illetve a főiskolák, egyetemek diplomás munkaerő-kibocsátása, a pályaelhagyás és a külföldi munkavállalás következtében nyíló olló új kihívások elé állítja a vállalatok HR munkatársait. A szakemberek alapvetően két irányban látják a megoldást: egyrészt elengedhetetlennek tartják a közösségi média sokkal tudatosabb alkalmazását, másrészt megkerülhetetlennek tekintik az eddiginél szisztematikusabb, hosszútávú munkáltatói márkaépítést.

„A cégeknek együtt kell élniük avval, hogy a fiatalok számára a közösségi média vált az egyes számú tájékozódási pontjukká. Innen szereznek információt a barátaikról, ötleteket a programjaikhoz, itt hallanak a jópofa kezdeményezésekről és nem utolsósorban innen kapják a lehetséges állásötleteket.” – mondta Hadi László, a munkáltatói márkaépítéssel foglalkozó BrandJob ügyvezető igazgatója. „Ma már nem elég, hogy valaki egyetlen hirdetésben, egyetlen alkalommal találkozzon az ajánlattal. Különböző időszakokban, több irányból kell megszólítani a célközönséget. Ráadásul hiába érjük el a jelöltet, ha a cég neve nem sokat mond vagy nem is szimpatikus. A legjobb jelölteket többen is bombázzák ajánlataikkal, ilyenkor különösen fontos, hogy a jelölt fejében milyen kép is él a cégről.” – mondta Hadi László.

A TMP Worldwide tavaly készített felmérése szerint Amerikában a 30 éven aluliak több mint 50%-a reggel, még az ágyból történő felkelés előtt megnézi a közösségi oldalait, a munkát keresők 27%-a pedig még a reggeli kikászálódás előtt ránéz a legfrissebb állásajánlatokra. Ugyan eszerint a kutatás szerint a Facebook felhasználók 23%-a naponta több mint ötször felmegy a saját oldalára.

Hét tipp a tuti álláshirdetéshez!
Látszólag könnyű álláshirdetést írni, ugyanis mindössze az elvárásokat és a cég által kínált előnyöket kell írásos formába önteni. A valóságban azonban az álláshirdetés megírását is tanulni kell, könnyű hibát elkövetni. Segítünk!
„Ha nálunk nem is pontosan ugyanezek az arányok, de a közösségi média nálunk is megkerülhetetlenné vált: a közösségi csatornákon ugyanis bármikor el lehet érni a célcsoport tagjait. Viszont hiába posztol egy cég a Facebookon, a LinkedIn-n vagy a Twitteren, ha az üzenetátadás módja nem elég személyes és nem szólítja meg a lehetséges jelölteket, akkor semmit sem ér el. A szöveges álláshirdetéseket alig tized annyian nézik meg, mint a szórakoztató, de tartalmas „infotainment” típusú üzeneteket.” – mondta Tóth Ákos, a BrandJob vezető tanácsadója.

A munkáltatói márkaépítés nem újdonság, első lépései már a 19. század végén megtörténtek. A John Deere 1895-ben már a farmereknek szóló saját magazint készített, a Michelin pedig 1900-ban jelentette meg az első Michelin Guide-ot. A sikeres munkáltatói márkaépítés középpontjában azóta is egy olyan vonzó vállalatkép áll, ahol a jelölt jó szívvel el tudja képzelni az adott cégről, hogy ott dolgozzon. Mindennek kulcsa a hiteles történetmesélés, ami egyszerre szolgálja a vállalat bemutatását és a vonzó munkáltatói márka kialakítását.

„Ma már édeskevés egy munkatársat a kamera elé állítani, hogy elmondja: szeretek a vállalatnál dolgozni. Olyan hiteles tartalmat kell létrehozni, amit össze lehet kötni az aktuális állásajánlatokkal. A cégarculat építés így könnyíti meg a toborzási tevékenységet, és csökkenti le annak költségeit. A hitelességet pedig avval is növelni tudjuk, ha elérjük és megnyerjük magunknak a véleményvezéreket. Ők azok, akik az adott célcsoportkörön belül rendszeresen követik a hírfolyamokat. Ha nekik megtetszik a mi hirdetésünk, még akkor is követni fogják és megosztják a híreinket, ha ők maguk éppen nem keresnek állást. A minőségi tartalom megosztásával ugyanis ők is erősítik a közösségükön belüli véleményvezéri pozíciójukat.” – mondta Hadi László, a JobGroup részét alkotó BrandJob ügyvezető igazgatója.

Kreatív munkaerőre vágyik? Legyen kreatív a hirdetés is!
„Az álláshirdetések piaca gyökeres megújulást igényel” – véli a munkaerő- közvetítéssel és -kölcsönzéssel foglalkozó Job. Az elmúlt években mind a munkaerőpiacon, mind pedig a marketingkommunikációban lezajlott forradalom az álláshirdetésekben nem tükröződik. Többségük unalmasan megfogalmazott, sokszor szinte szó szerint ismétlődő állásleírást tartalmaz anélkül, hogy az állást kínáló cégről bármilyen részletet meg lehetne tudni.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo