Új módon adóznak majd a kisvállalkozások

Háromszázmilliárd forint értékű, a munka világát érintő, tehercsökkentő csomagban állapodott meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Fidesz-KDNP-frakció. A kisadózók esetében egy tételes adó váltja ki az eddigi terheket, és hasonló lépés várható a 25 dolgozónál kevesebbet alkalmazó kisvállalkozóknál is.

 


Kép:PP/nun

A megállapodás alapján csökkennek a terheik a 25 év alatti, az 55 év feletti és a képzettséget nem igénylő, egyszerű munkakörben fizikai munkát végzőknek is, mégpedig úgy, hogy a legnagyobb kedvezményt az alacsony bérűek kapják majd a munkáltatóikat terhelő közterhek csökkentésén keresztül - részletezte Rogán Antal a 2013-as költségvetést érintő lépéseket. A kormánypártok számításai szerint csaknem másfél millió ember munkahelyét érintő program egyébként három évre szól, a 300 milliárd forint pedig csak az első évre vonatkozik.

A kisadózók tételes - az egyszerűsített vállalkozói adóra, az evára hasonlító, de egymással "csak rokonságban" álló, mert szélesebb kört érintő - adója az összes eddig általuk fizetett teherformát felváltja majd 2013-ban - mondta, a kisadózókra pedig példaként említette a cipészeket, fodrászokat, újságírókat, akiknek így szerinte csökkennek adózási terheik.

Csökkent vagy nyomorít?
A kis- és középvállalkozások az ígéretek ellenére semmilyen előnyt nem élveztek, hangsúlyozta Vértes András a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke a Menedzserek Országos Szövetségének Boksz Utca elnevezésű rendezvénysorozatának múlt heti Magyarország, hogyan tovább című eseményén. A kkv-szektor szenved, csődhelyzetben van, már nem csak a tartalékait, hanem a vagyonát éli fel. Bod Péter Ákos a Corvinus Egyetem tanszékvezető professzora szerint ha a benyújtott költségvetés marad, rosszabbodik a helyzet, s ha valóban meglépik a bankadót, akkor 2013-ban sem lesz növekedés. Ráadásul az ebből tervezett bevétel mértéke nem reális, így a be nem folyó bevételeket pótolni kell, és Vértes szerint ennek szenvedő alanyai a kis- és középvállalkozások lesznek, eszköze pedig az eva „megnyomorítása” és a már a Széll Kálmán Terv 2.0-ban előrevetített, fent vázolt, új, egyszerű adónem .

A 25 körüli vagy annál kevesebb embert foglalkoztató kisvállalatok adóterheiről a frakcióvezető kifejtette: esetükben a társasági adónál, a szakképzési hozzájárulásnál, az osztalék után fizetendő egészségügyi hozzájárulásnál és a szociális hozzájárulási adónál egy egyszerűsítést vezetnek be, így ezeket egy új, a jelenlegiekhez képest lényegesen kisebb terhet jelentő kisvállalati adó váltja ki. Ezt elsősorban azok a kisvállalatok fogják kedvezően értékelni, amelyeknél a költségek jelentős részét a munkaerő foglalkoztatása teszi ki - jegyezte meg. Arra a kérdésre, hogy az eva és az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás (ekho) megszűnik-e, Rogán Antal azt válaszolta: "majd ki fog derülni", miután egyeztetnek az érintett kisvállalkozói körrel a nyáron. Lehetőségként említette, hogy választani lehessen az adózási formák között, de a megszűnést is.

A 300 milliárd forintos program a költségvetési hiányt nem érintheti - húzta alá a kormánypárti politikus. A tájékoztatón Harrach Péter KDNP-frakcióvezető hozzátette azt is, hogy a kereszténydemokraták kérése alapján a tartósan munkanélkülieknek és a kisgyermekes édesanyáknak is adócsökkentést javasoltak. A két politikus bejelentette továbbá, hogy a Fidesz-KDNP javasolja: a nyugdíjak és a családtámogatások, a családi pótlék, a gyes és a gyed folyósítását ne sújtsa a pénzügyi tranzakciós illeték. Rogán Antal hozzátette, egyetértenek azzal, hogy a jelentős exporttevékenységet kifejtő cégek esetében a vállalatközi pénzforgalmat nem érdemes a tranzakciós illeték hatálya alá vonni. Közölte, a programmal kapcsolatban minden további részletet hétfőn ismertetnek, a kormánytól pedig azt kérték, hogy a szükséges jogszabályokat július 12-ig terjessze a Ház elé.

A program egyik lába
A foglalkoztatást segítő, 300 milliárd forintos program egyik lába, hogy kiterjesztik az MNB pénzügyi műveleteire a tranzakciós illetéket. Ezzel 100 milliárd forintot biztosítanak a programhoz, és ugyanennyit tesznek hozzá a Magyar Államkincstár keretében végrehajtott pénzügyi műveletekre kiterjesztett egyezrelékes pénzügyi tranzakciósilleték-bevételből. További 100 milliárd forintot úgy biztosítana a tárca, hogy a jelenleg összesen 320 milliárd forintos költségvetési tartalékból 100 milliárd forintot "venne kölcsön" - jelezte Matolcsy György.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo