Utazni akar a magyar

Leginkább utazásra költenének idén a magyarok, és ugyanez igaz a teljes európai lakosságra is – derül ki a Cetelem Körkép 2016 kutatás eredményeiből. Az utazási kedv független az életkortól: az ezüstkorúaknál is erős a kikapcsolódási vágy.

Kép: SXC

A magyarok 37 százaléka költene utazásra vagy egyéb szabadidős tevékenységre ebben az évben, így idén is ez számít a legnépszerűbb célnak a tervezett kiadások között – derül ki a Cetelem Körkép 2016 kutatás eredményeiből. Az utazási kedv ugyanakkor stabilan magas a teljes európai lakosságnál is: a felmérés eredményei szerint az összes megkérdezett 56 százaléka nyilatkozott úgy, hogy valószínűleg költ majd erre a célra. A teljes európai lakosságnál kis mértékben – 2 százalékponttal – nőtt az utazást tervezők aránya az egy évvel korábbihoz képest, ám a magyarok érezhetően visszafogták utazási terveiket, hiszen 2015-ben még 45 százalékuk tervezte, hogy elutazik.

A kutatás szerint az ezüstkorúakra is jellemző a stabilan magas utazási kedv, sőt, a kor előrehaladtával nő is. Az ötven év feletti európaiak 41 százaléka legalább háromszor elutazott valahova az elmúlt év folyamán, amely 4 százalékponttal magasabb, mint a fiatalabbaknál (37%). Mi magyarok jóval kevesebbet utazunk, mint az európai átlag, az életkor tekintetében pedig fordított a helyzet. Magyarországon az 50 év alattiak mindössze 29 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt 12 hónapban legalább háromszor otthonától távol töltött el éjszakát, míg a szenior korosztálynál ez az arány még alacsonyabb, 27 százalék.

Azok, akik nem terveznek utazást, főképp pénzügyi okokkal magyarázzák ezt, függetlenül az életkoruktól. A fiatalabb korosztály ezen kívül leginkább az időhiányt, illetve a családi okokat hozza fel indokként, míg az idősebbeknél az egészségügyi problémák az utazás további gátló tényezői.

Ha magyar, akkor jöhet
Három magyar fogyasztó közül ketten (65%) mondják azt, hogy a márkák származási helye vásárlási döntéseiket jobban befolyásolja, mint kilenc másik szempont, amelyek közé tartozik például az ár, íz, funkció vagy csomagolás is.
Ami az egyes szállástípusokat illeti, európai viszonylatban a hotelek elfogadottsága messze a legmagasabb, hiszen az összes válaszadó 60 százaléka számára a szállodák jelentik az elsődleges megoldást utazáskor. Figyelemre méltó viszont, hogy a magyaroknál a szállodák súlya jóval alacsonyabb az átlagosnál: nálunk csak a megkérdezettek 31 százaléka veszi számításba a hoteleket, ha utazik.

A vendégszobáknál ugyanakkor pont fordított a helyzet: a magyar válaszadók 36 százaléka veszi ezeket igénybe, ami több mint másfélszerese a felmérés egészére számított 21 százalékos értéknek. A magyarok egyértelműen a családoknál, barátoknál szállnak meg legszívesebben: 56 százalékuk oldja meg így rendszeresen szállását, miközben az európai átlag 46 százalék.

A közösségi szállásmegosztásra a magyarok nyitottabbak az átlagnál: 10 százalékuk oldaná meg utazását ily módon (az aránya fiataloknál még magasabb: 13%), miközben a felmérésben érintett európai országok átlaga valamivel 8 százalék alatt mozog. „A magyarok változatlanul szeretnek utazni. A kutatás eredményei pedig a költségtakarékosság szempontját is alátámasztják, hiszen a drágább szálloda helyett a magyar lakosság inkább választja a vendégszoba kibérlését vagy a barátoknál és rokonoknál való tartózkodást, ez pedig arra utal, hogy a lakosság megfontolt döntéseket hoz a nyári programot érintő kiadásokról.” – nyilatkozta a felmérés eredményei kapcsán Lukácsi Zoltán, a Magyar Cetelem marketing igazgatója.

Nem kéne, hogy rémálom legyen a nyári szünet
Amint kitör a nyári szünet az iskolákban a kollégák is kánikula üzemmódba kapcsolnak. Ha nem is támogatjuk a „lógást”, főnökként is lehetünk ilyenkor kicsit engedékenyek, megéri.
 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo