Vergődik a hazai idegenforgalom

A szálláshelyszolgáltatók és vendéglátóipari cégek felszámolásának rekordját hozta az év első fele. Ennek ellenére háromszor annyi vállalkozás alakul, mint amennyit felszámolnak vagy amennyit idén töröltek.

Felszámolási rekordot hozott a június a szálláshelyszolgáltatással vagy vendéglátással foglalkozó cégek körében. Az elmúlt másfél év egyik hónapjában sem indult meg annyi eljárás, mint 2010 hatodik hónapjában - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A 110 megindult eljárást leginkább az első negyedév utolsó hónapja közelíti meg: márciusban 103 cég dőlt be. Jól jellemzi az ágazat helyzetét és kilátásait, hogy az idegenforgalmi főszezont közvetlenül megelőzően dönt rekordot a bedőlt vállalkozások száma - kommentálta az adatokat Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.

Jelentősen, csaknem 20 százalékkal nőtt az ágazatban felszámolás alá vont cégek száma az első félévben: idén 567, tavaly ilyenkor 455 cég szerepelt ezen a listán. Az idei adat egyébként az összes júliusban e tevékenységet végző 25 595 vállalkozás 2 százaléka. Tavaly júniusban csupán 68 céget akartak felszámolni az idén júniusi 110-zel szemben. Az év minden hónapjában 8-11-el több vállalkozás került felszámolási eljárás alá, mint 2009 ugyanazon időszakában. A felszámolások növekedése szempontjából a Dél-Alföld régió viszi a prímet, ott 90 százalékkal nőtt a cégbedőlések száma a tavalyi első félévhez képest, amíg a többi régióban csak minimális az eltérés.

Késztetés az önállóságra

Ha nem is ilyen mértékben, de nőtt a végelszámolással - a tulajdonos által - megszüntetett cégek száma is. A múlt év első hat hónapjában 351, idén 392 cég tulajdonosa dobta be a törülközőt, vagyis 10,5 százalékkal többen akarják befejezni működésüket.

A felszámolás alatti cégek csaknem háromszorosa azonban az idén újonnan alakult vállalkozások száma. A vendéglátási ágazat népszerűségét bizonyítja az 1697 új cég, amely 11 százalékkal haladja meg a tavalyi első hat hónapban alakult 1511 céget. Tavalyhoz hasonlóan idén is az április volt a leglelkesebb hónap 330 új céggel. „Az idegenforgalomban sajnos ismert jelenség, hogy a cégek osztódással szaporodnak, egy-egy alkalmazott az általa megismert adatbázissal saját üzletbe fog. Az feltételezzük, hogy ez a folyamat gyorsulhatott föl az elmúlt évben azáltal, hogy a kevés megrendeléssel rendelkező cégeknél csökkent az alkalmazottak jövedelme, az elégedetlenség pedig mindig késztetést jelent az önállósodásra" - mondja az Opten stratégiai igazgatója. 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo