Újra lehet regionális beruházási támogatást igényelni

Egy 2014. augusztus 28-án megjelent kormányrendelet alapján ismét lehetőség van egyedi kormánydöntésen alapuló regionális beruházási támogatás (EKD támogatás) igénylésére. A támogatás igénylésének legfontosabb szabályait és a korábbi szabályozáshoz képest bevezetett lényegesebb változásokat a Deloitte Magyarország szakértőinek segítségével gyűjtöttük össze.

Az „új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházás” fogalom azokat a beruházásokat jelenti, amelyek tárgyi eszközök vagy immateriális javak beszerzésére irányulnak és új létesítmény létrehozatalát, vagy meglévő létesítmény tevékenységének olyan új tevékenységgel történő kibővítését eredményezi, amely nem minősül azonos vagy hasonló tevékenységnek (szintén idetartoznak még a fenti feltételeknek megfelelő létesítményfelvásárlások is).

A támogatás keretében a támogatási kérelem befogadására vonatkozó értesítést követően felmerült költségek számolhatóak el, amelyek vagy a beruházás érdekében felmerült tárgyi eszközök és immateriális javak költségei, vagy pedig a beruházás által – a beruházás megkezdésétől számított 3 éven belül - létrehozott munkahelyek 24 hónapra számított becsült személyi jellegű ráfordításai lehetnek.

Ezek az uniós pályázatok indulnak októberben!
Várhatóan október 6. után indulnak az első uniós pályázatok a kkv-k, közintézmények és önkormányzatok részére. Az első pályázatok ismeretében látható, hogy a hangsúly a foglalkoztatás növelésén lesz a következő hét éves ciklusban.
A regionális támogatási térkép változásai következtében Budapesten és több Pest megyei településen nagyvállalatok számára a támogatás nem érhető el a jövőben, ugyanakkor egyes Pest megyei településeken a támogatási intenzitás (az elérhető támogatás százalékban kifejezett maximuma) 35 százalékra emelkedett. Pest megye egyes más településein a támogatási intenzitás 20 százalék, Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl régiók teljes területén 50 százalék, Közép-Dunántúl régióban 35 százalék, Nyugat-Dunántúl régióban pedig 25 százalék.

A támogatás feltétele, hogy a beruházás keretében meghatározott számú új munkahelyet kell létrehozni: Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl régiókban 50, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl és Közép-Magyarország régiókban pedig 100 új munkahelyet. Az új rendelet az alábbi új támogathatósági feltételeket fogalmazza meg egyes beruházási típusokhoz:

A „termelési folyamat alapvető megváltozását eredményező beruházások”: az elszámolható költségek összegének meg kell haladnia az alapvetően megváltoztatandó eredeti termelési folyamathoz kapcsolódó eszközökre a támogatási kérelem benyújtásának adóévét megelőző három adóévben elszámolt terv szerinti értékcsökkenés összegét.

A „már meglévő létesítményben végzett tevékenységnek új tevékenységgel történő kibővítését eredményező beruházások”: az elszámolható költségeknek legalább 200 százalékkal meg kell haladniuk az eredeti tevékenység keretében használt és az új tevékenység keretében is használni tervezett eszközöknek a beruházás megkezdése előtti adóévben nyilvántartott könyv szerinti értékét.

A beruházás megkezdésének fogalma – a közelmúlt gyakorlatának megfelelően – úgy módosult, hogy az építési munkák esetén az építési naplóba történő bejegyzés mellett az építésre vonatkozó első visszavonhatatlan kötelezettségvállalás időpontja is jelentheti a beruházás megkezdését.

A nagyberuházás fogalmát pontosította a jogalkotó: a jövőben a beruházótól független félnek nem minősülő beruházók által a támogatási kérelemben szereplő beruházással csak az azonos megyében megkezdett, állami támogatásban részesülő beruházásokat kell összeszámítani egy háromszor háromszázhatvanöt napos időszakon belül.

A korábbi szabályoktól eltérően már nem nyújtható támogatás az alábbi beruházási típusokhoz:

Kereskedelmi tevékenységhez,

Turisztikai tevékenységre irányuló beruházáshoz,

Kutatási infrastruktúrához,

Bármely más vissza nem térítendő támogatásban részesült beruházásokhoz, amennyiben az adott támogatás nyújtásának nem feltétele az EKD regionális beruházási támogatás.

Az alábbi esetekben kötelező a támogatást előzetesen engedélyeztetni az Európai Bizottsággal:

A támogatást jelenértéken legalább 100 millió euró elszámolható költségű beruházáshoz igényelték.

A beruházó a támogatási kérelem benyújtását megelőző két évben azonos vagy hasonló

tevékenységet szüntetett meg az Európai Gazdasági Térség területén, vagy ezt tervezi a támogatási kérelemben szereplő beruházás befejezését követő két évben.

Lényeges változás, amely megkönnyíti a támogatás igénylését, hogy azon támogatások esetében, melyeknél az Európai Bizottság előzetes jóváhagyása nem szükséges, a jövőben az ösztönző hatást a kérelem benyújtása igazolja, így nincs szükség az ösztönző hatás külön dokumentumban való alátámasztására.

A kifejezetten mezőgazdasági termékek feldolgozására irányuló beruházásokra vonatkozó szabályok (pl. a minimum 12 millió euró összegű támogatási igény felett az Európai Bizottság jóváhagyása szükséges) kikerültek az új rendeletből, a mezőgazdasági termékek feldolgozására irányuló támogatható beruházásokra is az általános szabályok vonatkoznak.

A CÉGEK FELE BÍZIK AZ UNIÓS PÉNZBEN
Habár a 2007-2013-as pályázati ciklus vállalkozások számára elérhető uniós forrásait már mind lekötötték, az új pályázati kiírások pedig még nem jelentek meg, a hazai kkv-k mégis bizakodóak az EU pályázatokkal kapcsolatban. Jelenleg a vállalkozások fele tartja reálisnak uniós forrás elnyerését –  derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo