Vészesen közeleg a HIPA-előleg határideje

A naptári évvel megegyező üzleti évű helyi iparűzési adó (hipa) fizetésre kötelezettek esetében március 16-án kell megfizetni a 2016. első félévi hipa-előleget. Ugyan az önkormányzatoknak joguk van ettől eltérő fizetési határidőt is megállapítani, azonban ezzel igen ritkán élnek. Jó tudni, hogy nem kell hipa-előleget bevallaniuk, illetve fizetniük az előtársaságoknak, valamint az első adóelőleg fizetési időszakukra (júliustól következő év júniusáig terjedő időszakra) az adóköteles tevékenységüket jogelőd nélkül kezdő vállalkozóknak.

Kép: Pixabay

A március 16-án esedékes hipa-előleg összege főszabály szerint az adóévet megelőző második adóév adójának, amennyiben a megelőző második adóév 12 hónapnál rövidebb, akkor a megelőző második adóév adójából a naptári napok alapján 12 hónapos időszakra számított összeg fele. Vagyis 2016. március 16-án a naptári évvel megegyező üzleti éves adózók főszabály szerint a 2014-es adóévről 2015. június 1-jei határidővel benyújtott bevallásban feltüntetett hipa összegének, vagy abból éves szintre számított hipa összegének felét fizetik.

Az adóköteles tevékenységüket az önkormányzat illetékességi területén az adóév közben kezdő, valamint az átalakulással, egyesüléssel, szétválással létrejött vállalkozó esetén, továbbá ha az önkormányzat az adót első alkalommal vagy év közben vezeti be, – a fentiektől eltérően – az adóévre várható hipa figyelembevételével kell az előlegfizetési időszakra (a kötelezettség kezdő napjától az azt követő adóév első félévének utolsó napjáig terjedő időtartamra) időarányosan megállapítani a hipa-előleget – hívta fel a figyelmet Vizer József, az RSM-DTM adómenedzsere legfrissebb blogbejegyzésében.

Mindezek alapján jól látható, hogy a március 16-án esedékes hipa-előleg alapvetően a 2 évvel korábbi üzleti tevékenység és előírások alapján fizetendő, egyáltalán nem biztos, hogy a tárgyév bevételi tervei, valamint a tárgyévben esetlegesen érvényesíthető kedvező hipa előírások indokolttá teszik annak évközi megfizetését (hiszen az éves bevallás benyújtását követően a hipa összegét meghaladóan megfizetett hipa-előleg visszajár). Igaz, hogy csak szűk körben, de 2016-tól történt néhány ilyen kedvező hipa szabályváltozás.

A helyi iparűzési adókötelezettséget 2016-ban útdíj címen már nem csak a belföldi, hanem a külföldi autópályák, autóutak, és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díj 7,5 százalékával is lehet csökkenteni.

Az önkormányzatok az idei évtől jogosulttá váltak arra, hogy valamennyi vállalkozóra egységesen lehetővé tegyék a hipá-nak az alapkutatás, alkalmazott kutatás vagy kísérleti fejlesztés adóévben elszámolt közvetlen költsége 10%-ának megfelelő összeggel való csökkentését.

Az önkormányzatok 2016-tól adómentességet, kedvezményt biztosíthatnak azon háziorvosi, védőnői tevékenységet folytató vállalkozók számára, amelyek nettó árbevételük legalább 80%-át háziorvosi, házi gyermekorvosi vagy fogorvosi alapellátási tevékenységéből szerzik, és adóalapjuk nem haladja meg a 20 millió forintot.

A szabályozás változásaival kapcsolatban részleteket itt olvashat!

Fontos, hogy amennyiben a 2016. évi üzleti tervek alapján várható hipa összegéhez viszonyítva indokolatlanul magas a március 16-án esedékes hipa-előleg összege, nem elegendő csupán kevesebb hipa-előleget fizetni, ugyanis ez késedelmi pótlék kiszabásával és esetleg végrehajtási eljárás megindításával is járhat. Ilyen esetekre nyújt megoldást azon előírás, mely szerint az adózó az adóelőleg módosítását kérheti az NAV-tól, ha előlegét az előző időszak (év, negyedév, félév) adatai alapján fizeti, és számításai szerint adója nem éri el az előző időszak adatai alapján fizetendő adóelőleg összegét.

E kérelemmel szemben nincs kötelező tartalmi előírás, abban bármilyen formában előadhatóak az üzleti évi várakozások és a becsült adófizetési kötelezettség, azonban kiemelten oda kell figyelni arra, hogy a kérelem az adóelőleg esedékességéig benyújtásra (de legalábbis postára adásra) kerüljön. A kérelem összeállításába és mérséklés összegének meghatározásába javasolt megfelelő szakértelemmel és gyakorlati tapasztalattal bíró személyt is bevonni, ugyanis amennyiben a mérsékelt adóelőleg végül nem éri el a tényleges adókötelezettség összegét, abban az esetben a NAV az adóelőleg mérséklés összegének 20%-ig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki az adózóval szemben.

Helyi adók: próbálkoznak az önkormányzatok
Több mint egy éve már, hogy szabad kezet kaptak az önkormányzatok a helyi adók kivetésében, azaz gyakorlatilag bármire kitalálhattak egy adónemet, és azt illetékességi területükön rendeleti úton bevezethették. Habár a legtöbb önkormányzat az iparűzési, kommunális és idegenforgalmi adón kívül nem vet ki más sarcot, vannak lokális érdekességek, mint a kutyákra kivetett – igaz, rövid életű – adó, vagy a legújabbak, a giccsadó és a lóadó. Ám nem csak a különleges adónemekben vannak eltérések, érdemes tehát alaposan körülnézni, mielőtt döntünk, hová jelentjük be a cégünket, vagy hol létesítünk telephelyet.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo