Változik a KATA, szigorúbb lesz a közbeszerzés

Kilencben napra kizárhatják a folyamatból azokat a cégeket, amelyek vétenek a közbeszerzések szabályai ellen, és várhatóan jövőre módosul a kisadózók tételes adózása (KATA) is, de azt még nem tudni hogyan.

 

 

Kép:MTI

A kormány tárgyalt az adótörvények módosításáról, és a KATA szabályai is változni fognak. A KATA a kisadózó vállalkozások tételes adója. Lázár János  csütörtöki sajtótájékoztatóján nem fejtette ki, pontosan milyen ponton változik a szabályozás. (Az adónem jelenlegi szabályairól itt olvashat!) A miniszter azt is bejelentette, hogy szigorúbb lesz a közbeszerzési törvény, de egyszerűbb lesz a közbeszerzési eljárás és a döntési folyamat. Aki megszegi a közbeszerzési szabályokat, azokat 90 napra ki fogják zárni a folyamatból.

A miniszter szerint olyan lesz a szabályozás lesz, amely a verseny fokozására készteti majd a szereplőket. Az alvállalkozók szempontjait képviselik majd az új törvényben. Az új uniós irányelvek szerint a közbeszerzések esetében nemcsak az ár számít majd, hanem egyéb szempontok is.  Az idei a pályáztatás, míg 2017 a kifizetések éve lesz - jelentette be a miniszter az EU-s pályázatokkal kapcsolatban. 1600 milliárdot akarunk kifizetni 2016 végéig. Az összes forrást 2018-ra lehívhatjuk - mondta Lázár.

Biztosítékkal is készülni kell a sikeres pályázatra
Az uniós támogatási dömping a közbeszerzéseket is felpörgeti, miután az új Kbt. kötelezővé tette a közbeszereztetést a 25 millió forintos érték feletti egyedi beszerzések esetén. Bár a vissza nem térítendő támogatások esetében a kiírók már nem követelnek meg biztosítékot, számos, közbeszerzést kiíró vállalkozás kér az ajánlattevőktől teljesítési vagy jól teljesítési garanciát a források megfelelő felhasználásának biztosítékául.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo