Újabb magyar ügy kerül az Európai Bíróság elé

Az Európai Unió Bírósága elé idézik Magyarországot, mert a Bizottság szerint a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kiskereskedelmi értékesítésére vonatkozó magyar jogszabályok nem egyeztethetők össze az uniós szabályokkal.

A Bizottság szerint a magyar szabályozás megfosztja a fogyasztókat és a vállalkozásokat attól, hogy maradéktalanul élvezhessék az egységes piac előnyeit. Úgy véli, hogy a magyar jog szembe megy az áruk szabad mozgásának elvével.

Kép: Flickr

A magyar jog szerint a kiskereskedőknek egységes haszonkulcsot kell alkalmazniuk a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekre, függetlenül azok származási országától. Ez a szabály Brüsszel szerint sérti az áruk szabad mozgására vonatkozó uniós jogot, hiszen hátrányos helyzetbe hozza az importált termékek értékesítését a hazai termékekéhez képest.

Brüsszel szerint Magyarország nem tesz eleget az uniós rendelet szerinti kötelezettségeinek sem, mivel a mezőgazdasági termékek esetében akadályozza a szabad árképzést és nem biztosítja a tisztességes versenyt.

A magyar jog azzal, hogy azonos haszonkulcsot ír elő minden termékre, megakadályozza, hogy egyes importőrök és importált termékeket kínáló kiskereskedők vonzóbb kiskereskedelmi árakat kínálhassanak a fogyasztóknak
– mutat rá közleményében a testület. Felhívja a figyelmet, hogy Magyarország a mezőgazdasági termékek esetében is akadályozza a szabad árképzést.

2018 márciusában a Bizottság felszólította Magyarországot, hogy szüntesse meg a szóban forgó kiskereskedelmi korlátozást. Mivel a magyar hatóságok kitartottak álláspontjuk mellett, a Bizottság úgy határozott, hogy az ügyet az Európai Unió Bírósága elé terjeszti.

A kiskereskedelem az EU gazdaságának egyik kulcságazata: mintegy 3,6 millió vállalkozás tevékenykedik a szektorban, amely

Fontos bírósági döntés a nagypénteki szabadnappal kapcsolatban
Az uniós jog által tiltott, valláson alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül, hogy Ausztriában nagypénteken csak azoknak a munkavállalóknak biztosítanak fizetett munkaszüneti napot, akik bizonyos egyházak tagjai – mondta ki az Európai Bíróság.
4,5%-os hozzáadott értéket képvisel és az uniós munkahelyek közel 9%-át adja. A kiskereskedelem emellett alapvető szerepet tölt be a fogyasztók életében – az uniós háztartások büdzséjüknek akár egyharmadát kiskereskedelmi üzletekben költik el.

A Bizottság indoklása szerint a főként külföldi kiskereskedőket sújtó korlátozások megnehezítik az érintettek számára, hogy üzleti tevékenységüket a fogyasztók igényeinek legmegfelelőbb módon folytassák. A fogyasztók szempontjából ez csökkenti a termékválasztékot, a kereskedők szempontjából pedig korlátozza az unió egységes piaca által  kínált lehetőségeket.

A magyar kormány 2009. évi XCV. törvényben szabályozza a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek tisztességtelen forgalmazói tilalmát. A rendelkezés fő célja az volt, hogy csökkentse a beszállítók kiszolgáltatottságát a nagy áruházláncokkal szemben.

(Forrás: Bruxinfo, Agrárszektor.hu)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo