Változnak a Széchenyi Kártya Program válságkonstrukciói

Három ponton módosulnak a Széchenyi Kártya Program válságkonstrukciói, a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz és a Széchenyi Kártya Munkahelymegtartó hitel a továbbiakban 50-50 százalékos arányban lesz igényelhető - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

György László szerint mindez azt jelenti, hogy ha a vállalkozó egy egységnyi munkahelymegtartó hitelt igényel, amelyet csak munkabérre fordíthat, akkor ehhez kapcsolódóan egy egységnyi folyószámlahitelt is fel tud venni, amely már szabad felhasználású.

A másik újítás, hogy a mikro- és a kisvállalkozások - amennyiben munkavállalóik száma nem haladja meg a 49-et - már önállóan is igényelhetik a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Pluszt. Ezen felül arról is döntés született, hogy a Széchenyi Beruházási Hitel Plusz segítségével a vállalkozások kiválthatják a korábban, kedvezőtlen feltételekkel felvett hiteleiket.

György László a gazdaságvédelmi akcióterv előrehaladásáról tett heti jelentésében arról is beszámolt, hogy az 50 milliárd forintos kerettel a magyar mikro, kis- és közepes vállalkozások támogatására meghirdetett high-tech és zöld magyar pályázatra egy hét leforgása alatt 85,6 milliárd forintos támogatási igény érkezett be, amelyből 130 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg. Mindez több mint 104 ezer munkahely megvédését segíti - jegyezte meg az államtitkár. A pályázat jelentősége, hogy a vállalkozások az így kapott plusz forrást eszközvásárlásra, valamint az eszközök használatához szükséges tudás megszerzésére, azaz képzésekre és szakértő szolgáltatásokra is fordíthatják.

A vállalkozások a szakértő szolgáltatást nyújtó cégekről és 1880 Magyarországon elérhető képzésről a vali.ifka.hu oldalon tájékozódhatnak, ráadásul ezen a honlapon érhetőek el a high-tech és zöld magyar pályázat részletei is.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo