Üzleti tippeket kapott 1400 kkv-vezető

A „K&H-Piac&Profit: Üzleti tippek" országos konferenciasorozat keretében az elmúlt három hónapban kb. 1400 hazai kisvállalkozás vezetője találkozhatott és konzultálhatott a kormányzati és üzleti szféra neves gazdasági, nagy- és kisvállalati szakértőivel. A 11 vidéki és budapesti állomásból álló rendezvénysorozat kiemelt témája és célja a vállalkozások versenyképességének növelése volt. A programsorozat keretében a cégek képviselői megismerhették a kabinet kkv fejlesztési stratégiáját, emellett a vállalkozások vezetői tájékozódhattak az adórendszer-változásokról, valamint az Új Széchenyi Terv induló pályázatairól, amelyekhez gyakorlati információkat is kaptak a szakemberektől.

A konferenciasorozat záró állomásán dr. Szöllősi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium vállalkozásfejlesztésért és iparért felelős helyettes államtitkára, aki egyben Magyarország kkv-követe, ismertette a kkv-k fejlesztését támogató gazdaságpolitika összetevőit, amellyel kiemelt szerepet szánnak a kisvállalati szektornak a magyar gazdaság fellendítésében, a munkahely-teremtésben, a gazdaság versenyképességének növelésében. A kormányzat által bemutatott kkv-kat ösztönző program két kiemelt eleme a vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése, valamint a pályázati rendszer vállalkozásbarát átalakítása.

A vállalkozások adminisztrációs költségeinek csökkentése a jelenlegi gazdasági környezetben különös jelentőséggel bír, mivel uniós összehasonlításban a hazai cégek ilyen irányú költségei kiemelkedően magasak - a hazai GDP mintegy 10,5%-át teszik ki, ami az uniós átlag háromszorosa -, ez pedig negatívan befolyásolja a kelet-európai régión belül a hazai vállalkozások versenyképességét, külkereskedelmi lehetőségeit. A magas adminisztráció terhek a kisvállalati szektort még súlyosabban érintik, hiszen itt az egy munkavállalóra jutó adminisztrációs költség átlagosan 18-szorosa a nagyvállalatokénak. A vállalkozások, és egyben hazánk versenyképessége növelésének ezért egyik kulcstényezője az adminisztrációs terhek csökkentése lehet.

A vállalkozások versenyképesség növelésének másik fő irányát a márciustól megújult pályázati struktúrában elérhető uniós források jelenthetik. A konferencián az Új Széchenyi Terv gazdaságfejlesztési pályázatairól Fehér József, a MAG-Magyar Gazdaságfejlesztési Központ szakmai ügyvezető igazgatója tájékoztatta a résztvevő cégeket. A konferenciasorozaton részt vett kkv vezetők visszajelzései alapján egyértelműen az látszik, hogy a pályázati lehetőségeket bemutató előadásokat, valamint a magyar gazdaság általános helyzetét értékelő szakmai tájékoztatást kísérte legnagyobb érdeklődés. „Azt látjuk, hogy nemcsak a kormányzati gazdaságpolitika fektet nagy hangsúlyt a kkv-k uniós forráshoz jutására, hanem maguk a cégek is úgy látják, hogy ez lehet a fellendülésük kulcsa. Már most, alig néhány hónap elteltével érezhető pozitív változás a pályázati lehetőségek megítélésének tekintetében. A cégek egyöntetűen pozitívnak ítélik a benyújtandó pályázati dokumentációs anyag terjedelmének mérséklésére, a lerövidített bírálati, valamint kifizetési határidőre vonatkozó törekvéseket. Mivel azonban még most történnek az első pályázati elbírálások és kifizetések, az előzetes visszajelzések mellett sokan kivárnak a végleges vélemény megfogalmazásával, hogy saját pályázatuk lebonyolításán keresztül a gyakorlatban tapasztalhassák meg a kedvező változásokat. Az új pályázati rendszer működését így 5-6 hónapos időtávban lehet majd érdemben értékelni" - mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

A konferencia keretében a vállalkozások vezetői tájékozódhattak az adórendszer-változásokról, valamint bemutatták a kkv-k költségeit csökkentő, hatékonyságnövelő innovatív info- és mobilkommunikációs technológiákat, a számukra testreszabott üzleti és technológiai megoldásokat, banki finanszírozási és megtakarítási lehetőségeket is. „A konferenciasorozaton a legnagyobb hazai piacvezető cégek és néhány igen jó hírnevet szerzett vállalat adott hasznosabbnál hasznosabb üzleti tanácsokat a vállalatvezetőknek. A Magyar Telekom, a Magyar Posta, az Opel Hungary, a MÁV, a Fujitsu, az Elmű mellett az ELO Digital Office, a Complex, a Hewlett Packard és az OCÉ is ott volt a rendszeresen előadók között. A Piac és Profit kkv-knak rendezett konferenciáin ugyanis a forrásszerzéssel kapcsolatos információkon kívül mindig nagy hangsúlyt helyeztünk arra, hogy versenyelőnyt, költségcsökkentést, hatékonyságnövelést eredményező fejlesztésekre, üzleti megoldásokra ösztönözzük a résztvevő kkv-vezetőket. - hangsúlyozta Demcsák Mária, a Piac és Profit főszerkesztője.

A konferenciasorozat minden állomása megtekinthető a www.piacesprofit.hu weboldalon.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo